2017.02.22. 17:30 – dankógábor

Itt egy új At The Drive-In-dal + minden az új lemezről

de nem feltétlen örülünk neki

atthedrivein2017-630x400.jpg

Nem titkolózik tovább az At The Drive-In, mindent elárultak az új lemezről. A két legfontosabb dolog:

  • május 5-én jelenik meg
  • in·ter a·li·a lesz a címe

Alább pedig van egy új dal is, szöveges videó kíséretében. Ez lesz a post hardcore zenekar negyedik nagylemeze, csak éppen erre 17 évet kellett várni, mivel a nagysikerű, 2000-ben megjelent Relationship of Command után szélnek ment a zenekar, hogy legyen belőle Sparta, meg Mars Volta, meg később Antemasque meg isten tudja még micsoda. 


hardcore hír post at the drive in



2017.02.17. 13:36 – dankógábor

Ugye megmondtam, hogy jó lesz a HECK-koncert a Dürerben!

Kicsit féltem, hogy valamiféle szentimentális indíttatásból eltúlzom a váratlan nottinghami élményem, de a noise rock, post hardcore vagy mittudoménmilyen-zenekar talán jobban magáévá tette a Dürer Kert kistermét, mint a Rough Trade emeletét. Kezdéskor csak páran lézengtünk bent, lehettünk vagy 15-en. A végére ez felduzzadt nagyjából a duplájára, de tuti mindenki vigyorogva ment haza ezután a nagy közösségi élmény után. A zenekar is, akik egyáltalán nem tűntek elkeseredettnek, hogy ilyen kevesen vannak. És hogy mi is történt ott? Kedves barátom szavaival élve: az angol zenekar új szintre emelte a közönséggel való kapcsolattartás fogalmát.


metál hardcore noise koncertkritika heck



2017.02.12. 22:50 – dankógábor

Komoly balesetet élt túl a Dillinger Escape Plan

dillinger-escape-planpress.jpg

Tizenhárom ember sérült meg abban a balesetben, ami a Dillinger Escape Plan turnébuszát érte a lengyel autópályán, mikor a zenekar Varsóból Krakkóba tartott. A busz az út szélén állt, amikor egy teherautó hátulról beléjük rohant. Valószínűleg a komolyabb sérüléstől az mentette meg őket, hogy a buszon volt egy utánfutó is, amit a teherautó lényegében kilapított. Ben Weinman, a zenekar gitárosa is azt nyilatkozta a Metal Injectionnek, hogy szerencsére egyikük sem sérült meg komolyabban, de akár nagyibb is lehetett volna a baj. A legsúlyosabb sérült a teherautó sofőrje, illetve a zenekar felszerelésében is komoly kár keletkezett. A ma esti krakkói koncertet nem is tartották meg, a további dátumok, így a pénteki budapesti fellépés sorsáról sincs egyelőre hír.


metál hardcore hír dillinger escape plan mathcore



2017.02.08. 15:08 – dankógábor

Több mint húsz év után itt az első Obsessed-dal

obsessed.jpg

Sőt, 23 éve lesz már annak, hogy az Obsessed utolsó nagylemeze, a The Church Within megjelent, majd nem sokkal később szélnek is ment Scott "Wino" Weinrich gitáros-énekes-doomlegenda zenekara. A csapat egyébként már 1980 óta létezik, de ezalatt csak három lemezt adtak ki, mivel közben Wino beszállt a Saint Vitusba énekelni. Ez 1986-ban volt, de addig csak demókat vettek fel, illetve az első lemezt, ami 1990-ben jelent meg végül. Itt aztán Wino ki is szállt a Saint Witusból, hogy még két album jöjjön az Obsessedtől, ami aztán feloszlott, mert lett a Spirit Caravan, a fő zenekara meg néha összeállt koncertezni. Most viszont már új lemez is lesz Sacred címmel, amiről a Razor Wire című dalt meg is lehet hallgatni.


rock metál hardcore hír doom stoner the obsessed



2017.01.21. 10:44 – Prieger Zs.

Eddig minden rendben​.​.​. - Liberal Youth-lemezpremier és -interjú

Lángoló Premier

liberalyouthlive.jpg

A Liberal Youth nemcsak a szombathelyi hardcore-színtér, az SCHC, hanem a hazai hc-kultúra egyik bástyája. Új, rövid, de annál velősebb EP-jüket a Lángoló mutatja be, közben meg elbeszélgettünk Bercivel, a zenekar énekesével is politikáról, producerségről, Maxról, Sasról, szombathelyiségről és zenei kedvencekről. (Fotó: keksz.net)


premier punk hardcore liberal youth



2017.01.12. 16:03 – dankógábor

HECK-koncert lesz Budapesten!!!!!!!!!!!!!!!!

heck.jpg

Ettől a címtől valószínűleg senki nem rohan jegyet venni itthon, de mivel mi tavaly tavasszal belefutottunk a zenekarba, mikor a nottinghami Rough Trade emeletét bontották le nagy elánnal, így most szívesen ajánlom is őket. Mit kell tudni róluk? Hát hogy nottinghamiek, tavaly jött ki az első lemezük (előtte volt három EP-jük), aminek az említett koncert a megjelenési partyja volt. Teljesen véletlenül néztük meg, hogy mi megy az amúgy kiváló lemezbolt emeletén, és nem is ők voltak még akkor, de gondoltuk várjuk meg mi lesz a következő buli. Gyanús lett, hogy a koncertterem (vagy inkább sufni) tele lett emberrel, amíg a négy suhanc felpakolta a cuccát. Aztán elkezdtek zenélni, és onnantól kezdve nem létezett külön színpad és nézőtér.


