2020.03.26. 18:00 – dankógábor

Fel a fejjel - Itt egy új Kies-videó, a kitartás jegyében

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kies_promo_2020.jpg

Új videóval jelentkezett a Kies, amit most itt a Lángolón láthat először a közönség. Ezt mondják dalról:

Ez a dal a februárban megjelent "Nincs az a sor, amibe szívesen beállnék" című lemezünk egyik tétele, amit most úgy éreztünk, hogy aktuálisabb, mint valaha. A súlyos egészségügyi krízis mellett, rengeteg munkahely megszűnt, sok cég került válságba, és nagyon sokan vannak most kilátástalan helyzetben. 

Szerettük volna az emberek felé azt kommunikálni, hogy tartsanak ki, ebben a nehéz gazdasági, és egészségügyi helyzetben, fogjunk össze, hogy gyorsabban túl legyünk ezen az egészen.


premier kies



2020.02.07. 15:00 – Lángoló Gitárok

Új albummal és klippel jelentkezett a KIES

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kies_promo_2020.jpg

Az idén öt éve alakult, a rock, a punk, és a grunge hangzását vegyítő KIES zenekar igazán intenzív esztendőket tudhat maga mögött. Elsöprő lendületüket és energiáikat számos fesztivál színpadán megmutatták már, emellett olyan zenekarok társaságában turnéztak országszerte, mint például a Fish!, a Depresszió, az Alvin és a Mókusok vagy az AWS. A Kaland az élet és a 2017 névre keresztelt nagylemezeik után most megérkezett a harmadik album is, Nincs az a sor, amibe szívesen beállnék címmel. A lendület és a dupla vokálos, KIESre jellemző ízvilág a régi, de mégis más ez az album, mint az eddigiek. Most a lemez Erdő című dalához készült videó, ami a folytatásban meg is tekinthető. 


rock videó magyarország hír metal klip grunge kies



2019.08.21. 18:00 – Lángoló

Szókimondó szöveg, életigenlő lendület - Itt egy új KIES-dal

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kies_promo_2019.jpg

Itt egy új dal a jövő év elején érkező KIES-nagylemezről, ami sok tekintetben más, mint az előző single, a Megfordítanám. Ez a változatosság jellemző lesz az egész lemezre is, kicsit megpróbálja a zenekar összezavarni az embereket. 

Fontosnak tartottuk kifejezni a nemtetszésünket a világban, vagy aktuálisan Magyarországon folyó dolgokról. Tehetetlennek érzed magad mert úgy gondolod nem tudsz változtatni rajtuk. Néha a választható lehetőségekkel van baj, amikor úgy érzed, hogy két rossz dolog közül kell választanod és becsapva érzed magad. Nyilván ez egy szubjektív vélemény, amivel lehet azonosulni, vagy nem, de ez is egy választási lehetőség, amit legalább te dönthetsz el.

Ősszel a zenekar, a lemezfelvétel munkálatai mellett turnéra indul a The Grenmával karöltve. Valamint lesz egy nagyszabású önálló koncertjük Budapesten, október 26-án az Instantban, melyre sok extrával készülnek.


premier kies #hangfoglaló2019



2018.12.27. 15:57 – Kovács.Attila

Zenék a fa alól

Dalmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dalmegosztas_glasskey.jpg

Valójában a mostani Dalmegosztásnak semmi köze sincs a karácsonyi ünnepkörhöz azon kívül, hogy a cikk most jelenik meg, hiszen a ma bemutatott zenék jóval korábban jutottak el hozzánk. De hogy egy legendás magyar hangmérnök és gitáros szavait idézzük, ami késik, az jön, és szerencsére az év vége előtt találtunk egy kis időt arra, hogy behozzuk a lemaradást ezen a téren. A mai összeállításban lesz tizenéve formálódó szólóprojekt, érdekesen megtekert punkos grunge rock, izgalmas hangszerelésű modern metal, egyszemélyes zenekar, instrumentális progresszív pop és egy minden kétséget kizáróan egyedülálló műfaji kísérlet. Ismerkedési lehetőség a hajtás után. 


punk pop rock modern metal sonar progresszív alternatív grunge instrumental egyedi péter ezt hallgasd kies dalmegosztás mmamt #hangfoglaló2018 gravel shores teddy harpo glasskey



