2014.10.14. 09:30 – Lángoló

Mark Bell sincs már köztünk

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

markbell2.jpg

Egy műtét utáni komplikáció következtében meghalt Mark Bell, az LFO egyik alapító tagja. A brit elektronikus zene egyik legmeghatározóbb formációját Bell 1988-ban hozta létre Gez Varley-val és Martin Williamsszel, majd miután két év múlva utóbbi, 1996-ban pedig előbbi is kiszállt a projektből, Bell egyedül vitte tovább a nevet egészen haláláig. Gyakran dolgozott együtt az izlandi énekes-dalszerzővel, Björkkel, akinek összesen hét albumán, köztük a 2011-es Biophilián működött közre. Ő volt a producere a Depeche Mode 2001-ben megjelent Exciter című albumának is. Halálának hírét kiadója, a Warp is megerősítette. A közlemény szerint Bell még a múlt héten veszítette életét. Pályája során a Warpnál összesen három LFO-albumot, valamint közel tucatnyi más anyagot - kislemezeket, válogatásokat, mixeket stb. - jelentetett meg. 43 éves volt.


björk hír richie hawtin elektronikus techno electro depeche mode lfo mark bell



süti beállítások módosítása