2017.04.05. 09:30 – Nihil_AK

Fire - Itt az első dal Beth Ditto szólóalbumáról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

beth_ditto.png

Hamarosan szólóalbumot jelentet meg a Gossip korábbi énekesnője, Beth Ditto. A Fake Sugar album, amelyen elmondása szerint legalább két évig dolgozott, leginkább az 1965 és 1980 közötti zenei világot idézi majd fel, és néhány olyan dal is helyet kap majd rajta, amit Jacknife Lee - többek között U2, R.E.M., Weezer - producerrel írtak. A Gossip tavaly oszlott fel hivatalosan, utoljára 2012-ben adtak ki lemezt A Joyful Noise címmel. Ditto lemezéről ugyanakkor közben ki is szivárgott az első dal, amelynek címe Fire - a hajtás után meg is hallgathatja a kedves közönség.  


dal pop hír beth ditto gossip szólóalbum



2012.05.04. 08:15 – Lángoló Gitárok

A Joyful Noise - A Gossip új albuma (exkluzív premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Május 14-én jelenik meg A Joyful Noise címmel a Gossip ötödik, Brian Higgins Xenomania-főnök által producerelt nagylemeze, amit itt a Lángoló Gitárokon már most meghallgathat minden olvasónk az elejétől a végéig. A kiváló koncertzenekar hírében álló csapat ráadásul ezt az albumot nálunk is bemutatja majd élőben, júliusban a Balaton Soundon. Az A Joyful Noise felvételei egyébként a Xenomaniaban, Higgins Angliában található stúdiójában, és az Oregonbeli Portlandben található KBC Studiosban zajlottak. A Higginsszel való közös munkát a Gossip saját bevallása szerint arra használta, hogy egy saját márkát hozzon létre a popzenében. Beth Ditto énekesnő a következőket nyilatkozta: „Egy egész évet töltöttem azzal, hogy állandóan ABBA-zenéket hallgassak, rádiót pedig egyáltalán ne.” De nem is fecséreljük tovább a szót, hajtás után ott a lemez, bónuszként pedig beraktuk a Perfect World klipjét is a lejátszó alá.


premier pop hír exkluzív gossip



2012.04.05. 13:00 – Lángoló Gitárok

Percfect World – A Gossip új videoklipje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Március közepén jelent meg a neten a Gossip május 14-én érkező, A Joyful Noise című új albumának első kislemezes dala, az a Percfect World, amit annak idején itt mutattunk meg, és amihez ma megjelent az idén nyáron a Balaton Soundon is fellépő zenekar legfrissebb klipje is. Az sajnos egyelőre nem derült ki, hogy ki rendezte a lapozás után látható, templomi környezetben, sok gyertya között játszódó videót, a fenti képen viszont már az új album borítója látható, a klip után pedig a lemez számcímeit is odaraktuk.


pop rock hír klip gossip



2012.03.13. 09:30 – Lángoló Gitárok

Perfect World - Új Gossip-dal, májusban jön az ötödik album

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Még a nyár előtt megérkezik a Gossip legújabb, ötödik nagylemeze A Joyful Noise címmel, jelentette be a minap Beth Ditto és zenekara. Az album hivatalosan május 22-én jelenik meg, tegnap, március 12-én este pedig már az első kislemezes dal, a Percfect World is hallható volt Zane Lowe műsorában a BBC Radio 1-on, aminek kapcsán egyébként több lap is tévesen azt írta, hogy az album címe is Perfect World lesz, pedig dehogy. Az új szám az együttes hivatalos weboldalán, vagy itt, a lapozás után máris meghallgatható. Előbbin már az albumra is le lehet adni az előrendeléseket.


pop rock hír mark ronson gossip xenomania



2009.11.22. 14:41 – verespalne

Oooo, nanana, auaua, uuaauuaaa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Gossip, Ssion @ Gasometer, Bécs, 2009.11.20.

A bécsi Gasometerben adott koncertet az amerikai Gossip: a 2006-os albumuk, a Standing in the Way of Control még egy szűk, jól körülhatárolható közösséget célzott meg, a 2009-es a Music for Men már jóval erőteljesebb és divatosabb hangszerelésben szólalt meg, a Heavy cross pedig igazi rádiósláger lett, ma már minden jófej ismeri a számot, hogy úúúú, auaaaa, ennek megfelelően zsúfolásig megtelt a terem.


pop koncertbeszámoló gossip



süti beállítások módosítása