2018.06.18. 11:51 – dankógábor

Feloszlik a Grand Mexican Warlock

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gmw2018.jpg

Három nagylemez után a Grand Mexican Warlock tagjai úgy döntöttek, feloszlatják a zenekart. A döntés féjdalma számukra, de mivel egyre nehezebb nekik időpontot egyeztetni, ami mindenkinek jó, így nem tudják tovább húzni a dolgot. A feloszlás nem azonnali, lesz még két fesztiválfellépésük idén, illetve a konkrét búcsúkoncert 2019-ben lesz valamikor év elején az Akváriumban. Alább a zenekar teljes közleménye, ide kattintva pedig a Lángolón megjelent, Grand Mexican Warlock-os posztokat lehet olvasgatni.


hír grand mexican warlock



2016.04.13. 13:02 – Nihil_AK

Külön úton járni alap - Interjú a Grand Mexican Warlock tagjaival

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pénteken az Akváriumban lép fel a harmadik lemezét most megjelentető Grand Mexican Warlock, ahol el is játsszák a teljes albumot az elejétől a végéig. A korábbi dalpremierek után most egy részletes interjút is készítettünk a zenekarral, amiben beszélgettünk dalírásról, az új felállásról, és a jó értelemben vett öncélúságról. 


interjú rock pszichedelikus grand mexican warlock



2016.03.31. 11:03 – dankógábor

Ilyen nyugodt, szerelmes dal is lesz az új Grand Mexican Warlock-lemezen

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

grand_mexican_warlock_cover.jpg

Ugyan március elején az ügyesebbek már hallhatták a Grand Mexican Warlock új lemezét az elejétől a végééig, de azért bőven vannak még olyanok, akik csak azt a két számot ismerik, amiknek itt a Lángolón volt a premierje. Ők most valószínűleg nagyon fognak örülni annak, hogy még egy dalt megmutatunk a tavasszal érkező lemezről, amit a Pongo Pongo Collective ad ki, és amit itt lehet megrendelni, akár bakeliten vagy kazettán is. A budapesti lemezbemutató az Akvárium Klubban, pécsi pedig a Pécsi Est Caféban. Alább a dal, és megszólalás a csapat két tagjától is.


premier rock hír grand mexican warlock



2016.02.22. 10:00 – dankógábor

Még egy klassz dal az új Grand Mexican Warlock-lemezről

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A korábban megjelent Main Stage után most itt a Vexed, ami a második publikus dal a soron következő Grand Mexican Warlock-lemezről. A nyolcszámos, cím nélküli album a zenekar eddigi legkomolyabb munkája, a hangszeres felvételeket Horváth 'Atish' Attila rögzítette egyben, szalagra a törökbálinti SuperSize Recording stúdióban, szintén ő keverte és masteringelte, az énekfelvételek pedig különböző próbatermekben készültek Áron 'Apey' Andris segítségével, aki nem mellesleg a zenekar tagja (gitárosa) is lett időközben.


premier rock hír grand mexican warlock



2015.12.27. 14:33 – dankógábor

Hoppá hoppá! Itt egy új Grand Mexican Warlock-dal!

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

a2jo_kicsi.jpg

Itt az első dal a 2016 tavaszán megjelenő, egyelőre cím nélküli harmadik Grand Mexican Warlock-albumról. Az anyagot egyben játszva rögzítették szalagra a törökbálinti SuperSize stúdióban Horváth Attila hangmérnök felügyelete alatt. A kiegészítő gitárok és énekfelvételek a zenekar próbatermében készülnek az időközben taggá avanzsált Áron Andris (Apey) segítségével. A nyolcszámos, 44 perces anyag a hagyományos CD és digitális formátumok mellett vinylen is megjelenik majd a Pongo Pongo Collective gondozásában. A december 29-i Corvin Clubos koncerten a napokban bemutatott újramaszterelt Aeons album dalai mellett várhatóan ez a track is felcsendül majd.


premier rock hír grand mexican warlock



2015.12.21. 12:32 – Lángoló

Újra megjelent a Grand Mexican Warlock első lemeze

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

aeons_bandcamp_nezokep.jpg

Nem csak sima újracsomagolás kapott az Aeons, hanem, újra is lett maszterizálva. Szabó László gitáros így beszél az újrakiadásról:

