2017.02.17. 11:00 – dankógábor

A Pilisben forgatott videót lemezéhez Kollár-Klemencz László + elmondja mit kell tudni a Rengeteg dalairól

Lángoló Premier

kollar.jpg

A tavaly ősz végén megjelent Rengeteg Kollár-Klemencz László harmadik szólóalbuma. Az anyag szorosan követi a 2008-ban megjelent, Ember a Fán című első, valamint az Erdős Virág verseinek feldolgozását tartalmazó, 2014-es második szólóalbum, a Legesleges hangulatát, szövegcentrikusságát, személyességét. 

Soha semmi nem érdekelt annyira, hogy csak azt az egyet csináljam. Talán mégis egyetlen dolog: menni az erdőben, bele a sűrűbe, a messzeségbe árkon-bokron át, mindig csak beljebb és beljebb.

- mondja Kollár-Klemencz. A Rengeteg című albumot ennek az útnak, felfedezésnek a vágya hozta létre. Kollár-Klemencz László dalai az erdő mélyéből.


premier folk hír kollár-klemencz lászló



2017.02.14. 11:30 – Rácz Mihály

Nincs is olyan pontja, vagy pillanata, ami ne lenne rendben - Világzenei pótolnivaló, 1. rész

cserepesblacklake.jpg

Év végén rendszerint kijönnek még lemezek a karácsonyi piacra, amiket már nincs mód hirtelenjében feldolgozni, ám kifejezetten hiba lenne feledni őket. Első körben mindössze két albumra kerítünk sort, olyan tapasztalt muzsikusoktól, akik a 70-es évekbeli táncházas alapozáskor már zenéltek különböző zenekarokban, sőt a Vízöntőben együtt is. De most nem múltidézésről lesz szó, Kiss Ferenc az Etnofon Zenei Társulással több nagy ívű színpadi művet hozott tető alá a kétezres években, amelyek rendre albumformában is hozzáférhetők. Az ő terepe a sok muzsikus, énekes és táncos szereplőt mozgató koncepciózus darabok létrehívása, míg Cserepes Károly bár szintén működtet együttest is (Ipomea), gyakran dolgozik egyedül albumain, a legmodernebb elektronikus hangzásokat ötvözi archív népzenei felvételekkel.


lemezkritika folk világzene ezt hallgasd



2017.01.30. 11:09 – Lángoló

Burns Kati a pakisztáni Lahooti Fesztiválon

lahooti1.jpg

Burns Kati - akinek zenéje évek óta a Kelet hatásait viseli magán -, a napokban tért vissza harmadik pakisztáni koncertútjáról. Világzenei és magyar népzenei előadóként ezúttal a sivatagos Szindh-vidéki Haiderábádba, a Lahooti Melo fesztiválra kapott meghívást. A január 21-22 között megrendezett nagyszabású fesztiválon részt vett egy népzenei témájú kerekasztal-beszélgetésen, aztán koncertet adott, a fesztivált követő néhány napos műhelymunka során pedig amerikai, nepáli és pakisztáni zenészekkel improvizált a We Believe In Music projekt keretében.


folk hír burns kati



2017.01.16. 11:05 – dankógábor

Így játszik amerikai countryt a lengyel black metal zenész

nergal.jpg

Kiadásra kész Nergal Me And The Man nevű projektje. Annyira, hogy március 24-én meg is jelenik Songs of Love and Death címmel az első lemez. Ebben a Behemoth frontembere sötét tónusú countryt játszik, szóval nem kezd el hirtelen vidámkodni a nagyon sátánista black metal után. Az alábbi klip aláfestő zenéje is olyan, mintha a késői korszakos Johnny Cash zenéjére Nick Cave énekelne rá. A videót Olga Czyzykiewicz rendezte, és egy csomó meztelenség van benne, lévén egy sztriptízbárban játszódik. Meg persze nem ezen van a hangsúly, ez csak egy eszköz a mondanivaló alátámasztására, ahogy a Behemoth véres pucér klipjeinél is lenni szokott.


folk hír country black metal behemoth nergal



2017.01.11. 13:19 – dankógábor

Újra countryt játszik a Bad Religion énekese

greggraffin.jpg

Millport címmel jelenik meg Greg Graffin harmadik szólólemeze március 10-én, ami, hasonlóan az előző kettőhöz inkább folkos, countrys zenét tartalmaz, mint punkot. Persze a Graffinre jellemző dallamvilág megmaradt, meg az is érdekes kísérlet lenne, ha ezeket átültetnék a Bad Religion stílusára, de itt az intellektuális szövegek bendzsóra mennek, és nem gyors reszelésre. Az énekes három zenésztársa Jonny Wickersham, Brend Harding és David Hidalgo Jr. voltak a Social Distortionből, a producer pedig Brett Gurewitz Bad Religion-gitáros volt, aki mellesleg ki is adja a lemezt az Anti- nevű cégével. Alább két dalt meg is lehet róla hallgatni (a második egyébként simán elképzelhető Bad Religon-dalként is).


