2020.02.12. 12:33 – dankógábor

Újra Joey Kramer dobol az Aerosmith-ben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ennyi volt a balhé. Baleset, rehabilitáció, hőbörgés a kimaradás miatt, kihagyott Grammy, majd meghallgatás nélkül vissza a zenekarba. Ez volt a dobos útja a közelmúltban, de Las Vegasban már újra ő dobol. Szóval meg lehet nyugodni, úgy tűnik Kramer fog dobolni Budapesten is. Ennyi volt az Aerosmith-rövidhírünk.


aerosmith



2020.01.23. 10:33 – dankógábor

Nem engedik vissza az alapító-dobost az Aerosmith-be

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Joey Kramer (bal szélen) beperelte társait, miután kiderült, hogy nem foglalhatja el a helyét a dobok mögött, például a mostani Grammy-díjátadón sem, ahol a Run DMC-vel együtt lépnek fel. Kramert még tavaly nyáron érte baleset, ami után helyettesítő dobost alkalmaztak, akinek a bérét Kramer részéből vonták le. Ezzel nem is volt baja a dobosnak, viszont miután jelezte, hogy meggyógyult, visszatérne, azt a választ kapta, hogy videón be kell mutatnia, milyen formában van. Ezt már megszégyenítőnek tartotta, hiszen egyik korábban sérült tagtól sem kértek ilyet, de végül el is utasították, mondván, nem elég energikus. Egyébként a próbabeosztást is megkapta a többiektől, akik állítólag írták neki, hogy alig várják, hogy visszatérjen, ennek ellenére biztonsági emberek állták útját, mikor csatlakozott volna a többiekhez. A keresetet amúgy elutasította a bíróság, mondván a tagoknak joguk van ahhoz, amit csináltak. Amúgy Kramernek felajánlották, hogy mindenhol ott lehet velük a Grammyn, csak színpadon játszana más. Ezt a dobos ugyan értékeli, de mint a zenekar egyik alapítója, nagyon méltánytalannak tartja ezt a viselkedést. Az Aerosmith a nyáron a Puskás Ferenc Stadionban lép fel, de nem tudjuk milyen dobossal.


aerosmith



2019.12.06. 10:09 – dankógábor

Aerosmith-koncert lesz a Puskás Ferenc Stadionban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

aerosmith_credit_zack_whitford_k.jpeg

2020. július 24-én Budapesten ad koncertet az Aerosmith, ráadásul ez lesz az első Live Nation-szervezte buli a Puskás Ferenc Stadionban. Szóval jó sokan mehetnek majd rá, van hely bőven. Az Aerosmith legutóbb 26 évvel ezelőtt járt nálunk. Itt a sajtóanyag minden információval:


aerosmith



2019.01.19. 14:33 – Nihil_AK

Börtön, őrület és halál - Steven Tyler a drogokról sok év távlatából

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

steven_tyler.jpg

A GQ magazin nemrég megjelent Clean Musicians című cikkében Julien Baker, Ben Harper, Jason Isbell és Joe Walsh mellett az Aerosmith énekese, Steven Tyler beszél a kábítószerhasználatról, és arról, hogyan tudtak alkohol és drogok nélkül továbbra is kretívan élni. Tanulságos gondolatok a hajtás után. 


rock hír aerosmith nyilatkozat drogok hard rock steven tyler



2017.03.30. 09:19 – Nihil_AK

Lehet, hogy mégsem oszlik fel az Aerosmith, sőt, még egy turnét is elhalasztottak, hogy új dalokon dolgozzanak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

aero1.jpg

A nagy zenekarok tagjait most már rendszeresen meglegyinti az a búcsúturnékon tapasztalható érzés, hogy talán elhamarkodott volt a feloszlást belengetni, és nem akarják ezt még annyira abbahagyni. Ilyesmi történt a Judas Priest és a Scorpions esetében is korábban, most pedig az Aerosmith felől érkeznek hasonló hírek. Bár az Aero-Vederci Baby! elnevezésű búcsúturné már fél éve tart, egyáltalán nem biztos, hogy tényleg az utolsó is lesz, mivel Joe Perry legfrissebb nyilatkozatai szerint az őszi amerikai turnét máris elhalasztják, hogy új dalokon dolgozzanak. Örülünk? 


