2017.03.13. 20:48 – KirschAndrás

Nagymoshás 1987-ből - Anthrax, The Raven Age@Barba Negra Music Club 2017/03/12

Lángoló Koncert

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

 dsc_0096.jpg

Van az úgy, hogy a közönség számából és összetételéből anélkül is pontos diagnózist lehet felállítani egy koncerttel kapcsolatban, hogy bármit is tudnánk a fellépni készülő zenekarról. Ha pl. telt ház van, az átlagéletkor alsó hangon 35 évre tehető, az egy főre eső Max Cavalera-, Mike Muir- és Phil Anselmo-imitátorok száma pedig eléri a hármat, akkor tutira valami (egykori) thrash alapvetés nosztalgiaturnéjával lesz dolgunk. És persze egy olyan lemez kap főszerepet, melynek TDK-kazettára kimásolt kópiáját fossá hallgattuk, majd a nagymutertől kapott névnapi zsebpénzből eredetiben is megvettük. A Cavalera-testvérek tavaly novemberben megmutatták, hogyan lehet egy hasonló dologból a lehető legrosszabbat kihozni, most pedig az Anthrax esetében megtapasztalhattuk ennek teljes antitézisét.


koncertbeszámoló anthrax raven age



2017.03.08. 11:48 – KirschAndrás

Ugye senki nem felejtette el, hogy vasárnap Anthrax-koncert?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hogy az Anthraxnek volt pár makulátlan korszaka, afelől semmi kétség. Ám, ha az abszolút klasszikus albumot kellene megneveznünk, a John Bush- vagy Joey Belladonna-szimpátiától függetlenül az Among The Living lenne. Szerencsére idő közben a New York-i mosherek is rájöttek, hogy a nosztalgiázás nem csak a Kárpát-medence táncdalénekeseinek áll jól, ezért úgy döntöttek, hogy az 1987-es mű megjelenésének 30. évfordulóján a címadó daltól a Imitation of Life-ig eldarálják az albumot. Ezzel együtt – ahogy ezt a turné neve is mutatja – bemutatják legutóbbi lemezüket is. Az estet a londoni Raven Age nyitja. Mindez március 12-én a Barba Negrában.


metál hír thrash anthrax



2017.02.07. 11:17 – Lángoló

Nyerd meg az Anthrax gitárosának könyvét!

Lángoló Játék!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

anthraxborito.jpg

Még egy hétig előrendelhető Scott Ian, az Anthrax és az S.O.D. gitárosának önéletrajza, amelynek magyar kiadása február végén jelenik meg. Aki előrendeli a könyvet február 14-ig, az nemcsak jutányosan jut hozzá az önéletrajzhoz, hanem a neve is felkerül a könyv egyik oldalának a fejlécébe, akárcsak Rex Brown vagy Max Cavalera önéletrajzának esetében. A Lángoló Gitárokon azonban akár ingyen is megnyerheted, ha helyesen válaszolsz a következő kérdésre:


játék könyv hír anthrax scott ian



2016.11.18. 09:57 – Nihil_AK

Anthrax: Jubileumi Among the Living-turné, márciusban koncert a Barba Negrában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

anthrax.jpg

A nagy négyes másik, most meg nem nevezett tagjának új lemeze körüli felhajtás közepette majdnem elfeledkeztünk hírt adni arról, hogy jövő márciusban Budapestre ér a jövőre az Anthrax turnéja, amelyen merő véletlenségből épp a klasszikus Among the Living album harmincadik évfordulóját ünneplik a New York-i thrasherek, és természetesen az egész lemezt el is játsszák majd. Aki élőben szeretné hallani az olyan alapműveket, mint a Caught in a Mosh, az I Am the Law, vagy az Indians, már most írja fel a naptárba 2017. március 12.-ét! 


programajánló metal turné jubileum thrash anthrax barba negra among the living



2016.03.28. 12:18 – Lángoló

Gestapós bőrdzseki alatt az Éva vermut - Hat többé-kevésbé friss lemez kritikája

Lángoló Lemezek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ulver2016.jpg

