2012.06.19. 10:00 – Lángoló Gitárok

Meghalt a Hawkwind egyik alapítótagja

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hawkwind.jpg69 éves korában elhunyt John Harrison - képen balról az első -  a legendás Hawkwind space rock zenekar alapítótagja. Az együttes első basszusgitárosa még május végén hunyt el két nappal 70. születésnapja előtt, de csak most érkezett meg a hivatalos értesítés. John Harrison a lassú szellemi leépülést okozó Huntington-szindrómában szenvedett. Annak idején tagja volt annak az első formációnak, amellyel rögzítették a Hawkwind ugyanerre a névre hallgató bemutatkozó lemezét, de később visszavonult a zenekarozástól és producerkedésbe illetve stúdiómunkába kezdett. Helyére később többeket is kipróbáltak, köztük egy fiatal angol zenészt, akit Lemmy Kilmisternek hívtak. Lehet csak kevesen tudják, de Lemmy a Motörhead nevet is a Hawkwinddel készített utolsó közös számukból kölcsönözte, miután kiszállt a space rockerektől. Huw Llyod-Langton, a Hawkwind volt gitárosa is tiszteletét fejezte ki John Harrisonnal kapcsolatban, miközben nemsokára megjelenik az a Black Keys-feldolgozáslemez, amire együtt készítenek egy dalt a Kinks alapító gitárosával Dave Daviesszel.


hír hawkwind lemmy space rock john harrison



süti beállítások módosítása