2019.07.29. 15:22 – dankógábor

A$AP Rocky szabadulásáért már robbantanának is

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

asap.jpg

Történt pár hete, hogy A$AP Rocky híres rappert letartóztatták Svédországban, mert két társával együtt jól megvertek egy embert, aki állítólag követte őket. Van ilyen, más celeb is pipult már be, ha valaki zaklatta. Szóval A$AP Rockyt lecsukták, ami baromira nem tetszett nagy haverjának, Kanye Westnek. Ezért aztán West rögtön telefonált a másik nagy haverjának Donald Trumpnak, hogy ugyan már szabadítsa már ki Rockyt, ha már egyszer úgy alakult pár éve, hogy ő lett az Egyesült Államok elnöke. Trump szót is fogadott, és rátelefonált Stefan Löfven svéd miniszterelnökre, hogy nem kéne azt a rappert fogva tartani, csak védte magát. Erre Löfven azt mondta Trumpnak, akkor semmit nem kell aggódni, mert hamarosan kiderül, rendes eljárás keretében, hogy mi az igazság, és ha valóban úgy van, ahogy amerikai kollégája mondja, akkor Rocky mehet Isten hírével.


asap rocky



2013.12.19. 14:08 – Lángoló Gitárok

2013 legjobb húsz lemeze a Lángoló Gitárok szerint

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2013top20.jpg

Szerdán megmutattuk a Lángoló Gitárok első éves szerkesztőségi listájának utolsó harminc helyezettjét, most pedig jön a legjobb húsz. A tegnapival ellentétben most minden egyes helyezetthez fűztünk valami kommentárt is, raktunk bele linket, hogy könnyebben utána lehessen járni a jó zenéknek. Természetesen most is meg lehet mondani, hogy nem volt igazunk, és saját listákat is lehet a kommentekbe pakolni. Szóval itt van 2013 legjobb húsz külföldi lemeze.


arctic monkeys yeah yeah yeahs queens of the stone age primal scream 2013 hanni el khatib fidlar asap rocky chvrches chance the rapper joey badass legjobb lemezek



2013.03.26. 09:21 – Lángoló Gitárok

Nyomor és luxus - Új 50 Cent- és A$AP Rocky-videó

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rocky.jpgA$AP Rocky nagykiadós debütálásáról itt írtunk az év elején, most pedig egy új videó a Long.Live.ASAP-ről. A Wild For The Night klipjéhez Rocky a Dominikai Köztársaságba utazott és vitte magával Skrillexet is, ha már úgyis közreműködik a dalban. A két előadó haverkodik a helyiekkel, ugrál a háztetőn és robogózni indul a szűk utcákon, majd egy klubban kötnek ki, ahol együtt lépnek fel. 50 Cent is új klippel tért vissza, amiben Kendrick Lamarral egy villában pihengetnek, pár nő is feltűnik meg pénz és gyémántok, de még így is a lenyűgöző panoráma a legizgalmasabb dolog a videóban és persze a We Up című dal, ami a rapper idén megjelenő Street King Immortal című lemezén jelenik majd meg. Mindkét klipet megmutatjuk a hajtás után.


hiphop hír rap 50 cent kendrick lamar skrillex asap rocky



2013.01.16. 12:16 – Lángoló Gitárok

A$AP Rocky a David Letterman Show-ban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

asap.jpgEgy sört biztosan tennénk rá, hogy az idei év részben arról az A$AP Rockyról fog szólni a könnyűzenében, aki tegnap jelentette meg első stúdióalbumát, a Long.Live.A$AP-et. A New York-i rapper többször is közreműködött már Lana Del Reyjel, de a bemutatkozó lemezén olyanok is szerepelnek, mint Santigold, Kendrick Lamar vagy Skrillex, nem is beszélve a 1 Train című dalról, ahol egy egész sereg újhullámos hiphop előadó szövegel kezdve Danny Browntól Action Bronsonon át Big K.R.I.T.-ig. A fiatal előadó új lemezét legutóbb a David Letterman Show-ban promózta, ahol fellépett még vele a nemrég Magyarországon is koncertező samplingmester, AraabMuzik illetve az ötszörös DJ világbajnok, A-Trak. Semmiképpen sem mehetünk el a rapper színpadi megjelenése mellett, aki egy hatalmas trónon ülve kezd el szövegelni és sikerült egy majdnem térdig érő zakóhoz rövidnadrágot és Optimus Prime síbakancsát felvennie, a hajtás után megmutatjuk.


