2019.09.16. 10:32 – dankógábor

Holtan találták Ric Ocaseket, a Cars frontemberét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

75 éves korában elhunyt Ric Ocasek, a Cars frontembere. Ocaseketet vasárnap találták holtan New York-i otthonában, a halál okát egyelőre nem közölték, de az idegenkezűséget kizárták. Ocasek több társával együtt 1976-ban alapította meg a The Cars zenekart, aminek 1978-ban jelent meg az első nagylemeze. A new wave stílusba sorolt csapat 1988-ig volt aktív, ezalatt hat nagylemezt adtak ki. 2010-ben újra összeálltak egy évre, és még egy albumot kiadtak, de ezt már a 2000-ben elhunyt Benjamin Orr basszusgitáros-énekes nélkül. Utoljára 2018-ban álltak színpadra négy dal erejéig, amikor beiktatták őket a Rock And Roll Hall Of Fame-be. Ocasek már a Cars működése alatt kiadott két szólólemezt, összesen pedig hetet jelentetett meg a saját neve alatt, a legutolsót 2005-ben. Összesen hat gyermeke született három feleségétől.


gyász the cars ric ocasek



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása