2017.10.26. 16:50 – Kovács.Attila

A valóság hangjai - East Nagy Életmű Koncert a Budapest Arénában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

east_takats.jpg

Körülbelül harminc éve ismerem az EAST zenéjét. Hatéves korom tájékán őket hallgatva nőttem ki a Modern Talking-korszakomból, tehát voltaképpen egyik legkorábbi kedvenc zenekaromnak számítanak. Apám volt nagy rajongójuk, emlékszem, a Rések a falon lemez borítóján látható figuráktól majdnem annyira féltem gyerekként, mint a KFT Bábu vagy kislemezétől, ahol Laárék kifestett arccal grimaszkodtak, vagy a Solaris Marsbéli Krónikák albumának első tételétől, amelyben a marslakó beszél. Ezt mindig félve hallgattam meg, amikor hazaértem a suliból, szerencsére a lemezjátszót már óvodás koromtól tudtam kezelni. És amíg bizonyos korai kedvenceimből rendre kiszerettem, akár a Markos-Nádasból, az Eddából, a Guns 'N Rosesből, vagy még a Genesisből is egy időben, az Easttel kapcsolatban ilyen nem történt. Még a legvadabb death metalos éveimben is bármikor feltettem a Játékokat vagy az Áldozatot két éppen aktuális aprítás között. Koncertjükre viszont eddig nem jutottam el, még az utóbbi években sem, szóval amikor kiderült, hogy ezúttal teljes életművet megidéző produkció várható, nem gondolkodtam sokat. (A képek egy korábbi koncerten készültek.)


jazz magyar életmű rock progresszív east koncertbeszámoló



2017.10.20. 12:56 – Kovács.Attila

Más motivációink voltak, mint az akkori rockzenekarok többségének - East-interjú Móczán Péterrel

Lángoló Interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

east_moczan_3.jpg

Október 23-án a Budapest Sportarénában közel háromórás koncertet ad az EAST. A magyar progresszív rock egyik legnagyobb alapzenekara az utóbbi időben évi egy-két kiemelt fellépést vállalt a két leghosszabb ideig működő felállás közreműködésével, a mostani esemény viszont a korábbiaknál is nagyobb szabásúnak ígérkezik: a tervek szerint szinte összes korszakukat felidézik majd az este folyamán, köztük olyan kuriózumokkal, mint a korai instrumentális szerzemények, vagy a Rések a falon és az 1986 lemezek ritkán hallható dalai. A koncert kapcsán Móczán Péterrel készítettünk interjút, amelyben számos érdekes téma szóba került, a zenekar kezdeteitől, kedvenceitől a hetvenes évek Pol Pot megyéjének kulturális szigetein át a kortárs komolyzenéig. (Fotó: East Facebook)


interjú magyar életmű rock progresszív east móczán péter



2017.10.03. 10:22 – Kovács.Attila

Október 23-án East életműkoncert az Arénában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

east.jpg

Az EAST vitán felül a magyar progresszív rock megkerülhetetlen zenekara, akik 2012-es visszatérésük óta szinte minden évben összeállnak egy-egy kiemelt koncertre. Az idei esemény még a korábbiaknál is nagyobb szabásúnak ígérkezik, hiszen ezúttal közel háromórás koncertre lehet számítani tőlük, melynek során a két leginkább meghatározó felállás mellett olyan vendégek is színpadra lépnek, mint a korai korszak billentyűse, a magyar jazz kiemelkedő alakjává vált Szakcsi Lakatos Béla, a nemzetközi szinten is ismert szaxofonos, Tony Lakatos, vagy a Rések a falon albumot feléneklő Tisza József. További információk a hajtás után! 


magyar életmű rock koncert progresszív east papp lászló sportaréna progamajánló



2013.03.11. 13:47 – Nihil_AK

Több mint valami egzotikus maszlag keletről – EAST-interjú Móczán Péterrel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tizenkilenc év kihagyás után kedden ismét Budapesten lép fel a nyolcvanas, kilencvenes évek legmeghatározóbb magyar progresszív rock zenekara, az East. Az életműkoncert kapcsán a zenekar vezetőjének, Móczán Péter basszusgitárosnak tettünk fel pár kérdést, akivel az aktuális témák mellett természetesen a múltról is beszélgettünk. Sőt, főleg arról. (Fotók: Elekes Attila)


interjú rock east



süti beállítások módosítása