2009.09.20. 19:09 – lánggitár

Helyesbítés: mégsem aranylemez az új Ossian

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár napja hírt adtunk róla, hogy az Egyszer az életben című új Ossian-album aranylemez lett. Nos, nem lett az, ahogy az a zenekar kiadójától kapott, helyesbítést kérő levélből, illetve az eredeti sajtóanyagból is kiderül. Tévedésünkért elnézést kérünk minden érintettől, valóban figyelmetlenek voltunk, nagy hévvel kissé előre szaladtunk az időben, és megelőlegeztük a népszerű metálzenekarnak eme elismerést is. Szóval állításunkkal ellentétben az igazság az, hogy csupán MAHASZ lista első helyezett a korong, és ezt a titulust érték már el immár negyedszer. Persze mi lennénk a legboldogabbak, ha már most több mint 7500 darab ment volna el belőle, hiszen nekünk is ugyanolyan szívügyünk a metal, mint Paksi Endrének és csapatának.


metál hír helyesbítés ossian



süti beállítások módosítása