2019.02.05. 13:59 – dankógábor

Kanadai zenei mogul mentette meg a HMV-t

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hivatalosan is Doug Putman kezébe került a HMV, miután a cég pár hónapja öt éven belül másodszor is csődöt jelentett. Putmanon kívül még a Sports Direct főnöke, Mike Ashley licitált a lemezbolthálózatra (amiben a filmkínálat legalább olyan erős, mint a zene), de végül a kanadai üzletemberé lett a cég. Ezzel megmentett 1500 munkahelyet, de a magas bérleti díjak miatt így is be kell zárnia 27 boltot, ami 455 ember munkahelyének elvesztését jelenti, illetve 122 raktári dolgozónak is felmondanak. Putman a tulajdonosa a kanadai Sunrise Records hálózatnak, aminek csak öt boltja volt 2014-ben, mára viszont 84 üzlete van, köszönhetően többek között annak, hogy a HMV kanadai kivonulásakor ő vette meg az hálózat egy részét. Putman egyébként, aki a lemezvásárlást egyfajta kincskeresésnek hívja, a vinylben látja a jövőt, a Sunries Records is rekordot döntött 2018-ban az analóg hanghordozó eladásában. Hogy melyik boltok zárnak be, egyelőre nem nyilvános, de hamarosan ezt is közzé teszik.


hmv



2018.12.28. 11:38 – dankógábor

A Brexit már a brit lemezipart is veszélyezteti

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

...ez pedig ugye elég rossz hír a világ lemeziparára nézve is, lévén a brit az egyik legerősebb piaca még mindig a lemezeladásoknak. Karácsony után a HMV adott ki egy közleményt, hogy ismét csődeljárás alá került a cég, másodjára az elmúlt hat év alatt. Az ok a rendkívül gyenge karácsonyi szezon. A DVD eladás például 30 százalékot esett vissza az előző évhez képest, és a jelenlegi piaci viszonyok között fenntarthatatlan, ahogy a HMV működik. Paul McGowan, a HMV és a Hilco vezetője elmondta, hogy nem csak a fogyasztói szokások változtak meg a zenehallgatás és filmnézés terén, de a brit gazdaság Brexit miatti bizonytalankodásai az utóbbi egy évben a szórakoztatóiparra is erősen hatottak. A HMV, ami az Egyesült Királyság legnagyobb bolthálózata, hat éve már egyszer csődbe ment, de akkor a Hilco felvásárolta a most 97 éves céget, és 125 bolt jelenleg is működik az országban, több mint 2200 munkavállalóval. Hogy most mi lesz, nem tudni, de egyelőre még nyitva tartanak az üzletek.


hmv



2012.01.16. 16:00 – Lángoló Gitárok

Növeli vinylkészleteit Anglia egyik legnagyobb lemezbolt-hálózata

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Érdekes bejelentést tett a minap Anglia egyik legnagyobb zenebolt-hálózata, a HMV. A cég az elmúlt hetekben többször került a lapokba azzal, hogy kiemelkedően pocsék eladásokat produkált a 2011-es karácsonyi szezonban a fizikai kiadványok terén (van, aki még ezen meglepődik?), most pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy hivatalos szóvivőjük bejelentette: növelni szándékoznak a boltjaikban található vinylállományt, ugyanis a CD-kkel és DVD-kkel ellentétben erre fokozatosan növekvő igény mutatkozik a vásárlók részéről. Mindennek kapcsán egyre többen teszik fel a kérdést: vajon az ősrégi formátum fogja megmenteni fizikai lemezeladást?


vinyl zeneipar hír hmv lemezipar



2009.01.16. 10:00 – Dankó Gábor

Terjeszkedik a HMV

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Érdekes, és teljesen logikus lépésre szánta el magát Anglia egyik legnagyobb zenei bolthálózata a HMV. A MAMA Grouppal összefogva tizenegy koncerthelyszín irányítását veszik át (az nem tiszta, hogy boltot is nyitnak-e ezeken a helyeken, de ésszerű lenne) és ezek szép lassan a boltlánc nevét is megkapják, legalábbis előtag tekintetében.


hír hmv lemezeladás



süti beállítások módosítása