2017.06.24. 13:53 – Lángoló

Egy élet lereteszelése - Glen Campbell-lemezkritika

glen-campbell-2.jpg

Nem példa nélküli, de ritka jelenség, ha valaki túl a nyugdíjkorhatáron is jelentős sikereket ér el a zenei toplistákon. Glen Campbell, aki az 1960-as és 1970-es években az amerikai countryzene slágersztárja volt, június 9-én megjelent Adiós című búcsúalbumával az egyesült-királyságbeli albumtoplista harmadik helyén nyitott. A nyolcvanegy éves alkotó cédéje nem véletlenül utasította maga mögé több kortárs világsztár – például Katy Perry, Ed Sheeran, Drake, Ariana Grande – munkáját: az Adiós a country igazi klasszikus ékköve.


lemezkritika glen campbell



2017.06.20. 13:55 – Rácz Mihály

Ritkaságszámba menő pszichedelikus utazás - Korai Trancemission-lemezkritika

(Szerzői Kiadás/BudapestVinyl)

koratrancelp.jpg

Régóta, de legalább ötven éve dobálózik a szaksajtó a pszichedelikus jelzővel, és némiképp kis is nőtte mindaz a műfaji címkét, amit ezzel jelölnek. A pszichedelikus, mint olyan, életmód lett, de legalábbis gondolkodásmód. Mint valami újkori természetvallás. Alapjáraton a racionálistól való elemelkedést jelzi, művelői részéről pedig felülemelkedést, az élet magasabb nézőpontból való szemlélését, tudattágítást. Egyszerűbben szólva a pszichedélia elszállás, kiszállás. Mindenesetre egy alternatív szemléletmód a berögzült többségi felnőttvilág lakhatatlan világával párhuzamosan, művészi megrajzolásban. Talán nem véletlen a belső képalkotás külső megjelenésének fontossága, régebben rajzokkal, manuális grafikai eszközökkel, manapság túlnyomórészt digitálisan.


lemezkritika trance electro goa instrumentális pszichdelikus korai trancemission



2017.06.07. 11:57 – Kovács.Attila

Görcsmentes eminensek - Mastodon-lemezkritika

Mastodon - Emperor of Sand (Reprise)

mstd_eos_cd_grande.jpg

Az Emperor of Sanddel a Mastodon végképp egy lett a rockzenei szent tehenei közül. A szent tehenek meg olyanok, mint az eminens diákok az osztályban, alig várjuk, hogy hibázzanak. De ha az eminens diák az osztálykiránduláson az elsők között nyitja ki a sört, és amúgy a legszórakoztatóbb arcok egyike, akkor még azt se. Ez jutott eszembe elsőként az új lemezről. 


lemezkritika rock metál progresszív mastodon ezt hallgasd mastodon-nap



2017.05.16. 16:30 – Nihil_AK

Meghálálja a törődést - Depeche Mode-lemezkritika

Lángoló Lemezek

depeche_mode_album_cover-rgb_5x5.jpg

Van egy olyan mondás, hogy a zene a hangjegyek közti tér, vagy űr, ahogy jobban tetszik. Valószínűleg Martin Gore is erre hivatkozhat jó pár éve, mivel a Depeche Mode utóbbi lemezeit bármivel lehetett vádolni, csak túlfogalmazottsággal nem. Ezen a formulán nem nagyon változtat a Spirit sem, valamiért mégis szerethetőbb album lett, mint az előző kettő, amelyeket még a fanatikus rajongók sem sorolnak a zenekar csúcsteljesítményei közé.


lemezkritika pop elektronika depeche mode ezt hallgasd



2017.02.14. 11:30 – Rácz Mihály

Nincs is olyan pontja, vagy pillanata, ami ne lenne rendben - Világzenei pótolnivaló, 1. rész

cserepesblacklake.jpg

Év végén rendszerint kijönnek még lemezek a karácsonyi piacra, amiket már nincs mód hirtelenjében feldolgozni, ám kifejezetten hiba lenne feledni őket. Első körben mindössze két albumra kerítünk sort, olyan tapasztalt muzsikusoktól, akik a 70-es évekbeli táncházas alapozáskor már zenéltek különböző zenekarokban, sőt a Vízöntőben együtt is. De most nem múltidézésről lesz szó, Kiss Ferenc az Etnofon Zenei Társulással több nagy ívű színpadi művet hozott tető alá a kétezres években, amelyek rendre albumformában is hozzáférhetők. Az ő terepe a sok muzsikus, énekes és táncos szereplőt mozgató koncepciózus darabok létrehívása, míg Cserepes Károly bár szintén működtet együttest is (Ipomea), gyakran dolgozik egyedül albumain, a legmodernebb elektronikus hangzásokat ötvözi archív népzenei felvételekkel.


lemezkritika folk világzene ezt hallgasd



2016.12.14. 14:40 – SCs

A modern ember elidegenedéséből fakadó frusztráltság - Crippled Black Phoenix-lemezkritika

