2014.08.30. 18:01 – KirschAndrás

Don’t Hassel The Hoff!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hoff_icebucket.jpg

A Kiégett Kabalák Szigete igenis létezik egy párhuzamos univerzumban. Itt időzik többek között a Skála Kópé, Müszi úr, Kósa L. Adolf, valamint a Szív TV és az MSat stábja is. Néha-néha azonban megnyílik egy féregjárat, és a sziget lakói tömegesen tódulnak át a 2010-es évekbe. Aki mindezt egy Világpanorámán edződött elme kitalációjának vélte volna, az a Celebrate the 80’s & the 90’s jóvoltából garantáltan átértékelte nézeteit. Egy hasonszőrű rendezvényt promotálására pedig ki bizonyult volna megfelelőbb személynek a tesztoszteronnal kitömött plüsskandúrnál, David Hasselhoffnál. Míg a 80-as években kistérségi tinilányok tucatjai imádkoztak a fogtündérhez azért, hogy a Hoff mellett ébredjenek, 2014 augusztusában – remélhetőleg – már ők is némi önfeledt nevetés reményében látogattak el a Hungaroringre. Azzal pedig maga a főisten sem vádolható, hogy híján lenne az öniróniának, ezen erény nélkül rettenetes nagy bajban is lenne.


snap! sabrina david hasselhoff koncertbeszámoló vengaboys 2unlimited dj sash samatha fox twenty4seven



2014.06.10. 17:30 – Kovács M. Norbert

A Scooter könyörögne a receptért! - Ilyen volt a Mr. President, Haddaway, a 2 Unlimited, DJ Sash! és a Kozmix Szegeden

Deja Vu fesztivál 2014

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

deja_vu_2014_mr_president_01.jpg

A leginkább a Scooter és a Respect koncertjei miatt emlékezetes első és második nap után a szegedi Deja Vu fesztivál további három estéjén is akadtak még bőven olyan fellépők, akiknek a produkcióikról azért érdemes megemlékezni. Fellépett a Mr. President, Haddaway, a 2 Unlimited és DJ Sash! is, az egész fesztivál egyik legjobb buliját pedig ismét egy hazai együttes csinálta. És mit ad isten, megint az, amelyik tavaly. A Kozmixot most már érdemes lenne a fesztivál házi zenekarává kinevezni. (Fotók: Deja Vu Facebook)


pop koncert fesztivál dance elektronikus szikora robi koncertbeszámoló kozmix haddaway mr president 2 unlimited deja vu fesztivál dj sash



2014.05.06. 17:30 – mista

Scooter, Mr. President és 2 Unlimited Szegeden

Júniusban ismét Deja Vu fesztivál

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

deja_vu_2014.jpg

A tavalyi első alkalom után idén is megrendezik Szegeden a Deja Vu fesztivált. A június 4-től 8-ig tartó rendezvényen, ahogy a szervezők fogalmaznak, "a legnagyobb nemzetközi nosztalgiasztárokat és a hazai pop színe-javát" hallhatja majd a közönség. Ezt konkrétan azt jelenti, hogy lesz Mr. President-, Haddaway- és 2 Unltimited-koncert, fellép DJ Sash! és a 20 éves jubileumát ünneplő Scooter, a magyarok közül pedig Betty Love, a Soho Party, a Kerozin, a TNT, Kozsó, a Napoleon Boulevard, a V-Tech, a Groove House, a Splash, a Kozmix és még néhányan mások igyekeznek feleleveníteni a gyűlölve imádott kilencvenes évek hazai slágerdiszkóinak hangulatát.


pop fesztivál hír dance elektronikus scooter haddaway mr president 2 unlimited deja vu fesztivál dj sash



süti beállítások módosítása