2012.10.19. 11:20 – Lángoló Gitárok

Vivos Voco - Új EP-vel tér vissza a Mangod

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

vivos_voco_cover.jpgAhogy azt már korábban írtuk, a modern rockot játszó, székesfehérvári gyökerű Mangod zenekarban komoly változások történtek az elmúlt időben. Persoczki Gábor énekes-basszusgitáros, illetve Bacsa Gábor gitáros elhagyta a csapatot, helyettük Hunyadi Zoltán énekes, a Necropsiából ismert Virág "Ales" Zoltán basszusgitáros és Szinger Szabolcs gitáros szállt be hozzájuk, akikkel közösen most elkészült az első EP. "Úgy gondoljuk, hogy az új tagok teljesen átérezték a Mangod lényegét, emiatt az új számokat sikerült úgy megírni, hogy azok méltán képviselik majd első lemezzel felvezetett koncepciót, legalábbis mi így érezzük, de ezt majd úgyis a közönség dönti el." - mondja az anyagról a zenekar. A Mangod a 2005-ös megalakulása óta egyetlen lemezt adott ki Near Life Experience címmel, ezt viszont pozitívan fogadta mind a szakma, mind a közönség. A friss EP felvételei idén júliusban és augusztusban készültek Scheer Max Viktor felügyelete mellett. A hivatalos megjelenés november 5-én lesz az Edge Records által, viszont nálunk akár már most meg lehet hallgatni az egészet.


premier rock hír exkluzív mangod



2012.07.03. 15:22 – Lángoló Gitárok

Készül a Mangod új felállásának első anyaga

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mangod2012.jpgKomoly változáson ment keresztül az utóbbi években a Mangod zenekar. Persoczki Gábor énekes-basszusgitáros, illetve Bacsa Gábor elhagyta a metálcsapatot, helyettük Hunyadi Zoltán énekes, Virág "Ales" Zoltán basszusgitáros és Szinger Szabolcs gitáros szállt be hozzájuk, akikkel már készül is a csapat új EP-je. A tervek szerint augusztusban jön is ki a négy új dal, amiket a Pannónia stúdióban rögzítettek Scheer "Max" Viktor felügyelete mellett. A Mangod a Cadaveres De Tortugas feloszlása után alakult 2005-ben, majd az első, és eddigi egyetlen lemezük még 2007-ben jelent meg Near Life Experience címmel. A lemezmegjelenést rengeteg koncert követte, az utóbbi években viszont egyáltalán nem lehetett hallani róluk. Ezt a csendet törte meg nemrég az új felállás bejelntése. A négyszámos EP trailerét egyébként a hajtás után meg is tudjuk mutatni, sőt, a The Flood című régi dalukat is meg lehet hallgatni ezen a linken, de már Hunyadi énekével.


rock metál hír mangod



2009.11.26. 12:44 – lánggitár

Tapasztalt tehetségek – Mangod Inc. és Neck Sprain a Tehetségkutatón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Szombaton (november 28.) kezdődik a Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató, amin nem csak egymással mérkőző zenekarok lépnek fel (szám szerint tíz csapat), hanem már olyan, nagyobb tapasztalattal rendelkező együttesek is, mint a Mangod Inc. és a Neck Sprain. Pár kérdést feltettünk nekik arról, hogy mi éppen az aktualitás velük, és mit gondolnak a tehetségkutatókról. Az előbbiből Persoczki Gábor énekes-basszusgitáros, utóbbiból Nagy Levente basszusgitáros válaszol.


interjú metál mangod neck sprain



2009.01.04. 22:20 – aliz

Búcsú a Fegyverektől – első rész

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Budapest

A hidegrekord ugyan nem dőlt meg, a város ennek ellenére jégbe fagyott, mozdulatlan. Szombat éjjel teljesen kihalt volt a kedvenc belvárosi kocsmám, a Gödörben még egy egész hétig nincs program. Utálom, hogy minden újév álmosan indul, nyalogatja sebeit a kedves köz - ilyenkor nem marad más, takaróba bugyolálva várom az ébredést, és közben visszasírom az ünnepeket. Színes egyveleggel zártam az évet, van bőven összekaparnivaló emlékfoszlány: IndieKarácsony, Superbutt és társai Budapesten a PeCsában, aztán búcsúzóul tarisznyásrock turné Pécsett: 30y és Kispál.


rock metál pecsa trafó hangmás superbutt mangod ghouls lány az éjszakában



süti beállítások módosítása