2013.04.19. 12:04 – Lángoló Gitárok

Zenével gyógyít Brian Eno

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

eno.jpgAz ambient-legenda Brian Eno egészen különleges kezdeményezésbe fogott, aminek keretében zenés-vizuális ingerléssel segíti a kórházi betegek testi és lelki felépülését. Az angol Montefiore Kórházban megvalósított projekt két részből áll. Az egyik kihelyezett terápiás eszköz a kórház recepciója mellett található, Eno generatív zenei fejlesztéseit felhasználva folyamatosan váltakozó hangképződményekkel operál, és a 77 Million Paintings For Montefiore nevet kapta. A másik (ez lenne a Quiet Room For Montefiore) a kórház alagsorában fogadja a relaxációra vágyó füleket, ez már fix kompozíciót követ. A munkákat bevallottan Florence Nightingale ápolástörténeti reformjai inspirálták, céljuk pedig megmutatni, hogy a művészet segítségével tartós és kézzelfogható eredmény érhető el a betegek mentális és fizikális gyógyulásában. A projekt után több más kórház is élénken érdeklődik.


hír brian eno elektronikus



2009.02.02. 12:54 – lánggitár

Chris Martin nélkül a Coldplay

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nemrég a Coldplay stúdióba vonult, hogy elkezdjen dolgozni elkövetkezendő albumán, ám nem sokkal a munka beindítása után Brian Eno írt egy levelet a csapatnak, hogy rúgják ki Chris Martint, mert úgy jobban fog menni a munka. Persze a híres producer nem örökre gondolta eltávolítani a bulvármédiából is ismert énekest, hanem csak az első pár hétre, hátha Martin kreatív ötleteinek hiányában valami különlegeset tesznek a többiek a produkcióhoz.


bulvár hír brian eno coldplay chris martin



süti beállítások módosítása