2013.04.15. 11:17 – Lángoló Gitárok

Itt az első Daft Punk-dal?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

daft2.jpgAz idei év egyik legnagyobb dobásának ígérkezik a Daft Punk új nagylemeze, amiről már javában szivárognak a részletek. A francia duó minden lehetőséget megragad az album promotálására, úgyhogy várhatóvolt, hogy a hétvégén lezajlott a Coachella fesztiválon is lesz valami meglepetés velük kapcsolatban, ha már a zenevilág egésze úgyis erre a rendezvényre fókuszál. A közönség az eddig kis dózisokban adagolt Get Lucky című dal kvázi videoklipjéből láthatott egy bő másfél perces ízelítőt, melynek redukált verzióját Saturday Night Live-reklámként is viszontláthattuk. Egyúttal az is kiderült, hogy a produkcióban Pharrell Williams is aktívan közreműködik, míg a humanoid robotok a háttérben közelebbi kapcsolatba kerülnek a gitárral és a dobfelszereléssel, sőt, az anyagban még Nile Rodgersnek is helyet szorítottak. Thomas Bangalter és Guy-Manuel de Homem-Christo kettőse (akik a majdani lemezbemutatójuk helyszínéül az ausztrál tanyavilágot választották) tehát Giorgio Moroder és Todd Edwards után újabb nevekkel bővült, az ígéretek szerint többek között Panda Bear és Chilly Gonzales is tiszteletét teszi majd. Kíváncsian várjuk, hogy a díszes társaság mire lesz képes a május derekán érkező, Random Access Memories című albumon. Eközben felkerült a Get Luckynak egy kibővített verziója a netre, amiről egyelőre nem tudni, hogy csak egy nagyon jól sikerült rajongói változat vagy ez már tényleg egy új Daft Punk-dal. A coachellás beharangozót, az SNL-reklámot illetve az egyelőre kétes hitelességű új Daft Punk-számot megmutatjuk a hajtás után.


hír elektronikus daft punk coachella pharrell williams



2013.04.15. 10:32 – Lángoló Gitárok

Ilyen volt egy színpadon Earl Sweatshirt, Flying Lotus és Tyler, The Creator

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Earlfortoopppp.jpgTyler, The Creator harmadik nagylemeze után az Odd Future rapkollektíva másik tagja, Earl Sweatshirt is új albumra készül nemsokára. A mindössze 19 éves rapper a hétvégén átesett élete első fellépésén az amerikai Coachella fesztiválon, amit a Youtube-nak hála most teljes egészében vissza lehet nézni. Earl mellett persze Tyler, The Creator is feltűnt illetve az a Flying Lotus is, akiről egy ideje derült ki, hogy ő áll az enigmatikus Captain Murphy álnév mögött és kezdett egész szépreményű rapkarrierbe. A kicsit több, mint félórás videót megmutatjuk a hajtás után.


hiphop fesztivál hír rap coachella flying lotus tyler the creator earl sweatshirt



2012.07.18. 13:18 – Lángoló Gitárok

Decemberben hajóra száll a Coachella fesztivál

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Coachella-Cruise.jpgVízre száll a Coachella fesztivál. Decemberben két hétvégén is elindul az a két óceánjáró, amik miközben szép lassan elhajóznak a Bahamákra illetve Jamaicába, még koncertekkel is szórakoztatja a közönséget. Ebben igazából semmi különleges nincs, minden óceánjáró így működik, itt viszont olyan csapatok lépnek majd fel a három illetve négy nap alatt, mint a Pulp, a Hot Chip, a Girl Talk, a Yeasayer, a Sleigh Bells, James Murphy az LCD Soundsystemből, a Simian Mobile Disco, a Cloud Nothings, a !!!, a Warpaint, El-P, Killer Mike, a Black Lips, Grimes, DJ Z-Trip vagy Gaslamp Killer. A Floridából induló hajókra 2800 ember fér fel, a jegy pedig 500 dollárba kerül rájuk, ami természetesen magába foglalja a szállást és a teljes ellátást is. Az ötlet egyébként nem új, tavaly illetve idén januárban már megcsinálták ugyanezt a 70000 Tons of Metal szervezői, csak ők, ahogy azt már a névből is ki lehet találni, rock- és metálzenekarokat léptettek fel a többnapos hajóút alatt. Erről még videót is készített a CNN:


fesztivál hír coachella



2012.04.18. 18:00 – mista

Kik támadjanak fel a Hologram Fesztiválra?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bár nem a fesztivál szervezőinek ötlete volt Tupac Shakur hologramos fellépése a hétvégi Coachella fesztiválon, a napokban számos reakció született a produkcióra, többek között az itt látható poszter, ami már egy Coachella Hologram Festival fellépőinek névsorát mutatja be. Ott lesz Michael Jackson, a Doors Jim Morrisonnal, a Nirvana Kurt Cobainnel, a Joy Division Ian Curtisszel, a Queen Freddie Mercuryval, aztán a teljes Ramones, Frank Zappa, G.G. Allin, Jimi Hendrix, Bob Marley, a Beatles, Ray Charles, Johnny Cash, Miles Davis, sőt, maga Wolfgang Amadeus Mozart is fokozza majd a hangulatot, és még sorolhatnánk. Mindez persze csak vicc, bár a Tupac-hologramot nézve egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek, ahogyan azt már hétfőn mi is emlegettük. Na, de vajon a Lángoló Gitárok olvasói kiket támasztanának fel egy hologramos fesztiválra? Izgatottan várjuk a tippeket.


