2020.04.04. 13:38 – sz.ági.

Igényes hátborzongatás - Megnéztük A kívülállót

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

the_outsider.jpg

Az HBO legutóbbi nagy dobása, a The Outsider, magyar címén A Kívülálló, egy tipikus Stephen King adaptáció, ami sajátos légkörével és nagyon erős színészgárdájával mindenképpen a jobbak közé tartozik, a végeredmény mégis kicsit felemás lett. Megnéztük a sorozatot, és persze meg is írtuk, milyennek találtuk. 


sorozat hbo tévé stephen king the outsider a kívülálló



2016.06.23. 12:17 – dankógábor

Az HBO elkaszálta a Bakelit című sorozatot

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

baksi.jpg

Borzasztó nagy lendülettel indult az HBO Bakelit (Vinyl) című sorozata, még itt, Magyarországon is. Az első évad szépen le is ment, a kritikák pedig felemásak voltak. Ennek ellenére az indulás után az HBO nagy lelkesedéssel a második évadot is bejelentette a Mick Jagger és Martin Scorsese által kreált, a hetvenes évek zenei világában játszódó szériából. Most viszont a semmiből hirtelen jött egy közlemény, amiben elmondják, fáj ez nekik, de mégsem lesz második évad a Bakelitből. Minden tiszteletük a készítőké, nagyra értékelik a munkájukat, de le kell állítani a projektet. Okot nem írnak, de nyilvánvalóan a gyenge fogadtatás miatt változott meg a véleményük a folytatásról.


hbo hír bakelit



2016.03.11. 14:41 – Nihil_AK

Nagyszerű érzés, hogy különböző stílusú produkciók szerves részévé tudok válni - Interjú Karácsony Jánossal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

james_01_cut.jpg

Április végéig fut az HBO Mick Jagger és Martin Scorsese nevével fémjelzett saját gyártású sorozata, a Bakelit, amelyben a közönség egy csőd szélén táncoló lemezkiadó történetét követve betekinthet a rock ’n roll hőskorába. Ennek kapcsán lehetőséget kaptunk arra, hogy beszélgessünk a magyar rock néhány olyan egyéniségével, akik akkoriban már bőven ott voltak a dolgok sűrűjében. Az interjúsorozat első részében Karácsony Jánost, az LGT gitárosát kérdeztük arról, milyen volt ezeket az éveket testközelből megélni Magyarországon, milyen volt a Szabad Európa Rádió felvételei alapján dalokat megtanulni, és hogy milyen új inspirációk érnek manapság egy több mint negyven éve alkotó zenészt.


interjú hbo bakelit lgt generál karácson jános



2016.02.15. 17:22 – Szponzorált Tartalom

A rock and roll hőskorának dalai a Bakelitben

Zenés ráhangolódás a ma esti premierre

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

vinyl_02_1.png

Ma este nyolctól indul az HBO új, sajátgyártású sorozata, a Mick Jagger és Martin Scorsese által jegyzett Bakelit, amelyben egy drog- és alkoholproblémákkal küzdő tulajdonossal megterhelt, csőd szélén táncoló lemezkiadó történetébe csöppenhetünk bele. A Bakelit a hetvenes évek rock and roll világába kalauzolja el a nézőket, és amíg figyelemmel követjük az eseményeket, egy rakás jó zenével is megismerkedhetünk, hiszen sikerült igazán korhű, az akkori hangulatot igazán megidéző közreműködőket összeválogatniuk az alkotóknak. A Lángoló Gitárok szubjektív ajánlójában most néhány általunk kedvelt betétdallal hangolódunk az esti premierre!


sorozat premier hbo szponzoráció bakelit mick jagger rock and roll martin scorsese



2016.02.12. 12:45 – Szponzorált Tartalom

Gördülő kő a mozivásznon

Érdekességek Mick Jagger filmes karrierjéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

jagger_greta.jpg

Ha valaki kettőnél többször járt már moziban, meg sem lepődik, amikor egy-egy ismert zenész tűnik fel a vásznon. A zenészként színészkedés talán legnagyobb ásza Sting, aki olyan filmekben szerepelt, mint a Dűne,a Frankenstein menyasszonya, és persze mindannyian emlékezhetünk arra, amikor a Ravasz, az agy és két füstölgő puskacsőben a Vinnie Jones által alakított Nagy Christ küldte el melegebb éghajlatra. A közelmúltban elhunyt David Bowie szintén jó néhány alkalommal játszott kisebb-nagyobb szerepeket, de még az öreg whiskyvedelő Lemmy is feltűnt a Pancserockban, vagy a Superbadben. Ezek után meglepő is lenne, ha pont a jövő hétfőn induló Bakelit egyik ötletadója, Mick Jagger hagyta volna ki az életéből a filmezést. A most következő cikkben a Rolling Stones énekesének filmes pályafutásából szemezgettünk.


film mozi hbo szponzoráció bakelit mick jagger rock and roll műsorajánló james jagger



2016.02.08. 16:09 – Szponzorált Tartalom

Amikor a gengsztermozik királya rock 'n rollban utazik

Scorsese és a zene

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

martin_rolling.jpg

Martin Scorsese neve hallatán leginkább olyan filmek jutnak eszünkbe, mint a Dühöngő Bika, a Nagymenők, a Casino, vagy A tégla, amellyel több évtized után végre megkapta az Oscar-díjat. A rendezőt azonban nem kizárólag gengszterfilmjeiről ismerheti a közönség. Az HBO-n jövő hétfőn induló, Mick Jaggerrel közösen jegyzett Bakelit sorozat ugyanis messze nem az első olyan alkotása, amelyben hangsúlyos szerepet kap a zene. A cikk folytatásában Scorsese rock n' roll munkásságába nyerhettek bepillantást.


sorozat mozi hbo pink floyd the beatles michael jackson beharangozó bakelit dokumentumfilm dropkick murphys rolling stones martin scorsese



2016.02.05. 11:47 – Szponzorált Tartalom

Szex, drogok, rock n’roll az HBO Scorsese és Jagger által kiötlött új sorozatában

Hamarosan indul az időutazás a hetvenes évekbe

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

 vinyl_01.jpg

Két hét múlva hétfőn, este 20 órai kezdettel debütál Magyarországon az HBO legújabb saját gyártású sorozata, a Bakelit. A sztori középpontjában egy lemeztársaság, és annak tulajdonosa, a rock n'roll szentháromságot mindenestől magáévá tévő Richie Finestra áll, aki munkatársaival együtt bármilyen mocskos trükkre hajlandó, csak hogy megmentse a csőd szélén táncoló vállalkozását. Az alkotók között olyan emblematikus arcokat találunk, mint az alapötletért felelős Mick Jagger, vagy az Oscar-díjas Martin Scorsese, aki a produceri teendők mellett az első, kétórás epizódot rendezte. A folytatásban további érdekességeket tudhattok meg a sorozatról!


tv sorozat hbo szex beharangozó szponzoráció bakelit mick jagger martin scorsese drogok rockandroll



süti beállítások módosítása