Crippled Black Phoenix – Bronze (Season Of Mist)

cpb.jpg

Valahogy úgy képzelem el a Crippled Black Phoenix lemezeinek megszületését, mint a viccben a gerendából lett fogpiszkálóét, csak persze fordítva. Elkezdenek írni egy rövid dalt, ami a végére 10 percessé dagad, belevágnak egy klasszikus hosszúságú (40-45 perces) LP elkészítésébe, aztán mire végeznek, kiderül, hogy dupla lesz, bónuszokkal együtt jóval több mint egy óra – mint ez az új, a Bronze is. Ami persze ettől függetlenül, vagy éppen ezért ugyanakkora jóság, mint az összes többi CBP-album.


lemezkritika rock ezt hallgasd crippled black phoenix



2016.06.28. 09:33 – herma

Holdbéli csónakos a medencében - Radiohead-lemezkritika

Radiohead - A Moon Shaped Pool (XL Recordings)

tiny.jpg

A brit Radiohead szakmai elismerés és közönségsiker szempontjából is rég elérte, amiről egy maguk fajta indie csapat csak álmodhat. Már a múlt évezredben három, egyre magasabbra törő ugrással elfoglalták az alternatív rockzene trónját. Ezután kézenfekvőbb lett volna biztonsági játékkal őrizni a megszerzett pozíciót, ők mégis kockáztattak, és szabad utat engedtek a kreativitásuknak. Így az ezredforduló elektronikus kísérleteinek köszönhetően átélhettük, milyen egy szintetikus univerzumban, véglényként szorongva, lenyűgöző belső világokban fetrengeni, és a későbbiekben sem lehetett kiszámítani, hogy mi lesz a következő lépés. Két dolog tűnt biztosnak, a rendszeres megújulás, és a kérlelhetetlenül magas színvonal. Amíg nem hallottam, el nem tudtam képzelni, hogy lehet olyan lemezt készíteni, mint az addigi munkájukat összefoglaló, mégis továbblépő Hail to the Thief, vagy az ismét teljesen más hangzásvilággal kísérletező In Rainbows a múlt évtized derekán.


lemezkritika pop rock radiohead



2016.06.07. 11:18 – Magyar Ádám

Béla Bábelben – Tükröm, tükröm (kortársak Quimby-feldolgozásai)

tukrom_tukrom_kortarsakquimbyfeldolgozasai_cover.jpg

Idén huszonötödik szülinapját ünnepli a Quimby, ebből az alkalomból pedig Kiss Tibiék felkértek tizenhat, általuk izgalmasnak tartott előadót és zenekart, hogy dolgozzák fel egy-egy dalukat. Az eredmény a nemrég Tükröm, tükröm címmel megjelent album, amit most jól kielemzünk. Sőt mi több, négy közreműködő előadó mesél is nekünk a dologról, nevezetesen Vitáris Iván és Bérczesi Robi, az Ivan & the Parazol és a hiperkarma frontemberei, valamint Ian Siegal blues-zenész és Rostás Mihály a Romengóból.


lemezkritika pop rock quimby feldolgozás



2016.05.02. 14:09 – Boros Gábor

Már cím sem kell – Kendrick Lamar-lemezkritika

Kendrick Lamar – untitled unmastered. /Top Dawg/Aftermath

kendrick-lamar-untitled-unmastered.jpg

Öt Grammy-díjjal a zsebében, a tavalyi év kritikai és közönség szempontból egyaránt legünnepeltebb előadója miért ad ki váratlanul lemezt az egekig magasztalt To Pimp A Butterfly-ról szándékosan lehagyott felvételekből? A zeneipar figyelmének fenntartása? Média-hack? A hip-hopban gyakori az “elveszett darabok” lemezre préselése, mint Nas, és a The Lost Tapes, de itt talán másról van szó. Címet sem ad a felvételeknek, csak megszámozza, hogy aztán azokat a számokat is felcserélje. Borítóra sem szán időt, és az albumkreditek listája is csak hetekkel később publikus. A zajos jam session-t, freestyle-t, és hatvanéves konyak inspirálta örömzenét egyaránt felvonultató untitled unmastered azonban, bármilyen céllal jelent is meg, még így is erősebb, mint a kortársak évekig érlelt produkcióinak jelentős része.


lemezkritika hiphop rap ezt hallgasd kendrick lamar



2016.03.28. 12:18 – Lángoló

Gestapós bőrdzseki alatt az Éva vermut - Hat többé-kevésbé friss lemez kritikája

Lángoló Lemezek

ulver2016.jpg

Hat lemezről írunk, és lényegében mind a hatot ajánljuk, még akkor is, ha a Cult annyira nem hatotta meg a szívünket. A többi viszont annál inkább, sőt, egyikünk még év lemezét is kiált, és meglássátok, tényleg így is lesz kilenc hónap múlva.


lemezkritika rock metál motorpsycho thrash anthrax ulver the cult pszichedelikus borknagar experminetális spidergawd



2016.02.18. 15:38 – Rácz Mihály

Ki ne felejtsük őket - Hat friss magyar világzenei lemez

apnoe.jpg

Karácsony körül, az év utolsó heteiben kijöttek még fontos világzenei lemezek, de a feldolgozásuk akkor elmaradt, így most sort kerítünk rájuk. Már csak azért is, mert az ilyen albumok könnyen elsikkadnak, az év végi listákról is gyakran lemaradnak, hiszen még az előző évben jelentek meg, de kifutásuk persze bőven átnyúlik idénre.


lemezkritika folk világzene ezt hallgasd