2017.07.27. 12:10 – Lángoló

Napi SZIN, első rész - Programok a szerdai napra, a Kiestől az Enter Shikariig

img_1557.jpg

Azzal kezdeni egy ajánlót, hogy nagyon gyorsan telik a nyár, körülbelül olyan ballépés, mint amikor valaki már júniusban iskolatáskát reklámoz. Ugyanakkor napokon belül itt az augusztus, ami azt jelenti, hogy már kevesebb mint egy hónap van hátra az idén már egy híján fél évszázados jubileumát ünneplő Szegedi Ifjúsági Napokig. A SZIN idei felhozatala a korábbiakhoz hasonlóan változatos, úgyhogy garantáltan mindenki megtalálhatja azokat a programokat, amelyekkel méltóképpen búcsúztathatja az idei nyarat, amíg pár napra ő maga is szegedivé változik. Most következő videós ráhangolódásunkban az első nap fellépőiből válogattunk, plusz van még egy jó hírünk a frissen felvett egyetemi hallgatóknak a cikk végén!


programajánló fesztivál szeged tankcsapda szin enter shikari szegedi ifjúsági napok honeybeast kies lóci játszik



2017.07.27. 10:26 – dankógábor

Csudaszuper hiperdeluxe kiadást kap a Stone Temple Pilots első lemeze

stp1992.jpg

Idén 25 éves a Core, a Stone Temple Pilots első nagylemeze, amit a grunge hullám tett naggyá, pedig igazából nem is volt az. A Core inkább amolyan befordulós kaliforniai hard rock volt, de a morózus hangzás miatt felkapták a lemezt, és egészen a Billboard albumlista harmadik helyéig repítette a zenekart. Szóval evidens volt, hogy lesz valami újrakiadása az évforduló alkalmából. Az hogy remasterizálva lesz, az alap, és persze lesz 2 CD-s kiadása, na meg a super deluxe verzió. Utóbbin ezek lesznek:


rock hír stone temple pilots



2017.07.26. 15:57 – Lángoló Gitárok

Ha tehetséges emberek nyúlnak egy-egy műhöz, összeadódik az alkotók energiája - Beszélgetés Bolyki Györggyel a Reframe-ről

reframe_bolyki_gyorgy.jpg

Az idei Kaposfest egyik legizgalmasabb programjának ígérkezik a Reframe, ahol már ismert dalokat, valamint Vivaldi Négy évszakát értelmezik újra olyan résztvevők, mint a 30Y, az Elefánt, az Akkezdet Phiai, Baráti Kristóf és a Kaposfest Kamarazenekar. Legutóbb a kezdeményezés ötletgazdájával, Szendrői Csabával beszélgettünk, most a fesztivál igazgatója, a rendezvény klasszikus zenei hangszereléséért is felelős Bolyki György válaszolt a kérdéseinkre. Interjú a hajtás után. (Fotó: Reframe Facebook)


interjú kollaboráció projekt elefánt vivaldi komolyzene prieger zsolt akkezdet phiai baráti kristóf 30Y szendrői csaba kaposfest reframe bolyki györgy



2017.07.26. 13:59 – Kovács.Attila

Hosszabb távon megtérül, ha az ember bátor és kitartó - Special Providence-interjú és videópremier

special_providence_2017promo.jpg

Október 23-án jelenik meg a Special Providence ötödik albuma, a Will. A zenekar augusztus 3-án, azaz jövő csütörtökön a Barba Negra Trackben adja idei egyetlen koncertjét, amelyen már az új album dalaiból is elhangzik néhány. Ez kitűnő alkalmat szolgáltatott arra, hogy beszélgessünk Markó Ádámmal, pláne, hogy a friss anyagba egy rövid ízelítő erejéig már bele is lehet hallgatni. Interjú és videó a hajtás után! (Fotók és videó: Rosta A. Márk)


interjú jazz rock teaser metal progresszív special providence markó ádám



2017.07.26. 10:50 – Lángoló

Kínaipunkshow - A legendás Stooges szaxofonosának utolsó zenekara Magyarországon

roundeye.jpg

Round Eye, a legendás Stooges szaxofonosának utolsó zenekara Magyarországon. Meglepő módon Shanghaiból, ahol kétszer is az év zenekarának választották őket. Zenéjük annyira eklektikus és szórakoztató, akár Mike Patton zenekara, a Mr. Bungle, csak vitathatatlanul punk. A csapat tagjai ott élő amerikai zenészek, meg egy olasz muzsikus. 


