2014.09.10. 15:35 – Magyar Ádám

Még nem túl öregek – Blondie-koncertbeszámoló

Blondie @ Budapest Sportaréna, 2014.09.09.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

blondie01.jpg

Tegnap este először lépett Magyarországon színpadra a Blondie. Az idén negyvenéves zenekar fellépése nem csak ezért volt kuriózum, hanem alanyi jogon is, hiszen mégiscsak a nyolcvanas évek elejének egyik legnagyobb hatású zenekaráról beszélünk, akik még azt is meg tudták csinálni, hogy egy tizenöt éves szünet után ismét írtak egy listavezető dalt. A koncert közel sem volt hibátlan, de azért elég jól sikerült, ahogy ezt mindjárt kifejtem kicsit bővebben. Persze arra kíváncsi lennék, hogy milyen lehetett egy Blondie-koncert élőben mondjuk harminc évvel korábban. (Fotó: Kovács Attila/MTI)


punk pop rock blondie koncertbeszámoló



2014.09.08. 13:44 – Lángoló

Kedden olyan lesz Magyarországon, ami még soha nem volt. Blondie-koncert!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kedden pályafutása során először lép magyar színpadra a Budapest Arénában a Blondie, a nyolcvanas évek egyik legnagyobb hatású zenekara. Lényegében bárkinek ajánlható a koncert, hiszen nincs olyan ember a földön, aki ne ismerne legalább három Blondie-slágert. A zenekar egyébként 40 éves, ezért is a nagy felhajtás.


pop rock blondie hír



2014.09.04. 12:57 – Hirdetés

Nyerj páros belépőt a Blondie-koncertre!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

blondie_1.jpg

Az elmúlt négy évtizedben a Blondie nem csupán igazi amerikai nemzeti kinccsé vált, de egyike azon keveseknek, akik befolyásolták a zenét, a divatot és a művészetet is. Egy tiszteletlen Lower East Side-i punk bandából New York szókimondó nemzetközi nagykövetévé váltak  a Blondie örökre a mindannyiunkban megtalálható punk szellemiség szinonimája marad. Slágerlista-vezető sikereik, bátor szerepvállalásuk és ritkaságszámba menő hosszú karrierjük miatt 2006-ban a Rock ‘N’ Roll Hírességek Csarnokába is bekerültek, ráadásul több mint 40 millió eladott albummal is büszkélkedhetnek. Ha megnézzük a bandát, észrevehetjük, hogy az a vibrálás ami a Blondie-t legendává tette még mindig sokkal kábítóbb annál a ténynél, hogy már a 40. évüket kezdték meg a zeneiparban - mindannyiunk örömére.


játék koncert blondie



2014.09.02. 11:05 – m.adi

Még az unokáimnak is mesélni fogom – Odett az Arénában, a Blondie előtt lép fel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

odett_call me_2014.jpg

Szeptember 9-én koncertet ad az Arénában az 1974-ben alakult Blondie, az újhullám egyik legfontosabb, és legnagyobb hatást kiváltó zenekara. Olyan dalok fűződnek Debbie Harryék nevéhez, mint a One Way Or Another, a Maria, vagy a Call Me, és olyan zenekarokra voltak hatással, mint például a Blur. Szóval ez egy igazán különleges koncert lesz, és nem csak a nézők, hanem a Blondie előtt fellépő Odett számára is, aki így fogalmazta meg gondolatait a jövő kedd estéről:


blondie odett



2014.06.25. 09:00 – dankógábor

Bréking! Blondie-koncert Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Igen, végre fellép a Blondie Magyarországon. Így, 40 évvel a megalakulásuk után. De jobb később, mint soha, ugye. A zenekar az évforduló mellett lényegében lemezbemutatót is tart majd szeptember 9-én a Budapest Arénában, ugyanis nemrég jelent meg az ünnepi lemezcsomag, a Blondie 4(0) Ever, ami tartalmaz egy teljesen új albumot, illetve 11 régebbi sláger újra felvett verzióját. De ez igazából mindegy, a Blonide bármivel is jön Magyarországra, örülni kell neki.


