2019.04.13. 15:37 – dankógábor

Korábban lesz a Dinosaur Jr. frontemberének berlini bulija, mert Neil Young-koncertre akar menni

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

jmascis_1.jpg

J Mascis a nyáron Európát járja majd szólóprodukciójával, aminek már egy ideje megvannak az összes állomása is. Rajongók már jól meg is vették rá a jegyeket. Valószínűleg néhánynak kellemetlenséget okoz majd a Dinosaur Jr. frontemberének döntése, hogy a július 3-ai buli inkább június 30-án lesz. Az ok pedig, hogy J Mascis inkább elmegy Neil Young-koncertre, minthogy vetélkedjen vele.

Helló Berlin, hallottuk, hogy Neil Young július 3-án ott játszik. Ahogy ti, J is ott szeretne lenni azon a koncerten, és ahelyett, hogy versenyezne a Grunge Keresztapjával, inkább előrehozza a Festsaal Kreuzberg-i fellépést július 3-ról június 30-ra.

- írták a Facebook-odalán. Természetesen a jegyek érvényesek a korábbi dátumra is, és melyik zenebuzi ne bocsátaná meg ezt a zenebuzis kifogást. Korábban egyébként az Echo & The Bunnymen csinált hasonlót, de mivel ők egy focimeccs miatt pakolgatták volna a bulit, így annyi fikát kaptak, hogy inkább nem tették sehová. Csinálták volna úgy, mint Mike Patton, aki egy tévén nézte a Volt fesztiválon az olasz meccset, Faith No More-koncert közben.


dinosaur jr j mascis



2011.04.09. 11:30 – mista

Szex, vér, Armageddon - klipmegosztás (18+)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Eheti, keretes szerkesztésű válogatásunkban Britney Spears és Katy Perry is megmenti a Földet a maga módján, hangszerboltot foglal el a Pains of Being Pure at Heart, Jason Forrest klipjében pedig dús hajú férfiak plázában párbajoznak. J Mascis új lemeze akusztikus, új videója meg animációs, az Agregator zenekar a Fekete Zajon zenél, a Volbeat klipjében pedig egy szellemmotoros után gyullad fel az aszfalt. Mindezek mellett pedig itt az új Pain of Salvation-klip, amiben vérfürdőbe torkollik egy heves szeretkezés. Egy hét kihagyás után, ezúttal nyolc videóval, újra itt a klipmegosztás!


britney spears klip kanye west volbeat agregator katy perry pain of salvation klipmegosztás the pains of being pure at heart j mascis floria sigismondi jason forrest



2011.03.22. 10:50 – maUgly

A meztelenség varázsa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

J Mascis - Several Shades Of Why
(Sub Pop)

A könnyűzene történetében aligha tudnánk uncoolabb rocksztárt megnevezni, mint J Mascis, a legendás Dinosaur Jr. bumfordi frontembere. A Joseph Donald Mascis néven született zenész személyében egyszerre párosult az antiszociális geek-ikon és a rock műfaj egyik nagy megmentője. Eddigi 45 életéve során dobolt hardcore (Deep Wound), doom (Upsidedown Cross) és stoner metál (Witch) zenekarokban;a Dino Jr. segítségével új alapokra helyezte a rockzenét, ennek örökségét J Mascis and the Fog néven vitte tovább, tavaly pedig Sweet Apple munkacím alatt zenészbarátaival adott ki néhány számot. A legutóbbi lemeze, a Several Shades Of Why már az ötödik hanganyag, amelyet a saját neve alatt dobott piacra.

Szerintünk: (4,5/5)
Szerintetek: (1,5/5)

lemezkritika indie folk rock ezt hallgasd j mascis



süti beállítások módosítása