metál hardcore hír HECK



2017.01.10. 11:54 – dankógábor

The Idoru-koncert lesz az A38-on

idoru.jpg

Igen, az Idoru feloszlott pár éve, de állítólag annyian kérdezték a tagoktól, hogy mikor állnak végre össze, hogy beadták a derekukat. Szóval január 14-én fellépnek az A38-on, méghozzá úgy, hogy a dallamos hardcore-zenekar mindkét korszaka meg lesz idézve, ugyanis mindkét énekes nagyjából ugyanannyi időt tölt majd a színpadon, szóval az ős-Idoru is fellép majd. Biztos azonnal felmerül mindenkiben, hogy tartós lesz-e a reunion, de erre nem tudnak egyelőre mit mondani. Ha lesz igény a csapatra, akkor elképzelhető, hogy évente egy-két ilyen buli lesz, a többit meg meglátják. 


punk rock hardcore hír the idoru



2017.01.06. 15:28 – dankógábor

Három szám alapján nagyon jónak tűnik a Code Orange új lemeze

codeorange.jpg

Tavaly előtt teljesen fejbe vágott minket a Nova Rockon az, amit a Code Orange művel egy teherautó platóján. Ritka nagy elszántsággal tolták ezt a metálos hardcore punkjukat, ami lelki szétbaszottságban talán csak a Converge-dzsel lehet rokon. Azóta figyelem jobban a zenekart, aminek egy hét múlva jön ki a harmadik nagylemeze, méghozzá a Roadrunnernél, Forever címmel. Eddig három szám jelent meg róla, de ezek alapján nem lett pozitívabb a világképük. Viszont a Bleeding in the Blur már-már fülbemászó, ami még betegebbé teszi az összképet. Meg is lehet hallgatni mindet alább!


punk metál hardcore hír code orange



2017.01.02. 11:25 – dankógábor

Megint keményen indul az év - Itt a Dick Dögless bemutatkozó lemeze

Lángoló Premier

dickdogless.jpg

Jó, volt már egy premierünk idén, de szokás szerint kell valami durva is, hogy helyre álljon a lelki békénk. Idén ez a Dick Dögless első lemeze lesz, a Reunion:

Semmi extra, csak szokás szerint nem bírunk magunkkal, de teljesen komoly banda ez

- mondja a projekt dobosa, Binder Gáspár, aki olyan zenekarokban játszik még, mint a Haw, a Stereochrist, a Prosectura vagy a Dog Attack. A gitáros-énekes amúgy Szabó Marci a Haw-ból meg az Igorból, a basszusgitáros Sultz Ödön a Torn From Earth-ből, az énekes pedig Molnár Péter, akit a Fiktívből lehetett ismerni. A felvétel a DRRPNC-ben készült, Szabó csinált mindent. A zene pedig metálos harcore-punk.


premier punk metál hardcore hír dick dögless



2016.12.15. 09:58 – Hirdetés

Ismét az A38-on ég el a gyertya harmadik vége

teveszme.jpg

Kétség sem férhet hozzá, hogy az utóbbi öt év legfontosabb hazai hardcore/punk zenekara a Téveszme. Az egri banda ugyan már 13 éve létezik más-más felállásokban, de az ezredforduló óta nemcsak egy egész generáció hangja, hanem az itthoni szubkultúra legnagyobb közösségszervező jelensége, ami felkarolja a feltörekvő hangokat (ezzel is teret adva olyan előadóknak, mint a Hanoi vagy a PETOFI), és dalaival a mindennapi élet viszontagságai ellen szólal fel. (Nyitókép: Bodnár Dávid)


punk rock metál hardcore post téveszme shell beach all but one



2016.12.13. 10:46 – dankógábor

Nagyon durva zenét fog Mike Patton és Dave Lombardo együtt nyomni

25f1197f-eb39-44f3-a912-4856ef495d48.jpg

Nem, nem egy új Fantomas-lemezről lesz most szó, hanem attól durvábbról. Írtunk már egy posztot a Dead Crossról, nagyon oda is voltunk Dave Lombardo új crustos hardcore punk csapatától. Ilyen daltól hogy ne lennénk már oda!?

Na most ehhez képest most annyi a változás, hogy Gabe Serbian énekes pár hónapja kiszállt, igazából azonnal meg is találták az új frontembert, de csak most árulták el ki az. Igen, Mike Patton az. Emiatt aztán most hirtelen mindenki megőrült, van is miért, hiszen csak csodálatos lehet az a zene, amiben Patton rikoltozik eszét vesztve. A zenekar első lemeze jövő év elejére várható. Reméljük Patton nem experimentáliskodja el. (Nem, a képen nem Patton öleli Lombardót, csak gondoltuk felszállunk picit a Gosling-vonatra mi is.)


punk hardcore hír crust dead cross