hiphop hír rap araabmuzik a-trak asap rocky david letterman show



2013.01.10. 14:04 – Lángoló Gitárok

I Come Apart - Új dal A$AP Rockytól Florence Welch közreműködésével

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

asap-rocky-erez-avissar_jpg_630x641_q85.jpgHivatalosan jövőhéten jelenik meg A$AP Rocky első stúdióalbuma, ami igaz, már kiszivárgott egy ideje, de azért tegyünk úgy, mintha mi erről nem tudnánk. Szóval itt is van egy dal a Long.Live.A$AP-ről, ahol a New York-i rapper a Florence + The Machine énekesnőjének közreműködésével készített. A dal eredetileg az album deluxe kiadványán szerepel csak bónuszként, de most a hajtás után bárki meghallgathatja. 


hiphop hír rap florence welch asap rocky



2012.12.29. 10:34 – Sajó Dávid

Művészien beállított erőszak - 2012 legjobb klipjei (1. rész)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mia4.jpgNagy gondban voltunk, amikor az év végi összegzésnél az idei legjobb zenés videókat kellett rangsorolnunk. Számos elképesztően jó klip jelent meg idén is, és legalább négy-öt külön posztot megérne a felsorolásuk. Ezért gondoltunk egyet és két részre osztottuk a Lángoló Gitárok listáját: először megmutatjuk, mik voltak a legjobb, legfontosabb és egyben legmeghatározóbb videók 2012-ben, hogy aztán vasárnap válogathassunk a személyes kedvenceinkből. Itt az első 20-as lista.


justice kanye west gorillaz jay z mia andre 3000 jack white sigur ros flying lotus antony and the johnsons tame impala cloud nothings die antwoord tune yards killer mike tyler the creator lana del rey danny brown action bronson frank ocean asap rocky odd future el p of monsters and men



2012.12.09. 16:04 – Sajó Dávid

Batmant várják Tolna megyében - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

LGklipszemle2_1.jpgA hétvégi klipmegosztásban most fele-fele arányban találhatunk magyar illetve külföldi előadókat, előbbiek közül itt a The Killers karácsonyi klipje, a Sigur Rós maratoni filmsorozatának befejező epizódja illetve az M83 kliptrilógiának utolsó része is. A Pure Love jobb videót forgatott, mint amilyen a dal alatta, A$AP Rocky és Earl Sweatshirt klipjeiből pedig kiderülhet, melyik feltörekvő rapper áll közelebb a mainstreamhez. A hazaiaktól első klipjével jelentkezik a mius és a Plush is, a Hó Márton és a Jégkorszak pedig továbbra is low budgetben nyomul. A magyar rapet most a Hősök képviseli illetve Hekiii és Csut megmutatja, hogyan szólj be a netes köcsögöknek farsangi jelmezben.


hősök m83 the killers battery sigur ros klipmegosztás plush mius asap rocky pure love earl sweatshirt



2012.07.06. 17:12 – Lángoló Gitárok

A$AP Rocky dugná Lana Del Reyt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Lana-Del-Rey-ASAP-Rocky.jpgA napokban A$AP Rocky egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a közös zenélés előtt teljesen rá volt állva Lana Del Reyre és szívesen szexelt volna vele. A páros mindkét tagja régóta szeretett volna együtt dolgozni a másikkal, amire az utóbbi hetekben többször is alkalmuk nyílt. Ilyen volt A$AP Rocky Ridin' - amiről kiderült azóta, hogy My Bitch a címe és az előadók engedélye nélkül szivárgott ki - című száma, amelyben közreműködik Lana Del Rey illetve National Anthem videója amiben a rapper Kennedy elnököt játssza, Del Rey pedig a feleségét, és meglehetősen intim jelenetek játszódnak le benne a két fiatal zenész között.


pop hiphop hír rap lana del rey asap rocky



2012.06.28. 11:47 – Lángoló Gitárok

Ridin' - Itt van Lana Del Rey és A$AP Rocky új szerzeménye

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ridin.jpgTegnap még mindenki az A$AP Rocky és Lana Del Rey közös szereplésével készült National Anthem fantasztikus videóján ámult, de már is itt egy új dal a két zenésztől. Ameddig a National Anthemben a fiatal rapper csak John F. Kennedy szerepét játszotta pár méretes spanglival a kezében, itt most az ő dalában működik közre Del Rey kisasszony. A Ridin' hangulatában egyébként nagyon jól alkalmazkodik az említett szerzeményhez és itt is érezni valamiféle intim pulzálást a páros között. Alapvetően egy klasszikus hiphop dalról van szó, amiben az énekesnő jól hallhatóan kényelmesen érzi magát. A dal minden bizonnyal A$AP Rocky szeptemberi bemutatkozó albumán fog szerepelni. A Ridin' a hajtás után meghallgatható.


hiphop hír rap lana del rey asap rocky



süti beállítások módosítása