2014.05.08. 17:12 – Lángoló

Nyíltan felvállalta melegségét a Cynic két tagja

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cynic-promo-4.jpg

Pletykák ugyan voltak, de eddig soha nem vállalta fel nyíltan melegségét Sean Reinert dobos (jobbra), aki most zenésztárásával, Paul Masvidal gitárossal (balra) együtt beszélt másságáról a Los Angeles Timesnak. Masvidal már a kilencvenes évek legelején bevallotta családjának, barátainak a homoszexualitását, Reinertnek egy kicsit tovább tartott, hogy egyáltalán magának is bevallja melegségét. Felhozták az interjúban, hogy semmilyen metálos meleg szerepmodell nem volt előttük, Reinert egyenesen azt képzelte, hogy női ruhákban kéne járnia. Időbe telt, mire letisztázódott bennük a dolog, most pedig kicsit félnek, mi lesz a melegséget annyira nem elfogadó színtér reakciója a coming outjukra, bujkálni viszont nem akartak tovább. A két zenész a Death 1991-es Human című lemezén tűnt fel, majd megalapították a ma már kultikusnak számító, progresszív death metalból induló Cynicet, illetve a Death (DTA) emlékcsapatban is együtt játszanak, amivel június 25-én Budapestre, a Barba Negra Trackbe érkeznek.


metál hír death progresszív homoszexuális cynic



süti beállítások módosítása