2020.01.02. 09:43 – dankógábor

Meghalt Elijah Nelson, a Black Breath basszusgitárosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

elijah-nelson.jpg

2019 utolsó hétvégéjén, 40 éves korában elhunyt Elijah Nelson, akit a Black Breath nevű seattle-i death metal zenekarból lehetett ismerni. A halál oka nem ismert, a nyilvánosság felé, legalábbis. A hír először olyan zenekarok oldalán jelent meg, akik közeli kapcsolatban voltak a zenésszel, majd a zenekar kiadója a Southern Lord is kitette. Végül pár órája megjelent a Black Breath Facebook-oldalán is, ahol egyrészt tisztelegnek elhunyt zenésztársuk előtt, másrészt leírják, hogy nincs tervben sem lemez sem koncert a zenekar részéről. Az ok valószínűleg nem Nelson halála, ugyanis a csapat oldala ezelőtt három éve frissült utoljára. Nelson egyébként többször járt Magyarországon is a zenekarral, a Dürer Kert kistermében kegyetlen jó koncertet adtak, de a nagyteremben sem voltak rosszak a Nasum búcsúja előtt. 


black breath



2014.01.10. 13:52 – dankógábor

Elütötte egy kocsi a Black Breath dobosát

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A képen látható csávó a punkos death metalt játszó Black Breath dobosa. Pár napja elcsapta egy autó, több helyen eltört a lába, műteni kellett, de már jól halad a gyógyulása. Mindezt csak azért mondjuk el, mert a Black Breath az egyik legjobb Entombed-másolat zenekar, akik jelen pillanatban simán leverik az eredetit is. Megmutatjuk miért!


rock metál hír death black breath



2012.10.01. 18:26 – Dankó Gábor

Kikelt a halott a sírból - Nasum-koncertbeszámoló

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nasum, Black Breath @ Dürer Kert, 2012.09.30.

IMG 5182A vasárnap esti Nasum-koncert beharangozójaként számtalan helyen leírták, hogy a svéd zenekar életművével megmutatta, hogy a kegyetlen gyors grindcore-ban is lehet keresnivalója annak, aki amúgy messzire szalad a műfaji sajátosságként alkalmazott millió bpm-es kalapálást hallva. Még ha én személy szerint nem is menekültem soha a cséphadaró elől, az biztos, hogy még Napalm Death-kedvelőként sem ástam a stílus mélyére zenekarok után kutatva, szóval akár még élő példája is lehetek annak, ahogy a Nasum elkezdte popularizálni a grindcore-t, ezzel rajongóvá téve az olyanokat is, mint én. A svédek ugyanis nem csak a keménységre, az öncélú gyorsaságra mentek rá, hanem dalokat, fogós témákat írtak, amiket aztán olyan hangzással öltöztettek fel, hogy a csodájára járt a világ. (Fotók: Juhász Edina)


metál death koncertbeszámoló grindcore black breath nasum



2012.09.26. 15:00 – Lángoló Gitárok

Vasárnap Budapesten is elbúcsúzik a Nasum

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Szeptember 30-án, vasárnap este fellép a Dürer Kertben a Nasum. A svéd grindcore zenekar épp karrierje csúcsán trónolt, mikor Mieszko Talarczyk gitáros-énekest a halálba sodorta a 2004-es indiai-óceáni szökőár. Ezután a csapat feloszlott, 2011-ben viszont úgy döntöttek, hogy egy világ körüli turnéval búcsúznak el a közönségtől, ahol Talarczyk énekét Keijo Niinimaa, a finn Rotten Sound frontembere pótolja majd. Rajta kívül csak volt Nasum-tagok alkotják a zenekart. A vasárnapi koncerten olyan 30 dalos szettet kell majd várni, de valószínűleg így sem lesz egy órás a fellépés. Az est vendége az amerikai Black Breath lesz, akiket akár annyival is el lehetne intézni, hogy nagyon fasza kis Entombed-számokat írnak, de azért bennük több a hardcore és d-beat, mint a svéd legendákban. Ők egyébként már jártak egyszer nálunk, és egész klassz kis koncertet adtak annak a néhány érdeklődőnek, akik ismerték egyáltalán őket akkor. Ráadásul ők lemezbemutatót is tartanak, lévén most jelent meg nemrég a második stúdióalbumuk. Lentebb tekerve kis ízelítő található a zenekarokból.