2017.07.27. 12:10 – Lángoló

Napi SZIN, első rész - Programok a szerdai napra, a Kiestől az Enter Shikariig

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

img_1557.jpg

Azzal kezdeni egy ajánlót, hogy nagyon gyorsan telik a nyár, körülbelül olyan ballépés, mint amikor valaki már júniusban iskolatáskát reklámoz. Ugyanakkor napokon belül itt az augusztus, ami azt jelenti, hogy már kevesebb mint egy hónap van hátra az idén már egy híján fél évszázados jubileumát ünneplő Szegedi Ifjúsági Napokig. A SZIN idei felhozatala a korábbiakhoz hasonlóan változatos, úgyhogy garantáltan mindenki megtalálhatja azokat a programokat, amelyekkel méltóképpen búcsúztathatja az idei nyarat, amíg pár napra ő maga is szegedivé változik. Most következő videós ráhangolódásunkban az első nap fellépőiből válogattunk, plusz van még egy jó hírünk a frissen felvett egyetemi hallgatóknak a cikk végén!


programajánló fesztivál szeged tankcsapda szin enter shikari szegedi ifjúsági napok honeybeast kies lóci játszik



2016.10.11. 10:52 – Lángoló

Kaland az élet - A Kies énekese bemutatja az új nagylemezüket

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kies_zenekar.jpg

Nemrég jelent meg a Kies zenekar Kaland az élet című nagylemeze, amihez kapcsolódóan volt már itt a Lángolón klippremier is. Most viszont Kiss Milán énekes-gitáros kommentálja a dalokat alább, és természetesen az egész lemezt végig lehet hallgatni. A rockzenekar egyébként október 22-én lép fel legközelebb a Baron Mantis társaságában, méghozzá a kecskeméti Kilelében, november 22-én pedig a budapesti Dürer Kertben a Grenma előzenekaraként. (Kép: Horpáczi Dávid)


rock hír kies



2016.09.16. 16:29 – Lángoló Gitárok

Kaland az élet - Megjelent a Kies bemutatkozó albuma, itt a címadó dalhoz készült videó

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kies_face.jpg

A Kies féktelen lendülettel veszi be a magyar rockzene színterét, hiszen bár alig egy éve léteznek, sorra gyűjtik a szakmai elismeréseket, járják az országot, olyan zenekarok előtt nyitják az estét, mint például az Enter Shikari, emellett pedig gyártják a klipeket. Most a lemez címadó dalára készült videót mutatjuk be nektek, melynek címe: Kaland az élet! A zenekar holnap este az AWS társaságában mutatja be az új lemezt az A38 hajón, szóval már ma el lehet kezdeni készülődni a bulira.


premier pop rock videóklip új lemez kies kaland az élet



2016.09.04. 18:36 – m.adi

Dalok sulikezdéshez – nyolc hazai újdonság

dalmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kies.jpg

Nagyon gyorsan elmúlt ez a nyár, bár még azért nem teljesen, mert egyrészt most is tök jó idő van, másrészt pedig az aktuális dalmegosztásban a legjobb évszak utolsó pár hetének hazai termését találjátok meg, olyan előadókkal, mint a Junkie Jack Flash és a Mius. Sokféle műfaj keveredik ebben a nyolc dalban és kislemezben az instrumentális metáltól az elektróig, úgyhogy gyakorlatilag bárkinek érdemes végigpörgetnie a posztot, a kedvencére pedig ezúttal is szavazhat az utolsó szereplő után.


magyar újdonság kefalonia kies evansville mius dalmegosztás junkie jack flash lightning lips dying minds gamma10



2016.08.23. 18:40 – Hirdetés

Egy színpadon az Enter Shikari, az Our Last Night és a Raised Fist

Csillagképek Fesztivál a Trackben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

 enter_shikari.jpg

Holnap este három nem akármilyen zenekar érkezik a Barba Negra Trackbe. Itt lesz az Enter Shikari, az Our Last Night, és a svéd agresszor Raised Fist, két kitűnő magyar zenekar társaságában. Programajánló, infók és ráhangolódást segítő videók a hajtás után! 


programajánló koncert hardcore petofi enter shikari post hardcore raised fist kies barba negra track our last night



süti beállítások módosítása