2013.03.07. 09:47 – Lángoló Gitárok

Meghalt Alvin Lee

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

68 éves korában, egy rutinműtét közben fellépő komplikáció következtében elhunyt Alvin Lee, a Ten Years After alapító gitáros-énekese. Lee 1966-ban alapította meg Angliában a Ten Years Aftert, amivel ugyan nem lettek olyan híresek, mint a Cream, vagy a Led Zeppelin, de nagy hatást gyakoroltak az utánuk jövő generációkra. Leet az első gitárhősök egyikeként emlegetik gyors játéka miatt, sok későbbi hard rock zenész hivatkozik rá, mint inspirációra. A Ten Years After a Woodstock fesztivál egyik főzenekara is volt, de Lee elmondása alapján akkor ez a zenészek számára nem jelentett mást, mint egy újabb koncertet nagy tömeg előtt. A fesztivál után jóval híresebb lett a zenekar, de 1974-ben így is feloszlottak. Agy 1983-as rövid újjaáalakulást követően 1988-ban ismét összeállt a zenekar, és Lee egészen 2003-ig benne is maradt, igaz lemezt csak egyet adtak ki 1989-ben. Lee szólózenészként is folyamatosan aktív volt. Első, Mylon LeFevre énekessel közös lemezét 1973-ban adta ki, az utolsót pedig tavaly, Still on the Road to Freedom címmel. A nyolcvanas évek végén Lee eladta mindenét Angliában, elköltözött Spanyolországba, ahol haláláig élt.


rock hír gyász blues ten years after alvin lee



süti beállítások módosítása