2018.10.08. 13:19 – Gitárok

Több tízezren élvezték a zenét a Budapest Music Expón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bme13_3.JPG

Véget ért tegnap kora este a 13. Budapest Music Expo. A Hungexpo G és F csarnokában három napon keresztül szólt a zene. Rengetegen érkeztek a rendezvényre azért, hogy kipróbálhassanak hangszereket, megnézzenek bemutatókat és rész vegyenek szakmai előadásokon. A Budapest Music Expóra több tízezer ezer ember látogatott ki. Sajtóközlemény a hajtás után. 


hír kiállítás szakma hangszer budapest music expo



2018.10.05. 14:22 – Kovács.Attila

A könnyűzene a kreatív ipar egyik húzóágazata - Interjú Andrásik Removal, a Budapest Music Expo főszervezőjével

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

remo_1.jpg

Mai délelőtt kezdetét vette és egész hétvégén tart a Budapest Music Expo, Magyarország legnagyobb hangszerkiállítása. A három nap alatt a már megszokott rengeteg hangszer mellett idén igen erős szakmai és oktatási program is várja az érdeklődőket a Hungexpo F és G pavilonjában. A kiállítás előestéjén a főszervező Andrásik Removal beszélgettünk, és bár előzetesen egy ilyenkor szokásos felvezető, beharangozó beszélgetésre készültünk, az eredmény egy igen tartalmas, a magyar zenei műveltség és zenei oktatás problematikáját is boncolgató interjú lett. (Fotók: Budapest Music Expo Facebook)


kiállítás szakma hangszer budapest music expo öröm a zene andrásik remo



2018.10.02. 11:16 – Lángoló Gitárok

Ismert zenészek gitárjait állítják ki a Budapest Music Expón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bme_13.jpg

Minden idők legnagyobb magyarországi gitárkiállításának ad helyet a pénteken kezdődő Budapest Music Expo, ráadásul mindegyik húros hangszer egy-egy ismert magyar zenész tulajdona. A gitárokhoz tartozik egy érdekes leírás is arról, hogy honnan szerezték, mikor és hol játszottak vele a muzsikusok. A Budapest Music Expo építése szerda hajnalban kezdődik, a pénteken nyíló rendezvény 18.000 négyzetméterén 82 kiállító települ ki.


programajánló hír kiállítás szakma hangszer budapest music expo



2018.09.25. 17:02 – Gitárok

Koncertek, szakmai kurzusok és élménydobolás a Budapest Music Expón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bme_1.jpg

Az eddigi legszínesebb programkínálattal várja az érdeklődőket október 5-től 7-ig a Budapest Music Expo a Hungexpo F és G csarnokában.  A kiállításra 14 zenei oktatási intézmény települ ki, továbbá 93 ingyenes szakmai kurzust látogathatnak meg a jelenlévők. Rengeteg hangszerbemutatót és koncertet lehet megtekinteni. Fellép többek közt Petruska András, a Herrer Sára & The Mary Popkids Acoustic, a Belmondo és a Blahalouisiana. Az expo ingyenesen látogatható.


programajánló hír rendezvény szakma hangszerkiállítás budapest music expo



2018.09.17. 16:08 – Gitárok

Ortega bemutató a Budapest Music Expón, a Herrer Sári & The Mary Popkids Acoustic formációval

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mary_popkids_acoustic.png

A Ortega Guitars idén is ott lesz a Budapest Music Expo kiállítói között. A 2018. október 5-7. között megrendezésre kerülő rendezvény mindhárom napján megtekinthetők és kipróbálhatók a kiállított Ortega hangszerek, a Hungexpo G-pavilonjának G201-as standján. A prémium szériás gitárok és ukulelék mellett exkluzív tesztállomás várja majd azokat az érdeklődőket, akik a Horsekick Pro-val vagy épp a looperrel felszerelt QUANTUMloop stomp box pedállal szeretnének közelebbről megismerkedni.


koncert hír hangszerbemutató mary popkids budapest music expo ortega guitars



2018.09.12. 16:57 – Szponzorált Tartalom

Nyűgözd le Bodor Mátét, nyerj Ibanez gitárt!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

impress_bobo_ibanez_contest.jpg

Az Ibanez Guitars ismételten ott lesz a Budapest Music Expo kiállítói között. Kelet-Közép-Európa legnagyobb zenei kiállítása 2018. október 5-7. között kerül megrendezésre a Hungexpón. A kiállított gitárok mellett egy exkluzív versennyel is készül a rendezvényre az Ibanez. 2018. október 6-án, a G csarnok, G201-es standján zajlik majd az „IMPRESS BOBO“ gitáros verseny élő döntője, melyre az előzetesen regisztrálók közül a négy legjobbat választja ki Ibanez előadónk, Bodor Máté, az Alestorm gitárosa.


verseny hír hangszer szponzoráció nyereményjáték gitáros alestorm ibanez bodor máté budapest music expo



2018.09.11. 17:56 – Szponzorált Tartalom

Rengeteg előadással bővül idén a Budapest Music Expo

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

13bme1.jpg

Ezúttal is gigantikus méretekben, de még erősebb szakmai és oktatási programmal,  előadásokkal várja az érdeklődőket a Budapest Music Expo október 5-től 7-ig a Hungexpo területén. A 18.000 négyzetméter területű rendezvényen több tízezer hangszer kipróbálható, lesz rengeteg koncert és hangszerbemutató. Fellép a Megadeth dobosa, Dirk Verbeuren is. Az expo ingyenesen látogatható.


budapest programajánló hír rendezvény szakma hangszer hangszerkiállítás budapest music expo



2017.10.10. 12:43 – Lángoló

41 ezren élvezték a zenét az idei Budapest Music Expón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bme_anika_nilles_foto2_kalocsai_richard.jpg

Vasárnap este ért véget a 12. Budapest Music Expo. A Hungexpo G és F csarnokában, illetve a passzázson három napon keresztül szólt a zene, rengetegen érkeztek a rendezvényre azért, hogy kipróbálhassanak hangszereket, és sok együttes koncertezett nagy nézőközönség előtt. A Budapest Music Expóra összesen 41 ezer ember látogatott ki. Összegzés a hajtás után. (Fotó: Kalocsai Richárd)


hír rendezvény bme szakma hangszer szponzoráció hangszerkiállítás budapest music expo



2017.10.05. 15:50 – Szponzorált Tartalom

Mit csinálnak a zenészek a Budapest Music Expon? Nyolc miniinterjú az idei rendezvény fellépőivel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pusztaicsaba.jpg

Holnap indul a Budapest Music Expo, amelyről már több programajánlót olvashattatok nálunk. A rendezvény előtt megkérdeztünk néhány fellépőt, ki mivel tölti majd az idejét a rendezvényen, ahol három napon keresztül a zenéé és a hangszereké a főszerep. A folytatásban jön nyolc miniinterjú kedvcsinálóként! 


programajánló bme szakma hangszer szponzoráció hangszerkiállítás miniinterjú budapest music expo



süti beállítások módosítása