metál hír death grindcore black breath nasum



2012.02.13. 09:00 – Lángoló Gitárok

Mother Abyss - Új Black Breath-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Washington állambeli Bellinghamből származó Black Breath eddig egy EP-t és egy nagylemezt jelentetett meg, mióta 2006-ban elindult. Az egyik legjobb Entombed-copy zenekar március 27-én adja ki Sentenced To Life című második albumát, amiről a Mother Abyss dalt akár itt a Lángoló Gitárokon is meg lehet hallgatni. Stílusbeli változást senki ne várjon, sőt, mi sértődnénk meg a legjobban, ha nem azt a láncfűrészhangzású  punkos death 'n' rollt kapnánk, amit élőben is bemutattak pár éve Budapesten. A lemez producere amúgy ismét a Converge-gitáros Kurt Ballou volt, ami hallatszik is az alábbi dalon.


punk rock metál hír death black breath



2010.11.11. 16:24 – lánggitár

Négy láncfűrésszel a fülünk mellett

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A legegyszerűbben úgy lehetne a péntek (november 12.) este a Dürer Kertben fellépő Black Breath-t leírni, hogy ez a zenekar az Entombed amerikai kistestvére. A stílusuk szinte teljesen ugyanaz, mint a svédeké, de annyiban azért mégis különböznek, hogy sokkal több a d-beat a zenéjükben, ezen kívül a hangzásuk is olyan, mintha nem csak egy, hanem egyszerre négy láncfűrész pörögne az ember füle mellett. Persze ez nem csak a szerencsén múlott, hiszen az idén megjelent Heavy Breathing megszólalásáért a Converge zaj-atyaúrisetene, Kurt Ballou volt a felelős. A Nehéz légzést hallgatva amúgy a Doomriders is beugorhat többször az embernek, tehát ebből kiindulva a Black Breath igazi rock and roll zenekar, csak éppen a nagyon-nagyon morcos fajtából, abból, ami koncerten üt a leginkább, de ott aztán jó nagyot. Melegít nekik a hazai underground zászlóvivője, a groove-os death metalt játszó Nadir, valamint a Wasted Struggle, akik hardcore-ba gyökeredző zajzenét nyomnak rövid, egy-két perces kirohanásokkal.


metál program death nadir black breath



2010.10.24. 15:00 – mista

A vándor, a nyúlszörny és az asztronauta - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Eheti klipválogatásunkban vannak öldöklő robotok a Flying Lotustól, autós-motoros akció hülye maszkokkal és jelmezekkel a My Chemical Romance-től, fight club lányoknak Juliette Lewistól, egy hatalmas nyúlszörny a Massive Attacktől, régi legendás rockernek öltözött mai trendi rapper Kid Cuditól és Kanye Westtől, szovjet űrdráma a Wolf Parade-től. Ezek mellet fává változtak az Anti Fitness Club tagjai, Ákos új klipjében pedig a tengeren vándorol.


ákos klip kanye west my chemical romance massive attack juliette lewis anti fitness club kid cudi flying lotus klipmegosztás wolf parade juliette and the licks black breath



2010.09.26. 13:20 – -dj-

Csörög, morog (A hét dala)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A zenei élet egyik legrondább irányzata a crustcore, de a death metalból indult Entombednek köszönhetően elismert stílus a metál undergroundban. A d-beat ütemre, a zörgő gitárokra, a morgó basszusra, és az üvöltöző vokálra épülő hangzás egyik jeles képviselője a szűken ötéves Black Breath. A myspace oldalukon az új lemezükről két szám is fent van. A Kurt Ballou (Converge) szakértelmével készült hangzás pontosan olyan, amit egy ilyen zenekartól elvár az ember. Csúf, és zajos. A Black Breath abban jobb a többi, hasonló zenekarnál, hogy jó dalokat ír. A We Who Cannot Be Named például a stlíusra amúgy is jellemző doom hangulattal indít, amiből egy szokásosnak mondható d-beat csépelés alakul ki. A hangulat, és a lendület példaértékű. Nem mondható, hogy a kórus könnyen beleül a fülbe, de hallhatóan nem is a könnyű befogadás a célja a zenekarnak.


a hét dala black breath



süti beállítások módosítása