Piszkosul hamar elröppent ez az 5 év, mióta az Aeons megjelent. Ahogy az a lemez készült, és egyáltalán, az az időszak, minden kis mozzanatával szinte belénk égett, annyira intenzív és heves érzelmekkel teli volt. Én gyakorlatilag az R33 és a Metropol Stúdió között ingáztam kilenc hónapon át, és szó szerint annak a kurva tojásnak a bűvöletében éltem, de azt hiszem a többiek is elég mélyen megélték az album munkálatait. Az akkori Lángoló premiernek az volt a címe, hogy "Soha többet nem szarozunk ennyit!", ez így visszagondolva kicsit könnyelmű kijelentés volt, mindenesetre a legszerényebb dalocskák is minimum 100 sávon lettek rögzítve, szóval felmerült ugyan, hogy valakivel újrakevertetjük, de ezt gyorsan el is vetettük, hisz senkinek nem kívánhatunk ilyen mértékű szopást. Szóval úgy döntöttünk, hogy elég lesz, ha az eredeti, Sándor Dani barátunk által készített mixekre kerül új master, ezt Stámusz Ferinek és a Stamusic. Stúdiónak köszönhetjük, az eredménnyel pedig elégedettek és boldogok vagyunk, pláne, hogy ismét kapható lesz CD formátumban is.

Az újramaszeretelt album a nemrégiben alakult Pongo Pongo Collective lemezkiadónál jelenik meg, az idő közben új lemezen is dolgozó Grand Mexican Warlock pedig december 29-én a komplett Aeonst eljátsza a Corvin Klubban, a nemrég csatlakozott Apey & The Pea-frontember Áron Andrással kiegészülve. itt lehet meghallhatni az újfajta Aeonst:


rock hír pszichedelikus grand mexican warlock progesszív



2014.12.16. 16:59 – Hirdetés

Szülinapozik a Grand Mexican Warlock

Nyerj CD-t és páros belépőt a koncertre!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gmw.jpg

Csütörtökön ünnepli ötödik születésnapját a Grand Mexican Warlock, akiknek legújabb klipje épp a múlt héten debütált nálunk. Az évfordulóhoz méltón régi tagokat és vendégeket is színpadra lépnek a Dürerben. A bulira most CD-vel kiegészített páros belépőket nyerhettek. Részletek a hajtás után.


játék programajánló koncert jubileum grand mexican warlock



2014.12.11. 17:32 – Dankó János

A történés maga a siker - Grand Mexican Warlock-premier és -interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gmw_dsc_3162.jpg

A Grand Mexican Warlock a hónap elején mutatta be a márciusban megjelent, Fonogram-díjra jelölt és Gumizsiráf-díjat is besöprő nagylemezük, a Hell Sweet Hell második videóját. A Birds In Cage című dalhoz készült klipet követően most egy koncertvideót is feldobtak a videómegosztóra, melyet a Crack The Stone című dalhoz forgattak. A képi anyagot a progrock zenekar nyári-őszi koncertjein Somlai Tamás és Tóth Bálint rögzítette, utóbbi munkáját dicséri a vágás is. Az idén 5 éves zenekar december 18-án, egy nagyszabású koncerttel, a Dürer Kertben ünnepli szülinapját. Alább az említett koncertklip és egy interjú Szabó László fő dalszerző-gitárossal.


interjú premier rock grand mexican warlock



2014.11.25. 14:00 – Lángoló

Pszichedelikus őrült tudós a Grand Mexican Warlock új klipjében

Premier!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gmw_bic_2014.jpg

Új klippel jelentkezik a Grand Mexican Warlock. A Birds In Cage videója itt és most premierezik a Lángolón, szóval rögtön szolgálunk is némi információval a művet illetően.

A klipet Somlai Tamás (Tonyő) barátunknak köszönhetjük, aki - csakúgy, mint a Fisherman’s Tale-nél Koblicskáék – szabad kezet kapott a dalválasztásban és az ötlet is tőle származik. A videó rendezése, felvétele, vágása, az animációk és utómunkák mind Tamás keze alatt történtek, a forgatás során a technikai stáb maga a zenekar volt, néhány barátnővel kiegészülve; olykor arrébb kellett tenni egy lámpát, vagy elindítani a füstgépet, alkalmanként Matyi és én még kameráztunk is. A díszleteket, kellékeket, ruhákat is saját kútfőből oldottuk meg, a stylist én voltam, ezért nézünk ki mindannyian olyan szarul jól.

- mondja Szabó László gitáros.


premier rock hír grand mexican warlock



süti beállítások módosítása