2013.02.20. 21:06 – Lángoló Gitárok

Meghalt Kevin Ayers, a Soft Machine alapítója

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

KevinAyers_inshirt.jpgFebruár 18-án, egy eddig meg nem nevezett betegségben elhunyt Kevin Ayers, a Soft Machine egyik alapítója. Ayers az egyik kulcsfigurája volt az úgynevezett Canterbury scene-nek, ami a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején magába foglalt több olyan zenekart, amik leginkább a pszichedelikus, illetve az experimentális rockban, illetve fúziós vagy free dzsesszben mozogtak. Ayers Robert Wyatt-tel, Dave Stewarttal és Peter Blegvaddel alapította meg 1966-ban a Soft Machine-t, viszont csak a zenekar első, 1968-ban megjelent, cím nélküli lemezén közreműködött, mint dalszerző, illetve játszott basszusgitáron és énekelt is több szerzeményben. Ezután viszont kiszállt a csapatból, mert nem bírta a turnézást, egy év mulva azonban már szólólemeze jelent meg. Ezt egészen 1992-ig, kisebb nagyobb szünetekkel folytatta, majd visszavonulva élt többek között Dél-Franciaországban is. 2007-ben megszakadt a csend, ekkor adta ki utolsó nagylemezét a The Unfairgroundot, amit olyan zenekarok tagjainak segítségével rögzített, mint a Ladybug Transistor, Teenage Fanclub, Neutral Milk Hotel, Gorky's Zygotic Mynci vagy a Roxy Music. Egyes vélemények szerint lehetett volna sikeresebb is, de őt ez soha nem érdekelte, csak magának szerezte a dalait. 68 éves volt.


rock hír gyász kevin ayers soft machine



süti beállítások módosítása