pop rock blondie hír



2011.11.15. 10:00 – Lángoló Gitárok

Debbie Harry lemészárolta saját magát

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


A Blondie énekesnője a minap egy egészen sajátságos performanszot adott elő a Museum Of Contemporary Art Galán. A 66 éves Debbie Harry egész egyszerűen lemészárolta saját magát a jelenlévők nagy megrökönyödésére. Persze nem ténylegesen, hanem mindezt egy saját magát mintázó meztelen, életnagyságú tortán vitte végbe. A jelenlévők azóta is találgatják mi lehetett a teátrális előadás mondanivalója, de az biztos, hogy sokan felháborodtak azon, ahogy Harry kitépte a saját szívét, majd az egész testét feldarabolta azzal a megjegyzéssel, hogy "Soha nem ettem magamból...még!" A fenti képre vagy ide kattintva sokkal nagyobb betekintést nyerhetünk az műsorba, ahol még énekelt is a művésznő. Az utolsó Blondie-lemezről itt írtunk.


pop rock blondie hír



2011.09.14. 10:00 – _fá_

Méltatlan az életműhöz - Blondie-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Blondie – Panic of Girls
(EMI)

Nagyon kevés zenekarral szoktak ennyire kicseszni a kiadók, mint ahogy a Blondie-val tették. Persze a zenekar sincs már a népszerűsége csúcsán, de azért egy 1975 óta létező, ilyen poptörténeti súllyal rendelkező névnek tényleg pofátlanság majdnem egy évvel eltolni a lemezmegjelenését, pláne úgy, hogy az már nagyon régóta elérhető mindenféle illegális fórumokon, és pláne úgy, hogy 2003 óta ez az első. A lemez amúgy már megjelent Európában a nyáron, de az USA-ban csak most jött ki.

Szerintünk: (2/5)
Szerintetek: (1/5)

lemezkritika pop rock blondie



2011.09.05. 17:00 – lánggitár

Debbie Harry irigyli Beyoncét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A nemrég fizikai formátumban is új lemezzel jelentkező Blondie énekesnője, Debbie Harry bevallotta, hogy ő bizony szeretne annyi slágerrel rendelkezni, mint Beyonce. "Mindig nagyon jól éreztem magam kultikus figuraként, de már rágondolni is fantasztikus, milyen lehet ekkora formátumú előadónak lenni, mint Beyonce. Imádnám ezt a részét. Az eddigi pályafutása fenomenális, bárcsak ennyi slágerünk lenne! Mi valahogy. mindig a mainstream és az underground határán voltunk." A Blondie Panic of Girls című lemeze csak mostanában jelenhetett meg CD-n is Európában, az USA területén pedig csak szeptember 13-án lát napvilágot a régóta kallódó anyag.


pop rock blondie hír



2010.05.19. 08:00 – KirschAndrás

Debbie Harry a MILF - Converse kult

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Debbie Harry az amerikai rocktörténet egyik legellentmondásosabb karaktere: bár egyetlen gyermeknek sem adott életet, mégis megérdemelten hordozta évtizedeken át a MILF titulust. És bár hősnőnk az utóbbi időben jelentős mértékű Holle anyósodáson ment keresztül (melyet 65. életévére való tekintettel ezennel el is nézünk neki), legendás mivolta továbbra is megkérdőjelezhetetlen. És bár jelen értekezésünk tárgya voltaképpen a Blondie lenne, Harry tipikusan azon frontemberek közé tartozott, akiket – kisugárzásuknál fogva - képtelenség volt egy lapon említeni zenésztársaival. Részben ez vezetett a zenekar 1982-es feloszlásához is.


pop blondie converse



süti beállítások módosítása