vicc fesztivál hír coachella hologram



2012.04.18. 15:00 – Lángoló Gitárok

Tupac lehet turnézni is elmegy Snoop és Dr. Dre társaságában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az már egészen biztos, hogy az idei Coachella úgy fogja beírni magát a történelembe, mint a fesztivál, amin feltámadt minden idők legnépszerűbb rappere, Tupac Shakur. Mint azt már pár napja megírtuk, a múlt hétvégén a kaliforniai bulin a közönség tagjai egy még videón is lélegzetelállító produkciónak lehettek élőben szemtanúi, amikor is Snoop Dogg és Dr. Dre régi cimborájukkal, az egyébkén 16 éve elhunyt Tupac-kal léptek színpadra. Persze nem arról van szó, hogy beigazolódott az a régi összeesküvés-elmélet, miszerint a hiphoplegenda valójában nem is halt meg, és egy kis, eldugott szigeten koktélozgat dögös csajok és az egykori barát, majd későbbi ellenség (a feltételezés szerint valójában mindvégig cimbora) Notorious BIG társaságában, hanem arról, hogy Snoop és Dre egy elképesztően látványos, és baromi drága produkció keretében hologramként élesztették újra a sztárrappert. A fellépés híre természetesen bejárta a világot, mostanra pedig már az is napvilágot látott, Dre és Snoop azon törik fejüket, hogy turnét is szerveznek a hologram-Tupac közreműködésével.


hiphop hír coachella snoop dogg tupac dr dre hologram



2012.04.17. 11:00 – Lángoló Gitárok

Radiohead, At The Drive-In, Pulp, Arctic Monkeys a Coachellán

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pénteken megsúgtuk minden Lángoló Gitárok-olvasónak, hogy a Youtube majdnem az egész Coachella fesztivált élőben közvetíti, de ahhoz ugye elég sokáig fent kellett maradni, vagy épp korán kellett kelni, hogy lássuk a kedvenceinket. Szerencsére itt van nekünk a sok szemfüles zenerajongó, akik szinte az összes koncertet felvették, majd felrakták azt a saját Youtube-csatornájukra, így most alább bárki megnézheti milyen koncertet adott a Radiohead, az At The Drive-In, a Pulp vagy az Arctic Monkeys. Persze garanciát nem vállalunk egyik videóra sem, bármikor törölhetik őket a szerzői jogokra hivatkozva, de addig is jó szórakozást hozzájuk (és persze nyugodtan lehet keresni a többit, mert mi ezt csak egy kis ízelítőnek szántuk).


fesztivál hír coachella



2012.04.16. 13:45 – DankóG

Tupac is fellépett a hétvégi Coachella fesztiválon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ahogy egy haverom szokta mondogatni, "Megyünk mi még Jimi Hendrix-koncertre!" És mit ad Isten, még a végén igaza lesz. A hétvégén ugyanis maga a 16 éve halott Tupac volt Snoop Dogg és Dr. Dre vendége a Coachella fesztiválon. Tényleg, nem hazudunk, együtt adták elő a Hail Mary és a 2 of Amerikaz Most Wanted dalokat. Aki nem hiszi, itt egy videó róla:

Ha így nézzük, annyira nem is beszéltek hülyeséget a londoni olimpia szervezői, mikor meghívták az 1978-ban elhunyt Keith Moont a nyitóceremóniára. Sőt, akár Axl Rose is felléphetett volna a Guns N' Roses Rock And Roll Hall Of Fame-es beiktatásán, és akkor a közönség is megkapta volna az eredeti GNR-t, meg Axlnek sem kellett volna feleslegesen mozognia (mondjuk nem is mozgott). És most csak az aktualitásokat soroljuk, ahol jól jönne/jött volna egy hasonló hologram.


hír coachella snoop dogg tupac hologram



2012.04.13. 22:00 – Lángoló Gitárok

Nézd a Coachella fesztivált otthonról!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hamarosan kezdődik a kaliforniai Coachella fesztivál idei első hétvégéje, ahol annyi neves fellépő szerepel, hogy inkább nem sorolunk fel belőlük egyet sem. A fesztivál jelentős részét ráadásul a Youtube-on is figyelemmel lehet kísérni, egyszerűen ide kell kattintani, ahol még táblázatot is találunk, hogy melyik zenekart melyik csatornán láthatjuk és hánytól, sőt ezt naptárba is elmenthetjük. A közvetítés valamikor éjjel egykor kezdődik majd, és az már biztos, hogy hiába lép fel például a Radiohead, az At the Drive-In, a Godspeed You! Black Emperor, a Flying Lotus, Feist, Dr. Dre, Snoop Dogg, DJ Shadow, EMA, a Horrors vagy az Atari Teenage Riot, őket nem láthatjuk az előzetes hírek szerint, de ez persze még változhat. És miután mégiscsak sikerült pár fellépőt kiemelnünk, a hajtás után nézzük meg az élő közvetítés trailerét.


fesztivál hír coachella



süti beállítások módosítása