2014.05.05. 15:07 – Lángoló

Úgy néz ki, megvan Malcolm Young utódja, lesz új AC/DC-lemez

acdc_1.jpgLegalábbis ezt pletykálják. Illetve a címben szereplő mondat második fele többé-kevésbé igaz, ugyanis a zenekar már Vancouverben dolgozik Brendan O'Brien producerrel a múlt hét óta. A tervek szerint egészen júliusig dolgoznak itt, a lemez pedig - legalábbis a tervek szerint - az év végén jelenik meg. Ez mind egybecseng egyébként azzal, amit a zenekar is állított korábban, és erről nyilatkozatot is adott ki, azaz Malcolm Young nélkül folytatják a zenélést.


hír acdc angus young malcolm young stevie young