2009.09.09. 14:08 – lánggitár

Megtalálták a pénteken eltűnt Glasvegas-énekest

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

James Allan, a Glasvegas énekese még pénteken tűnt el, és a Mercury-díjátadón sem jelent meg kedden, pedig esélyesek voltak a győzelemre is (ami végül nem lett meg, mert a londoni Speech Debelle kapta). Senki nem tudta elérni, sem a társai, sem a családja. A pánik egészen szerdáig tartott, ugyanis a csapat menedzsere, Dean Cunning bejelentette, hogy Allan felhívta őt, és elmondta, New Yorkban van, semmi baja, ne aggódjon érte senki. Mellesleg ma már a többi tagnak is az Egyesült Államokba kellett repülni, ugyanis kezdődik a Kings Of Leonnal közös turnéjuk Bostonban. Mikor Cunningnál rákérdeztek, hogy csatlakozik-e a frontember hozzájuk, így válaszolt: "Hát, kurvára remélem!"


indie pop bulvár hír glasvegas



2009.01.07. 11:59 – AronH

Visszhangos semmi

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Glasvegas – Glasvegas
(Columbia)
2008

A Glasvegas feltételezések szerint bemutatásra szorul, essünk is túl rajta: 2003-ban alakult glasgow-i négyes, zenéjüket tekintve ezerötszáz soron keresztül taglalható stílusleírás helyett maradjunk annyiban, hogy visszhangos-indie. Tavaly ősszel jelent meg első albumuk, az Egyesült Államokban pedig mostanában fog, az NME éves albumlistáján harmadikak lettek, egyébként is az angol listák élmezőnyében rostokolnak. 126 ezer eddig eladott példány a mai világban nem hazudik. Ugye? A kérdést persze mindenki döntse el maga, például myspace-en, vagy a százhuszonhatezeregyedig példány megvásárlását követően, de a Lángoló Gitárok megsúgják, hogy ez márpedig bűnrossz. De tényleg, tragédia.

Szerintünk: (2/5)
Szerintetek: (4/5)

lemezkritika indie glasvegas



süti beállítások módosítása