2013.12.18. 12:37 – dankógábor

Tényleg összeáll a Culture Club?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

3667062-3x2-700x467.jpgUgyan Boy George ebben a klassz interjúban azt mondta nekünk 2010-ben, hogy 2012-re tervez egy nagy Culture Club-összeállást lemezzel, turnéval meg mindennel, ez elmaradt. Most viszont azt olvastuk az MTI-ben, hogy 2014-ben megvalósul az említett nagy összeborulás. "Újra összeáll és új lemezre készül a nyolcvanas évek egyik sikercsapata, a Culture Club. Erről Boy George, az együttes frontembere egy francia magazinnak adott interjújában beszélt. "Új albumot szeretnék kiadni a Culture Clubbal 2014-ben" - mondta Boy George a Tetu című francia melegmagazinnak. Az 52 éves énekes röviddel az interjú előtt állapodott meg a visszatérésről Roy Hayjel, az együttes gitárosával, Mikey Craig basszusgitárossal és Jon Moss dobossal Los Angelesben." - írja az MTI. Mondjuk ahogy olvassuk, ezt akár a mi interjúnk után is világgá lehetett volna kürtölni, szóval ennyire higgyük most is a popénekesnek. Annyival több most a konkrétum, hogy állítólag már januárban stúdiózni fognak, és veszik fel a tervek szerint sok soult és reggae-t tartalmazó dalokat.


pop hír culture club



2010.10.03. 10:58 – Juhász Edina

Én voltam a legnagyobb hisztikirálynő – Boy George-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Boy George a Culture Club élén a nyolcvanas évek legelején kapásból a csúcsra jutott, a legnagyobb slágerei is abból az időből származnak. Ugyan ma is csinál értékes dolgokat a zenében, de mostanában inkább a drogügyei vagy az egyik szexuális partnerének megverése miatti börtönbe vonulása miatt volt hangos a sajtó. Emiatt aztán elég nehéz, balhés embernek gondolja mindenki, pedig valójában annyira jó fej, hogy a menedzsmenttől kapott tíz perc helyett fél órát beszélgethettünk vele a Here and Now fellépése napjának délelőttjén telefonon.

Az MTV közönségfelmérése alapján tiétek a legnagyobb (Do you really want to hurt me?) és a második legnagyobb (Karma Chameleon) nyolcvanas évekbeli sláger. Meglepődtél ezen?
Mindenképpen furcsa látni, főleg hogy milyen slágerek végeztek mögöttünk. Aztán az is fura volt, hogy azon a héten mikor ezt kihirdették, Németországban is nyertünk egy díjat, tisztára mintha valami friss sláger gyárosok lennénk. Jó érzés és megtiszteltetés, de ma már nem taglóznak le ezek annyira, nem tartom ezeket olyan nagy dolognak, mint régen. Most is örültem, de igazából nem magának a díjnak vagy az ezzel járó titulusnak, hanem a ténynek, hogy nyertem valamit. Szeretek nyerni, mindegy mit vagy hol vagy miért, csak nyerjek. Régen amúgy mindig azt hittem, hogy egy MTV-díj nyertes ázsiója hirtelen megugrik, és onnantól az előadó lépett egy szintet. Most ezt nem éreztem.


interjú pop boy george culture club



2010.03.23. 08:09 – lánggitár

Újjáalakulhat a Culture Club

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A már jó rég csak drogos, sittes, és egyéb ügyeiről ismert Boy George elárulta, hogy jövőre a Culture Club is beállhat az önmagukat ünneplők táborába. Az apropó az lenne, hogy a homoszexuális-himnuszok armadáját összehozó zenekar megalakulásának 2011-ben lesz a 30. évfordulója, amiről egy koncerttel, esetleg egy kisebb turnéval szeretnének megemlékezni. George hangsúlyozta, hogy nem biztos a dolog, mindben az aktuális hangulatától függ majd. A Culture Club legutóbb 2002-ben állt össze, akkor egy londoni koncert keretein belül ünnepelték meg első kislemezük 20. születésnapját.


pop hír boy george culture club



süti beállítások módosítása