folk punk rock hír country greg graffin



2016.12.31. 09:34 – Lángoló

New Yorkba megy a Meszecsinka, de előtte itt egy klippremier

Lángoló Premier

Január 5-én New Yorkban lép fel Meszecsinka, egy, az Association of Performing Arts Presenters (APAP) expóhoz kapcsolódó eseményen. Egy magyar (Music Export Budapest) és egy amerikai (Cadence Arts Network) koncertszervező cég összefogásából, a Magyar Nemzeti Kereskedőház és a New York-i Magyar Kulturális Intézet támogatásával három magyarországi előadó – Borbély Mihály Poligon, a David Yengibarian Trió és a Meszecsinka lép fel az East Village népszerű klubjában, a Dromban. Az esemény neve „The NOW Sound of Budapest”. Az APAP-on tavaly 3600 zenei szakember vett részt az USA 50 államából és 33 országból.


premier folk pop rock hír világzene meszecsinka



2016.12.21. 12:26 – Rácz Mihály

Minden egyben - Magyar világzenei Top 11 (+2), 2016

meszecsinkafolyo.jpg

A hazai világzenei színtér nagyszerű évet könyvelhet el idén is, ezért egy hosszabb listából nem tudtunk 11 lemez alá menni - és bármiféle rangsorolást is méltatlannak gondoltunk, ezért maradtunk az ábécében való sorba rendezésnél. Sőt még kettőt hozzácsaptunk bónuszként: az Apnoét azért, mert bár gyereklemezről van szó, ám bátran ajánljuk bárkinek 120 éves korig, a Bajdázót pedig azért, mert némileg átszabva újra kiadták egyik klasszikus albumukat. És bár belinkeltünk minden lemezhez egy-egy dalt mutatóba, fontos, hogy mi albumként értékeltük őket, igazi lényegüket úgy tárják fel igazán.


folk lista világzene



2016.12.14. 18:00 – Gnosis

Bartók Béla bepankul - Guruzsmás-lemezpremier

Lángoló Premier

guruzsmas.jpg

A Guruzsmás zenekar már a nevével is kitűnik a sok-sok fiatal zenekar közül, pláne ha megnézzük, hogy milyen zenét is játszanak. Pontosabban nem is zenét, hanem zeneműveket, dalokat és történeteket adnak elő, ahogy ők fogalmaznak. A guruzsmás olyan ember, aki igézést tud előállítani, vagy megigézték. A Guruzsmás pedig valami olyasmi, mintha a zenekar Bartók Béla nyomdokain haladva bekerülne a Simpson család egyik Csángóföldön vagy a Dunántúlon játszódó epizódjába, minden zeneelméleti tudását elveszítve, az ösztöneire hagyatkozva zenélne tovább. Az ősi végtelenség érzés kísérleti leképeződése ez, egy olyan góbé keresztmetszetében akiben egy filozófus veszett el. A Lángoló Gitárok most örömmel mutatja be nektek a zenekar első nagylemezét, ami az elég mókás Üst a gríz felett címmel jelenik meg a mai napon és elsőként nálunk hallgathatjátok meg. Hajtás után pedig kiderül minden, amit a lemezről érdemes tudni.


folk punk bartók béla post-folk lángoló premier guruzsmás



2016.12.12. 16:45 – Lángoló Gitárok

As the Winds Change - Új videó az épp Európában turnézó The Devil's trade-től

Lángoló premier

tdt_2.jpg

A korábbi Stereochrist és jelenlegi HAW frontember Makó Dávid szólóprojektje, a The Devil's trade épp a Crippled Black Phoenix vendégeként járja Európa klubjait, A turné csütörtökön éri el Budapestet, a koncert a Dürer Kertben lesz, Dávid pedig egy nürnbergi öltözőből küldte el nekünk a most elkészült legfrissebb videóklipet. Premier a hajtás után! 


premier folk rock blues stereochrist haw makó dávid the devils trade



2016.12.08. 09:24 – Lángoló

Ismét az A38-on tarja évzáró koncertjét a Vágtázó Csodaszarvas

vagtazo.jpg

Nagyszabású évzáró koncertet ad december 10-én, szombaton Grandpierre Attila zenekara, a Vágtázó Csodaszarvas, előttük pedig a hasonlóan eksztatikus, a legkiválóbb lengyel világzenei formációnak számító Warsaw Village Band ad koncertet. Az esten az Ébrenálmodók Rituális Színház is fellép a Vágtázó Csodaszarvas koncertje alatt, így a koncert egyik részében színházi előadás által is kiegészülve: megáll az idő és elmerülünk a feltáruló világokban, amelyek karácsony ősi hangulatát, gyermeki tisztaságát idézik fel az ősi szertartások alapján. Az A38 interjút is készített Grandpierre-rel, ez itt olvasható.


folk rock hír vágtázó csodaszarvas



2016.11.10. 15:59 – Lángoló

A kalózok találkoznak a modern zenével - Men Named Holger-premier

Lángoló Premier

mennamedholger_foto_keszthely_kozeli_web_ready.jpg

A Men Named Holger két multiinstrumentalista énekes-dalszerző, Blaskovits Ferenc és Tündik András közös projektje. Ők azt mondják, hogy a zenéjük egyik fő célja a régiesebb, vintage hangzások ötvözése a modernitással. Dalaikkal szeretnének túllépni a tipikus sémákon, mindezt úgy, hogy a végeredmény szórakoztató és fülbemászó maradjon. Olyan különböző zenei stílusok elemeit építik be saját világukba, mint a folk rock, art pop, cabaret, alt-country, pszichedelikus folk, dark folk vagy éppen az elektronikusabb irányzatok. Kezdettől fogva kikötötték, hogy nem ragadnak le egy műfajnál, minden általuk kedvelt hangzást megpróbálnak felhasználni zenéjükben. 


premier folk rock hír kalóz men named holger