rock hír aerosmith nem is feloszlás



2016.11.15. 08:56 – roska

Krakkóig kell menni, ha látni akarjuk Steven Tylert - Bejelentették az Aerosmith európai búcsúturnéját

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

aerosmith640.jpg

Európai búcsúturnéra indul az Aerosmith 2017-ben, és bár elég rendesen körbeutazzák a kontinenst, Magyarországot csak nem sikerül megtalálniuk. Steven Tyler és Joe Perry egy feltételezhetően viccesnek szánt videóban jelentették be a turnét, ahol egészen szerény módon Amerika legnagyszerűbb bandájaként utalnak magukra. Elég durván néz ki amúgy a két öreg, kábé mint két induló a "szétcsúszott Johnny Depp hasonmásverseny" indulói közül, főleg Perry Sweeney Todd-frizurája kemény. A banda ígérete szerint egyébként hatalmas bulira kell számítani, ami 2017 kötelező eseménye lesz. Ja, és a lényeg: a turné neve Aero-Vederci Baby! lesz. (gigwise)


rock hír aerosmith joe perry turné steven tyler



2016.09.05. 12:29 – Nihil_AK

Egy dal, ami mégsem a Mötley Crüe-ről szól, valamint tökpucér meztelenség

Napi könnyű

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

money_for_nothing.jpg

Szeptember 5. Gróf Széchenyi Istvánt a döblingi elmegyógyintézetbe szállítják. Az Amerikai Egyesült Államok bejelenti semlegességét a második világháborúban. Palesztin terroristák ejtenek túszul tizenegy izraeli sportolót a müncheni Olimpiai Játékokon. Megszületik Johan Christian Bach, Giacomo Meyerbeer, Freddie Mercury és Brad Wilk, a Rage Against the Machine dobosa. Dave Navarro beszáll a Red Hot Chili Peppersbe, amely kollaboráció végül az egyik legjobb, egyben legalulértékeltebb lemezüket eredményezte. A Money For Nothing a legjobb videóklip díját nyeri az 1986-os MTV Video Awardson.


mtv mötley crüe aerosmith freddie mercury napi sting dire straits queen meztelenség the police bruce dickinson biciklik napi könnyű csupasz csajok



2016.07.28. 10:06 – Nihil_AK

Vár még pár kör az Aerosmithre, mielőtt leteszik a lantot

Legalábbis Tom Hamilton ezt mondja

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tom_hamilton.jpg

Mint ismeretes, Steven Tyler jelenleg épp countryzenészi karrierjét egyengeti, az Aerosmith pedig kicsivel több mint egy hónapja hivatalosan is belengette a jövő évi búcsúturnét. Ettől függetlenül persze minden lehetséges, ahogy általában ilyenkor lenni szokott. 


aerosmith joe perry steven tyler vagy nem brad whitford tom hamilton búcsúturné hollywood vampires



2016.06.27. 13:11 – dankógábor

Állítólag feloszlik az Aerosmith

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Steven Tyler énekes szerint jövőre búcsúturnéra megy az Aerosmith, aztán feloszlik szépen. Ezt Tyler Howard Stern műsorában jelentette be, de rajta kívül ezt senki nem erősítette meg. Azért is fontos ez, mert volt már olyan pletyka is, hogy a countrylemezén dolgozó frontember helyett másik énekest keresne a csapat, meg Joe Perry gitáros amúgy sincs túl jóban Tylerrel mostanában, vagy legalábbis sokat zsörtölődnek. Szóval ez a nyilatkozat annyira nem rengette meg a földet, mivel az Aerosmith már elég régóta lebegteti ezt az utolsó dolgot. A rockzenekar egyébként 1970-ben alakult, szóval simán lehet, hogy elbúcsúznak, a 68 éves Tyler szerint épp itt lenne az ideje. Biztos úgy gondolja ennyi idősen jobban fekszik majd neki a country.


rock hír aerosmith blues



süti beállítások módosítása