2012.06.29. 14:59 – Lángoló Gitárok

Júliusban D.R.I.-koncert az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dri_-1.jpgA Dirty Rotten Imbeciles - röviden D.R.I. - a '80-as évek meghatározó crossover thrash zenekara, akik máig a műfaj legfontosabb együttesei közé tartoznak. Bemutatkozó EP-jük - ami igazából inkább egy nagylemez - a mára kultikussá váló Dirty Rotten hamar megismertette magát a pörgős és kemény zene kedvelőivel a maga 22 számos, de mindössze 17 perces játékidejével. Ezt követően a '80-as években négy, a '90-esben már csak két lemezt jelentettek meg és az új album 1995 óta várat magára, pedig már tudni lehet, hogy végre készülőben van a nyolcadik is. A zenekar fontosságáról sokat elmond, hogy annak idején együtt turnéztak például a Dead Kennedys-zel. A '87-ben megjelent Crossover című lemezük annak idején akkora hatást váltott ki, hogy a fellépéseiken egyaránt voltak punkok, skinheadek és metál rajongók is. A legnagyobb publicitást viszont kétségtelenül akkor kapták, amikor az Acid Rain  videója bekerült a legendás Beavis and Buttheadbe. Az utóbbi 17 évben nem adtak ki új albumot és főleg csak turnéztak, azonban Kanadába sohasem jutottak el, mivel még bőven a határátlépés előtt kitiltották őket korábbi ittas vezetés miatt kiszabott büntetésük miatt. A houstoni trash-legendák július 16-ai A38-as koncertje előtt fellép még a Jack, a Cruel Hand és a Bandanas is. Egy kis kedvcsináló a zúzáshoz - na meg az ominózus Beavis and Butthead-videó - a hajtás után.


punk metál hír a38 thrash d.r.i. dirty rotten imbeciles crossover trash



süti beállítások módosítása