2013.04.15. 15:46 – Lángoló Gitárok

Ding dong, a boszorkány halott - Thatcher halála nem hagyja nyugodni a brit zenei életet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Margaret Thatcher halála óta szinte nincs olyan nap, amikor ne legyen a politikusnőhöz kötődő zenei hír Nagy-Britanniában. Most éppen azt sikerült elérniük a megátalkodott Thatcher-elleneseknek, hogy az Óz, a csodák csodájában hallható Ding Dong! The Witch Is Dead (Ding dong, a boszorkány halott) című dalocska bekerült a BBC Radio 1 vasárnapi tízes toplistájába. A harmadik helyen tanyázó dal hatalmas dilemma elé állította a szerkesztőket: alapvetően elítélik Thatcher halálának az ízléstelen ünneplését, azonban a cenzúrát sem tartják elfogadható megoldásnak. Ezért a teljes dal helyett egy rövid részletet játszanak csak le és mellé egy rövid történelemleckét tartanak a fiatal hallgatóknak arról, miért került be a friss slágerekkel foglalkozó műsorba egy '30-as évekbeli szerzemény. A döntéssel egyetértenek a konzervatívok is, akik ugyanezen az állásponton vannak és örömtelinek tartják, hogy külön is foglalkoznak a rádióban a filmklasszikus alig egyperces dalocskájával, amit meg is mutatunk a hajtás után.


hír margaret thatcher óz a csodák csodája



2013.04.08. 20:39 – sajó d.

Thatcher felkavarta a popzenét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

women_in_uniform_2.jpg

Margaret Thatchert sokan a modern történelem egyik legmegosztóbb politikai személyének tartják, akinek a vad kommunizmusellenessége, a meggyőződéses konzervatív-kapitalista beállítottsága és a bő évtizedes miniszteri tevékenysége nem csak Nagy-Britannia lakosságát osztotta meg, hanem annak zenei életének szereplőit is, sőt, őket csak igazán. A Vaslady 1979-es miniszterelnöki beiktatása pont arra az időszakra esett, amikor a brit punkzene a csúcsán volt, többek között azokkal az őt gyalázó dalokkal, amelyekben sokszor a politikusnő halálát vizionálták, és talán még Ronald Reagannél is nagyobb gyűlölet övezte őt az ottani zenei színtéren belül. Thatcher mai halála kapcsán akár kegyeletsértésnek is tűnhet az alábbi összeállítás, azonban mi sem mehetünk el szó nélkül egy olyan politikus távozása mellett, aki Paul McCartneytól Sinéad O'Connorön át a Pink Floydig, annyi zenészből képes volt kihozni az utca emberét, mint ő. Dunát lehetne rekeszteni azokból a dalokból, amelyekben legalább egy mondat erejéig, mondjuk úgy, elég kemény szavakkal illetik az elhunyt politikusnőt, ezért megpróbáltuk összeszedni a legismertebb Thatcher-ellenes arcokat, akik között ugyanúgy vannak dühös punkok és békés rasztafárik is.


politika margaret thatcher vaslady



süti beállítások módosítása