punk hír chicago bulls round eye



2017.07.25. 13:33 – nausea

Ezt nézd meg a Fezenen! – gitárcentrikus programajánló

A legenda szerint volt egyszer egy megfizethető rockfesztivál, mely évről-évre több műfajnak és szponzornak adott helyet, míg nem megfizethetetlenné vált, „kárpótlásul” a rock szinte teljesen kiszorult a felhozatalból. Az augusztus 2-án induló Fezen esetében szerencsére a legkevésbé sem érződik a hasonló tendencia, itt a Well FCKN Hello-bézbollsapkás bulibáró legalább olyan komfortosan érezheti magát, mint a Pantera-pólós metálarc. Ám mivel a hazai fesztiválfelhozatal 80 százalékban az előbbieknek kedvez, most főleg utóbbiakhoz kívánunk szólni. Következzenek hát a velük kompatibilis, fontosabb nemzetközi fellépők! (Amúgy meg itt az összes fellépő.)


fesztivál hír fezen



2017.07.25. 10:38 – dankógábor

Állatvédők ne nagyon nézzék meg a Mike Patton-féle Dead Cross új klipjét

Augusztus 4-én jön a lemez, amin Patton és Dave Lombardo, kiegészülve Locust- és Retox-tagokkal együtt zenélnek. A zene, ahogy azt már annyiszor elmondtuk, alapvetően metálos hardcore, ami Patton beszállása után lett teljesen rendhagyó. Ráadásul úgy, hogy a zenei alapokat még a régi, egy hangon üvöltöző énekessel rögzítették, Patton csak az éneksávokat vette újra. Szóval így lett belőle a Faith No More énekesének zenekara, és nem egy zenekar, amibe Patton beszállt. A fenti klipben a zenekar nem tűnik fel. Ellenben jó sok kakas pusztul el a fülöp-szigeteki kakasviadal keretében.


punk metál hardcore hír dead cross



2017.07.25. 09:33 – dankógábor

Hallgatnál új Converge-dalokat? Tessék, itt van kettő!

converge.jpg

Már egy ideje lehetett tudni, hogy a Converge új lemezen dolgozik, ami valószínűleg 2017-ben jelenik meg. Nos, két szám már van is róla. A premier hivatalosan valamikor ma lesz majd az NPR-en, de mivel a számok felkerültek a Spotifyra, így semmi akadálya, hogy már most megmutassuk őket. Valószínűleg a bemutatóval együtt a lemezről is több információ megjelenik majd, azzal is frissítjük majd a posztot. De addig is itt a már elsőre kiváló két szám. Az első hardcore-oson kapkodós, ahogy a Converge szokta, a második neurosisosan nyomasztós, ahogy a Converge szokta, de most valahogy sokkal fennköltebb. FRISSÍTÉS: Megjöttek a dalok Youtube-on is, ráadásul az egyik klipet is kapott. Előrendelni fizikai formában itt lehet, a lemezről viszont továbbra sincs hír.


punk metál hardcore hír converge



2017.07.24. 10:01 – Lángoló

Sziget Sörrel ünnepli a Dreher a fesztivál 25 éves jubileumát

dreherszigetsor_szederkenyizita_kadartamas_beczgabor_1.jpg

A Sziget legrégebbi beszállító partnere a Dreher Sörgyárak, amely már 23 éve szolgáltatja a sört, azaz a legnépszerűbb alkoholos italt a fesztiválon. Összesen megközelítőleg 18 millió korsó sört ittak a látogatók a negyed évszázad alatt az eseményen, csak tavaly a becslések szerint 312 ezer ember vásárolt sört a hét nap alatt, illetve a 80 söröző 500 sörcsappal, valamint 220 dobozos kiszerelést tároló hűtővitrinnel várta a Szigeten a látogatókat. Idén egy speciális, csak itt kapható sörkülönlegességgel, a Dreher Sziget Sörrel is találkozhatnak a látogatok a jubileum alkalmából.


fesztivál sziget hír derher



2017.07.23. 14:16 – Nihil_AK

Ütős élmények Bajorországban – Ilyen volt a Meinl Drum Festival

tas_6192.jpg

Gitárosként nem akármilyen kihívás részt venni egy dobfesztiválon. Már egy mezei dobbeállásnál tikkel a szemem a pergőütésektől, szóval el lehet képzelni, hogy milyen volt először belépni egy olyan bemutatóterembe, amelynek minden sarkában éppen valami ütőhangszert próbálgatott valaki, természetesen egyszerre. Az érzést elsőre ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valaki a biztonság kedvéért felteszi Ornette Coleman Free Jazz című albumát egy olyan zenekar próbatermében, akik először játszanak együtt, és mindannyian más dalt kezdenek el. De hát pontosan ezért mentünk oda! (Fotók (c) Meinl) 


beszámoló fesztivál szakma hangszer dob hangszerbemutató hangszerkiállítás meinl drum fesztivál