2017.01.20. 13:58 – dankógábor

Meghalt Kékes Zoltán Sziszi, a Dolly Roll vezetője

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dolly22.jpg

Elhunyt Kékes Zoltán, azaz Sziszi, akit legtöbben a Dolly Roll gitárosakén és vezetőjeként ismertek. Kékes első zenekara a Sinus együttes volt, majd később olyan csapatokban fordult meg, mint a Zenit, a Teenager, a Gemini vagy a Ferm. Ezek után, 1973-ban csatlakozott a Hungáriához, ahol 1982-ig, azaz a csapat feloszlásáig zenélt. 1983-ban alapította meg a Dolly Rollt, aminek nem csak gitárosa, de menedzsere is volt. Ez lett a fő életműve, számtalan lemezt adtak ki (amikből több mint ötmillió példányt adtak el összesen) és rengeteget koncerteztek. Legnagyobb sikereiket a nyolcvanas években érték el, de az ezredforduló után is aktív maradt a csapat, ami ma már csak Szisziből és Dollyból (Penczi Mária Ilona énekesnőből) állt. Kékes karrierje során EMeRTon-díjat, Huszka Jenő-díjat és ORI Nívódíjat is kapott. 67 éves volt. (Fotó: Facebook, Tomkovits Miklós)


hír dolly roll sziszi kékes zoltán



süti beállítások módosítása