2020.05.25. 10:00 – Lángoló

Ne felejts - Új videó a Holychicks zenekartól

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

holch.jpg

Azt már megszokhattuk, hogy a zenélés mindig új kihívások elé állít minket...De ezt a helyzetet nem láttuk jönni!

– mondj a csak csajokból álló HolyChicks, és ehhez kapcsolódóan forgattak egy karanténklipet. A Ne felejts című dalukhoz otthonukban vettek fel olyan helyzeteket, amelyekkel garantáltan mindenki könnyen tud azonosulni, hiszen a home office-ok klasszikus elemei voltak a hűtő fosztogatások, egész nap pizsamában lét és az unalom okozta takarítási vágy.

Az önkéntes karantén miatt arra kényszerültünk, hogy a dalszerzés és a klipkészítés folyamatait úgy valósítsuk meg, hogy egyáltalán nem találkozunk. Az alapötlet, vagyis az akkordmenet Krisztitől származik, viszont a szokásos összepróbálás helyett mindenki otthon tette hozzá a saját részét. A borozgatós szövegíró session-ök is átkerültek az online térbe, ezúttal videócseten mentek a megfejtések.

A Ne felejts ugyan feldolgozza az elmúlt két hónapunkat, de nem koronavírus-himnusznak íródott. Reméljük, hogy a dalból energiát meríthet bárki, aki egy nehéz időszakot él meg - ahogy tettük mi is, miközben dolgoztunk rajta.

Itt a videó:


premier holychicks



2019.08.15. 11:00 – Lángoló

Pillangóhatás - Itt a Holychicks új klipje

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Még tavasszal jelent meg Ezmáraz címmel a Holychicks első nagylemeze, amivel kapcsolatban már lehetett olvasni egy nagyobb cikket itt a Lángolón, és természetesen a lemezt is meg lehetett hallgatni. Most újabb premiert tartunk, nálunk lehet megnézni először a vidám Pillangóhatás klipjét. 

A zenekar fennállása során többször szóba került már, hogy szeretnénk egy igazi nyári hangulatú, bulizós, fesztiválozós klipet.

- mesélte Seprényi Fanni, a zenekar basszusgitárosa. A dalhoz egy szabad rendezésű videóklip készült, ami tökéletesen adja át a dal hangulatát és a lányok mindig vidám életérzését.

A korábbi videóink között a legtöbb megrendezett volt, ahol hosszas matekozás, tervezgetés előzte meg a felvételt, most azonban valami merőben más volt a cél.

- tette hozzá Seprényi. A Hello Ugar fesztiválon játszottak a lányok, ahol Jónás Jácint jó barátjuk készített róluk őszinte pillanatokban őszinte felvételeket.

Jácint látásmódjára és türelmére feltétlen szükség volt, ahhoz hogy a klip elkészülhessen. Hozzá képest nekünk viszonylag egyszerű dolgunk volt, azt csináltuk, amit szoktunk: koncerteztünk, nevetgéltünk, táncoltunk - egyszóval jól éreztük magunkat.

És akkor a klip:


premier holychicks #hangfoglaló2019



2018.09.14. 11:07 – Lángoló

Mi lett volna, ha... - Itt a HolyChicks új videója

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

holychicks_press.jpg

Megjelent a HolyChicks legújabb dala, ami itt és most debütál a Lángolón, alább meg is lehet hallgatni, illetve nézni, mert klip is van hozzá. A Holnaptól mellesleg nem a csapattól megszokott rockhangzással készül, hanem inkább elektro-pop. A szám egyébként az elengedésről szól, egy régi affért elevenítenek fel gondolatban.

Talán mindenkinek az életében volt már egy olyan kapcsolat, ami a szétválás ellenére mégis eszébe jut, és eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna ha...


premier holychicks #hangfoglaló2018



2018.05.02. 11:00 – Lángoló

Klipen a HolyChicks születésnapi koncertje

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

holychicks.jpg

Elkészült a csak lányokból álló HolyChicks zenekar negyedik klipje, ami a csapat harmadik születésnapi koncertjét és annak előkészületeit örökítette meg. A felvétel a zenekar szándéka szerint őszinte életérzést sugároz, amit "a poprock dívák a mindennapokban is képviselnek, biztosítva ezzel a vagánysággal telített, jó hangulatot." A bulizós dalra készült videót Hajtmann Dániellel és Csizmadia Bendegúzzal (Három Stúdió) forgatták, az animációkat Gulyás Lilla készítette, a fontos szerepet betöltő fellépőruhákat pedig Dávid Ildikó, a Drenkrom divattervezője biztosítja a tagoknak. "Ez egy igazi tavaszi életérzés, amikor pezseg a véred, és a város egy nagy játszótérré, a mi cirkuszunkká alakul. A “Na hova hoztalak?” mondat az évek során beépült az aktív szókincsünkbe, és ezt szerettük volna egy olyan dalban megörökíteni, amely hűen tükrözi a fent említett impulzusokat, érzelmeket." - mondta Hunyadkürti Éva énekes. A nyarat a Budapest Park színpadán kezdi az HolyChicks, ahol  június 2-án az Intim Torna Illegál lemezbemutatóján lépnek fel.


premier pop rock hír holychicks



2017.01.04. 08:08 – Hirdetés

Évindító feltápászkodós koncert és más érdekességek január első hétvégéjén a Gödörben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

muller_and_f.jpg

A Gödör Klub az év első hétvégéjén is kitűnő programokkal várja a közönséget. Csütörtökön Török Ádám és a Mini idézi meg Bartók Béla csodálatos világát, pénteken Bikini, szombaton pedig a Müller Péter Sziámi ANDFRIENDS lép színpadra. További információk a hajtás után!


hirdetés mini programajánló koncert bikini bartók béla török ádám tv manci sziámi andfriends holychicks



süti beállítások módosítása