Hat lemezről írunk, és lényegében mind a hatot ajánljuk, még akkor is, ha a Cult annyira nem hatotta meg a szívünket. A többi viszont annál inkább, sőt, egyikünk még év lemezét is kiált, és meglássátok, tényleg így is lesz kilenc hónap múlva.


lemezkritika rock metál motorpsycho thrash anthrax ulver the cult pszichedelikus borknagar experminetális spidergawd



2016.03.17. 13:34 – dankógábor

Anthrax és Faithless is lesz a FEZEN-en

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

anthrax2016.jpg

Tényleg egy minden igényt kielégítő feszitávlt akar idén összehozni a FEZEN. Pár napja bejelentették a nemrég még feloszlott, de most már megint aktív Faithlesst (akik úgy járnak ismét hozzánk, mintha mi sem történt volna), most meg kirakták, hogy jön az Anthrax. Scott Ianék az új lemezüket mutatják majd be Székesfehérváron, de tuti egy csomó régi sláger is lesz. Ja és még lesz Infected Mushroom és Milky Chance is, arról meg ne is beszéljünk, hogy a faithlesses Maxi Jazz az anyazenekaránál is élőbb zenét fog játszani az E-Type Boysszal a háta mögött.


fesztivál hír faithless fezen anthrax



2015.10.22. 12:30 – Nihil_AK

Újra megjelenik a Speak English Or Die

Bónuszolt jubileumi kiadás jön, újjáalakulásról egyelőre nincs szó

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sod.jpg

November végén újra megjelenik a Stormtroopers Of Death, vagy ahogy mindenki ismeri őket, az S.O.D. klasszikus debütáló lemeze, a Speak English Or Die. A különleges jubileumi kiadás az eredeti album mellett az S.O.D. első demóját is tartalmazni fogja, amely Crab Society North címmel jelent meg.


kult anthrax stormtroopers of death dan lilker hardcore punk speak english or die s.o.d billy milano



2015.10.14. 11:54 – dankógábor

Siess, ha meg akarod nézni a Slayert Bécsben!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

slayer-2015.jpg

Lehet tudod, lehet nem, de november 7-én fellép a Slayer Bécsben, a Gasometerben. Legutóbbi nagylemezüket turnéztatják, ami az első a pár éve elhunyt Jeff Hanneman gitáros-alapító nélkül, de nekünk ettől függetlenül tetszett. Ráadásul a buli fényét emeli, hogy az egyik vendégzenekar az Anthrax lesz, akikről szerintem nem kell semmit mondanom, mert elég jó koncertzenekar, bárki is legyen az énekes. A másik vendég pedig a norvég Kvelertak, akinek az első lemezéért eléggé oda voltunk, de a második is bejött. Az ő black and rolljuk ugyan érdekes lesz ezen a nagyobb színpadon, de minden bizonnyal szereztek már annyi koncertrutint, hogy egy este három tökéletes bulit is lássunk. Szóval az van, hogy a koncertre már csak ülőjegy kapható, de agy is jó lesz, úgyis feláll majd mindenki a helyéről.


metál hír black slayer thrash anthrax kvelertak



2015.05.27. 13:24 – Lángoló

Ősszel együtt turnézik Európában a Slayer és az Anthrax

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

slajjer.jpg

Sőt, a Kvelertak is csatlakozik hozzájuk! Legalábbis a már nyilvánosságra hozott dátumokon biztos játszanak a norvégok is. Jó hír, hogy a már bejelentett három koncert közül az egyik Bécsben lesz november 7-én (a másik kettő egy tilburgi és egy párizsi állomás), és talán az bizakodásra adhat okot, hogy több koncertet egyelőre még nem jelentettek be, így marad esély magyar bulira is. A Slayer egyébként pár éve már csinált egy hasonló kört a Megadeth-szel, annak a turnénak volt magyar állomása is, és nagyon reméljük, ennek is lesz. A Slayer idén ősszel – méghozzá szeptember 11-én – adja ki a tizenegyedik lemezét, az új Anthrax-lemez megjelenéséről még nincs pontosabb információ.


metál koncert hír program slayer anthrax kvelertak



süti beállítások módosítása