2020.06.04. 12:40 – dankógábor

Bárki tarthat autóskoncertet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tankcsapdaautos.jpeg

Gulyás Gergely a mai kormányinfón bejelentette, hogy bárki tarthat, akár már ma is autóskoncertet, nem kell azzal megvárni a veszélyhelyzet végét, ami amúgy előreláthatóan június 16-án szűnik majd meg. Mi itt a Lángoló szerkesztőségében egyébként eddig is úgy értelmeztük a rendeleteket, hogy bárki tarthat autóskoncertet, hiszen ülőhelyes koncerteket már egy hete lehet tartani, és egy autóskoncert nyilván ülőhelyes, és nyilván biztonságos távolságban is vannak egymástól az emberek. Közterületre persze kell területfoglalási engedély, de az már egy másik kérdés, és azt békeidőben is kell. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Ha így nézzük, gyakorlatilag teljesen felesleges volt külön kormányrendeletet hozni a Tankcsapdára, elég lett volna, ha csak egyszerűen betartják a május 28-án megjelent, ülőhelyes koncertekre vonatkozó rendeletet, és akkor most nem kellene magyarázkodniuk minden lehetséges felületen, hogy ők ezt nem kérték, csak kapták.

Ez utóbbit amúgy mi készséggel el is hisszük nekik, mert egyszerűen nincs előttünk az a jelenet, hogy a három Tankcsapda-tag azon töri a fejét, hogy hogyan kéne egy csak rájuk szabott rendeletet kicsikarni a kormányból. Pláne úgy, hogy ennél azért lehetett volna előre látni, hogy ebből olyan balhé lesz, amire nem lehet csak legyinteni (vagy dalt írni), és ami nem lesz pozitív a zenekarra nézve.

Szóval most csak így hangosan gondolkozva arra jutottunk, hogy a Tankcsapda ebbe a helyzetbe valóban önhibáján kívül szaladt bele, és erősen lehetséges, hogy simán elkerülhették volna, csak éppen valaki túlbuzgólkodta az engedélykérést. Hasonlóan ahhoz a hét évvel ezelőtti sajtóanyaghoz, aminek az oldalunkon való megjelenése eszkalálta a Tankcsapda és az Lángoló közötti, mai napig tartó háborút, és amiben elvileg szintén vétlen volt a zenekar.

Itt egy komplett galéria amúgy az egyik koncertről:


autóskoncert



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása