2019.01.16. 10:00 – Lángoló

Vigyél saját párnát! - Oroszországban járt a Blahalousiana

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

blahaorosz1.jpg

Tizenegy nap, nyolc állomás, öt klubkoncert és három akusztik buli, mindez Oroszországban a Hangfoglaló támogatásával. A Blahalousiana tagjai találkoztak dalszöveget kívülről tudó orosz rajongókkal, már-már szürreális helyszínekkel és rengeteg élménnyel és tapasztalattal jöttek haza. Alább egy kis összefoglaló ebből.

Mi lenne az az öt dolog, amit így utólag már nem pakolnál be erre az útra?

Schoblocher Barbara énekes:  Elég régen járjuk már az utakat ahhoz, hogy tudjuk, hogy mi az amire valóban szükség van és mi felesleges. Ez a 11 napos turné azonban pont úgy jött ki, hogy a veszprémi koncertünkről a reptérre kellett menni, így indulás előtt keményen át kellett válogatni a holmit, hogy ne legyen túlsúly. Egy dologtól azonban soha nem vagyok hajlandó megválni: a blahás crewpulcsi…az mindig velem jön!

Kedves Péter (a tourmanager, aki ezen a koncertsorozaton kísérte a zenekart): Felesleges dolog nálam nemigen van. Kisbőrönddel utazom. Olyan dolgokra persze fel kell készülni, hogy nem lesz neted mindenhol, lemerülhet a telefonod és a powebankod is, tehát minden fontos cím és telefonszám megvolt papíron. Volt egy kupacnyi daysheetem, azaz a pontos napi menetrend. Itthon könnyen megszokod, hogy ezek nem kellenek így kinyomtatva, hiszen mindig van térerő, korlátlan mobilneted van és bárkit fel tudsz hívni.

Ahogy leszálltatok a gépről egyből mentetek is a koncerthelyszínre?

SB: Nem. Day offal kezdtünk, rögtön kettővel. Jól is jött, hiszen nem volt megállás az előző nap délelőttje óta. Alapvetően nem lett volna szükség két pihenőnappal kezdeni, de a repjegy sokkal drágább lett volna, ha előző nap utazunk ki. De így legalább volt időnk pihenni, és a várost megnézni.

Ha már az ilyen apróbb praktikumoknál tartunk. Miket kellett/lehetett előre leszervezni? Mi volt a  helyzet a hangszerekkel? Mivel tudtatok közlekedni az országon belül?

KP: Ezeket mindenképp ki kellett találni előre. A helyi kontaktok általában tudnak segíteni, de azért sok dolog van vele.

SB: Két éve egy showcase fesztiválon voltunk Tallinban, ahol összeismerkedtünk Aleszxszel, aki felajánlotta, hogy szervezne nekünk egy ilyen turnét. Pályáztunk a Hangfoglalónál, amit meg is kaptunk. Egy ilyen út hatalmas költséggel jár, ezért csak így tudtuk megoldani. Mindig is igyekeztünk megragadni a külföldi lehetőségeket és nyitva tartani a kapukat: voltunk már korábban Hollandiában, Észtországban, Ausztriában, Szlovákiában, de ennél keletebbre még sosem és nem is gondoltuk, hogy eljutunk. Nagyon nagy élmény és nagyon jó csapatépítő volt.

KP: Kaptunk Alextől buszos kontaktokat és az egyikkel sikerült is megállapodni. Utána át kellett beszélni a helyiekkel a technikai lehetőségeket és a backline-t, tehát azokat a hangszereket és eszközöket, amiket mi nem tudunk magukkal vinni, mint mondjuk a gitárerősítőket vagy a dobcuccot. Be kell kalkulálni, hogy a helyi útviszonyok vagy szabályok mellett mennyi időbe telik megtenni az utat az egyik városból a másikba, sőt  az egyik helyszínre például egy hálókocsis vonattal volt a legcélszerűbb menni. Figyelembe kell azt is venni, hogy a koncerthelyen mikor tudjuk megcsinálni a hangbeállást és ahhoz képest mikor tudunk becsekkolni a szállásra. Kell hagyni időt az evésre, alvásra tisztálkodásra.

SB: Bár az egyik  szervező felajánlotta, hogy koncert után alhatunk  a „sofakon…”, de háromuknak át kéne menni egy haverhez.  Mi mindenesetre foglaltunk szállást, mert nem szerettünk volna szétszakadni. Majd  a koncerthelyszínre érve  szembesültünk vele, hogy az említtet „sofak”, a tánctér szélén található ülőalkalmatosságok.

KP: Ott egy pillanatra azért lehidaltunk, de ebből is látszik, hogy mennyi apróság van. Ezeket kell összehangolni a teljes zenekarra. Az előkészítés másik nagyon fontos része, hogy valamilyen módon meg is tudd hirdetni a koncerted.

Jó, de Facebookon, innen is be tudsz állítani egy hirdetést.

KP: Be persze, csak ott nem az a fő közösségi oldal, hanem a VK.  Alexen keresztül megbíztunk valakit, hogy tegye be az eseményt „helyi koncertre járós” csoportokba, illetve én is írtam szinte az összes számításba jöhető sajtóorgánumnak, hogy megtudják mennyire izgalmas és érdekes magyar zenekar érkezik hozzájuk.

Ráharaptak? Milyen az orosz közönség?

SB: Nagyon nyitottak voltak. A klubokat úgy képzeld el, mint az itthon vidéki helyszíneket. Az emberek nagyon kedvesek, a technikai adottságok pedig változóak. Az egyik hely például egy kézműves söröző volt, ahol a színpadra nem is fért fel a teljes zenekar, ennek ellenére az volt az egyik legjobb hangulatú koncert.  Moszkvában egy ilyen Hard Rock Café szerű „menő” és drága helyen játszottunk, ami nem feltétlen volt a korosztályunk törzshelye, de azért jöttek fiatalok is. Ráadásul Blaha-rajongók is voltak köztük! Mi is nagyon meglepődtünk!  

Szentpéterváron pedig egy egész osztálynyi, magyar szakos helyi egyetemista énekelte az „Ahol összeér-t, mint kiderült ez a dalunk bekerült a tananyagba, mert a tanár magyar zenekarok szövegein keresztül tanítja a nyelvet.

blahaorosz2.jpg

Ápropó nyelv…, hogyan tudtatok kommunikálni a helyiekkel?

SB: Nem nagyon beszéltek angolul. A két nagyvárosban, persze mindig volt elég ember, aki tudott nekünk segíteni. De a sofőrünk aki rendkívül kedves figura volt, egy árva kukkot sem beszélt angolul, viszont simán át tudtuk hidalni a nyelvi nehézségeket és összebarátkoztunk. A hét végére meglepett minket egy mondattal, amit megtanult:  You will be my friends forever.

Jól érzem, hogy volt egy olyan hozadéka is az útnak, hogy még erősebbek lettek az emberi kapcsolatok a zenekarban?

SB: Abszolút. Petivel életre szóló barátok lettünk! Nagyon nehéz ezt megfogalmazni. A zenekartagokkal és a stábbal sokszor több időt töltünk együtt, mint bárki mással. Ezt tényleg csak úgy lehet, hogyha figyelünk egymásra. Ezeken a külföldi utakon különösképp  egymásra vagytok utalva és ez nagyon megerősíti a csapatszellemet. Persze leginkább az, hogy rengeteget nevettünk. 

Azzal kezdtük a beszélgetést, hogy mi lenne az az x dolog, amit feleslegesen pakoltál be, most akkor legyen az a vége, hogy mi az az x tanács, amit azoknak adnál, akik egy hasonló külföldi turnés pályázatra jelentkeznek, megnyerik és belevágnak a dologba?

KP: Hagyj magatoknak időt a tervezésre és ez ne arról szóljon, hogy csak odázgatod a dolgot. Elég ha csak arra gondolsz, hogy a helyszíni promónak jócskán meg kell előznie az érkezéseteket, hiszen nem elég, ha csak egyszer futnak bele a zenekar nevébe a helyiek. De tényleg próbálj meg minden napot végiggondolni előre. Koncertszempontból, utazással, pihenéssel, kajával, mindennel. Úgyse úgy lesz a valóságban, de kicsit változtatni könnyebb, mint akkor kitalálni.

SB: Lélekben mindenképp készülj fel és tudatosítsd magadban mit vállaltál. Élvezd ki minden pillanatát, mert hatalmas kaland! Mondjak valami praktikusat is? Kispárna! Vigyél magaddal saját kispárnát! Elképesztően megnöveli a komfortérzeted!

Interjú: B.Zs.

blaha_russian_tour.jpg


blahalouisiana



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása