2018.02.12. 11:06 – dankógábor

Hamarosan újraindulhat a Mars Volta

cedricbixler.jpg

Ugyan már egy ideje egyik fél sem zárja ki, most úgy tűnik Cedric Bixler-Zavala énekes elég egyértelműen elárulta, hogy hamarosan visszatér a Mars Volta. A zenekar még 2012-ben oszlott fel, miután nagy valószínűséggel egymás agyára ment a két dalszerző, Omar Rodriguez-Lopez gitáros és Bixler-Zavala. Azóta viszont már nagyon sokminden történt, ismét szerzőtársak, tolják az újjáalakult At The Dirve-In-t, megírtak két Antemasque-lemezt (a másodikat még nem adták ki), szóval már nem mennek egymás agyára, vagy csak nagyon jól titkolják. Az énekes amúgy Twitteren reagált egy rajongónak, amit később azért úgy módosított, hogy az a hamarosan azért nem most következik be, mert most eléggé elfoglaltak például az At The Drive-In-nal, de azt nem tagadta, hogy tényleg az eddig hatlemezes progrock-zenekaruk újjáalakítása is a tervben van.


rock hír prog mars volta



2016.07.14. 10:34 – dankógábor

Újjáalakulhat a Mars Volta

Mondjuk ez nem nagy hír, mivel a zenekar két zenei agya, Omar Rodriguez-Lopez gitáros és Cedric Bixler-Zavala énekes egy kis mosolyszünet után rájött, hogy ők együtt a legjobbak, ezért gyorsan megalapították az progpunkos Antemasque-ot, meg újraindították gyerekkori csapatukat, az At The Drive-In-t is. Szóval azoknak, akik gondolkoznak picit, nem lenne nagy meglepetés, hogy egyszer csak lesz új Mars Volta is. Lopez egyébként most nagyon pörög, mivel fél év alatt 12 szólólemezt ad most ki, szóval emiatt nyilatkozgat mindenfelé. Azt is elmondta például, hogy legutóbb azért mondták le az európai Antemasque-turnét (köztük a budapesti állomással), mert inkább hazamentek és összerakták a következő két (!) Antemasque-lemezt, illetve Zavala is akart egy kicsit dolgozni a Zavalaz projektjén. Persze egyikből sem hallottunk még semmit, de legalább az Antemasque-koncertekről tudjuk, hogy tényleg írtak új dalokat.


hír mars volta omar rodriguez lopez zavalaz antemasque



2015.12.01. 16:03 – dankógábor

Ismét újjáalakul az At The Drive-In

at_the_drivein01_website_image_ytnv_wuxga.jpg

Ugyan 2012-ben nem mondták, hogy megint feloszlottak, de mindenki úgy vette, hogy a nagy At The Drive-In-újjáalakulás csak egy nyárra szólt. Most kiderült, hogy mégsem. A post hardcore zenekar 2016-ban ugyanis már biztosan fellép a Rock on the Range Music Festivalon Ohióban. Minden bizonnyal nem ez lesz az egyetlen bulijuk, szóval ismét lehet reménykedni egy közeli koncertben azoknak, akik legutóbb nem látták őket. Az akkori újjáalakulást rendesen beárnyékolta Omar Rodriguez-López édesanyjának halála, így az amúgy igen mozgékony színpadi ember csak álldogált a koncerteken és látszott rajta, hogy teljesen máshol lenne inkább. A zenekar amúgy még 2001-ben oszlott fel, miután kiadták a legsikeresebb nagylemezüket. A romokon megalakult a Mars Volta és a Sparta. Úgy tartották, előbbi lett a drogosok, utóbbi az alkoholisták zenekara. Jelenleg egyik sem létezik, de az előbbihez köthető Antemasque elég aktív, még ha a beharangozott budapesti fellépésüket nem is tartották meg. Hamarosan valószínűleg új lemezzel is jelentkeznek.


hardcore hír post sparta at the drive in mars volta antemasque



2015.07.01. 12:45 – dankógábor

A Mars Volta énekese majdnem heti 300 ezer forintot költött fűre

cedric-bixler-zavala.jpg

Szóval most már érthető, hogy miért voltak a Mars Volta-lemezek olyanok, amilyenek. Rajongóként is teljesen elismerem, hogy a Mars Volta zenéje tele van hallgathatatlan részekkel, amik nem születhettek tiszta tudattal. A józanul sem teljesen normális Cedric Bixler-Zavala most egy hosszú cikkben mesél arról, miért állt le a fűvel. Igazából kár volt ezt ilyen hosszan fejtegetnie. Annyi a lényeg, hogy rájött, nem a fűtől volt kreatív, hanem az a személyiségének a része, tök mindegy szív-e vagy nem. (Az Antemasque hall(gat)hatóan drogmentes, szóval nem olyan mindegy az.) Igazából itt az a vicces, hogy egy zsáknyi füvet elszívott hetente a csávó. Tiszta levegőt lehet nem is vett.


rock hír mars volta cedric bixler-zavala



2014.10.14. 21:16 – dankógábor

Meghalt Isaiah "Ikey" Owens, Jack White és a Mars Volta egykori billentyűse

Ikey1.jpg

A Third Man Records honlapján jelent meg a hír, hogy elhunyt Isaiah "Ikey" Owens, akit jelenleg Jack White zenekarából lehetett ismerni. Most is turnén volt White-tal Mexikóban, amikor a cholulai hotelszobájában holtan találták. A halál okáról egyelőre nem szólnak a hírek, de állítólag drogot és alkohol volt a szobájában. Jack White hátralévő mexikói dátumait lemondták. Owens White előtt leginkább a Mars Voltából volt ismert. A 2001-es alapítástól egészen 2010-ig a csapat tagja volt. Ezen kívül is rengeteg projektben vett részt, illetve vendégként is szerepelt sok helyen amellett, hogy producerkedett is. Legutóbb például a Mastodon új lemezén volt hallható a játéka egy dalban, előtte Jack White Lazaretto albumán billentyűzött. 38 éves volt.


rock hír jack white mars volta isaiah ikey owens



2013.03.26. 15:24 – Lángoló Gitárok

Az Arctic Monkeys frontembere is szerepel a közelgő Queens of the Stone Age-lemezen

qotsa-press.jpgMost már egyre biztosabb, hogy valami egészen grandiózus dologra készül a Queens of the Stone Age a júniusban megjelenő ...Like Clockwork című nagylemezével. A nyáron a Volt fesztiválon is fellépő zenekar újabb sajtószöveget tett közzé, amelyben többek között nem csak új közreműködők kilétét fedik fel, hanem az is kiderül, hogy per pillanat nincsen hivatalosan dobosa az együttesnek. Pedig a szöveg szerint nem csak Dave Grohl dobol a stúdiófelvételeken, hanem a QotSA-ből kilépő Joey Castillo és Jon Theodore is, aki a Mars Volta és a One Day As A Lion volt dobosaként ismert. Nem csak a ritmusszekció bővült vendégzenészekkel, mivel James Lavelle is közreműködik majd a lemezen, ő annak az UNKLE-nek az agytrösztje, akinek Josh Homme is szerepelt a második lemezén, cserébe egy remixet kaptak a stoner rockerek. Ha ez még mindig nem lenne elég, beszállt a buliba Alex Turner is az Arctic Monkeysból, amin azért annyira nem lepődünk meg tudván, hogy Homme producerként dolgozott a brit formáció harmadik albumán és azóta is jó kapcsolatot ápolnak egymással. Ezzel lassan egy focicsapatra való közreműködő lesz az új QotSA-lemezen, hiszen korábban már bejelentették Nick Oliveri, Elton John, Mark Lanegan, a Scissor Sisterses Jake Shears és Trent Reznor vendégszereplését is a ...Like Clockworkön.


hír queens of the stone age unkle mars volta josh homme alex turner stoner rock arctic moneys



2013.02.04. 16:39 – Lángoló Gitárok

Szerelmes ballada igen, rock nem lesz a volt Mars Volta-énekes szólólemezén

cedric4.jpgLassan két hete mondott fel állandó munkahelyén, a Mars Voltában Cedric Bixler Zavala énekes, aki már akkor elárulta azt a nyílt titkot, hogy hamarosan szólólemezzel jelentkezik. A frontember Jonny Polonsky gitáros-billentyűs, Juan Alderete basszusgitáros és Gregory Rogove dobos segítségével jelenleg is egy Los Angeles-i stúdióban rögzíti az említett albumot. Zavala, aki az éneklés mellett gitározik is az anyagon, elárulta, hogy a tőle megszokott stílustól teljesen eltérőek lesznek ezek a dalok. Rengeteg ballada, zongora, harmónia hallható majd a szerzeményekben, amiket a zenész keserédes szerelmes daloknak titulált. "Figyelmeztetek mindenkit, nem rocklemezt csinálok. Jó, valamelyest az lesz, de nem annyira, mint ami tőlem megszokott." - mondja Bixler Zavala. A lemezmegjelenést turné is követi természetesen, de erről majd a következő hónapokban érkezik információ.


pop rock hír mars volta cedric bixler zavala



2013.01.24. 09:30 – Lángoló Gitárok

Feloszlott a Mars Volta

The-Mars-Volta-824.jpgFél nappal azután, hogy Omar Rodriguez Lopez (balra) új zenekara, a Bosnian Rainbows kiadta első stúdiófelvételét, Cedric Bixler-Zavala (jobbra) bejelentette, hogy kiszáll a Mars Voltából, így a zenekar lényegében fel is oszlott. Bixler-Zavala Twitter-folyamából kiderül, hogy az énekes ráunt arra, hogy Lopez folyamatosan más zenekarokkal foglalkozik a Mars Volta helyett, így valószínűleg nem véletlen, hogy ezt a közleményt is akkor adta ki, mikor egykori zenész- és szerzőtársa épp új zenekarával büszkélkedik. Az énekes saját bevallása szerint keményen turnézott volna a legutóbbi Mars Volta-lemez, a tavaly márciusban kiadott Noctourniquet után, de a gitáros inkább a Bosnian Rainbows izgatta, így hagyta a Mars Volta dolgait. Bixler-Zavala eredeti zenekarukat, a tavaly újra turnézó At The Drive-Int is megemlíti, aminek továbbra is a tagja marad, bár ez annyira nem meglepő, hiszen azt ő alapította Jim Ward gitárossal, Lopez csak évekkel később szállt be hozzájuk. Mellesleg az At The Drive-In tavalyi összes koncertfelvételén is olyan Lopez, mint aki a pokolba kívánja az egészet. Zavalának egyébként még az is terve volt, hogy a Mars Voltába visszahozza Isaiah Ikey Owens eredeti billentyűst és Jon Theodore-t, az első három Volta-lemez dobosát, de ez így már nem valósulhat meg. Az énekes közleményében még megköszöni mindenkinek a támogatást, és elmondja, hogy hamarosan ő is lemezzel jelentkezik, amiről egyébként itt már posztoltunk.


rock hír mars volta



2012.11.05. 15:40 – Lángoló Gitárok

Új metál supergroup a láthatáron

puciato_cavalera.jpgA Max Cavalera Soulfly-főnök vezetésével új metál supergroup alakult, amiben rajta kívül még Greg Puciato Dillinger Escape Plan-énekes, Troy Sanders Mastodon-énekes-basszusgitáros és Dave Elitch volt Mars Volta-dobos szerepel. Cavalera egy rádióinterjúban azon örvendezett, hogy Sanders beszállásával egyszerre három frontembere is lesz a projektnek, amihez hasonlóra ritkán van példa, (bár pont a Mastodonban van három énekes, de ez csak kötözködés a részünkről). A frontember állítása szerint hasonló attitűddel próbálnak meg új hanganyagot készíteni, mint annak idején az ipari metálos Nailbombbal, kevés időt szánnak a dalok írására és rengeteg csináld magad-elemet szeretnének beleilleszteni a zenébe. A formáció decemberben kezd hozzá a számok kitalálásához és már januárban szeretnének stúdióba vonulni. Egyedül már csak a neve hiányzik az elég veretes névsorral rendelkező supergroupnak. (A fenti képen Puciato és Cavalera sétálgatnak valahol Amerikában.)


metál hír soulfly mastodon mars volta supergroup max cavalera dillinger escape plan troy sanders greg puciato



2012.11.05. 09:14 – Lángoló Gitárok

Szólólemezen dolgozik a Mars Volta énekese?

Az Instagramon igen aktív Cedric Bixler-Zavala Mars Volta-énekes a képmegosztón jelentette be, hogy szólólemezen dolgozik. Vagy legalábbis ilyesmit csinált, mikor november elsején feltett egy képet azzal az aláírással, hogy "a Los Lobos-os David Hidalgo játszik épp a lemezemen." Egy nappal később pedig még egyet felrakott, amin kvázi zenekarként állnak a képen Gregory Rogove dobossal, Jonny Polonsky billentyűssel, Juan Alderete basszusgitárossal és David Hidalgo gitárossal. A lemezeket sorozatgyártó Mars Volta-s szerzőtársával, Omar Rodriguez Lopez gitárossal ellentétben Bixler-Zavala eddig nem volt nagyon aktív szólóban, illetve mondhatjuk úgy is, hogy Lopez nélkül lényegében nem csinált semmit. Első ilyen különálló projektje az idén lemezzel jelentkezett Anywhere volt, amit Christian Eric Beaulieu-vel és Mike Watt-tal hozott össze az énekes. Ennél többet amúgy nem tudunk a szólóprojektről egyelőre.


rock hír mars volta cedric bixler-zavala



2012.06.19. 15:00 – Lángoló Gitárok

The Malkin' Jewell - Új Mars Volta- videó

omar.jpgHosszú szünet után nemrég jelent meg a Mars Volta Noctourniquet című lemeze, amiről elég jó véleménnyel voltunk. Erről az albumról volt az első kislemez a The Malkin' Jewell című szám, amely eredetileg csak egy négyperces szerzemény. Ezt azért fontos elmondani, mert Omar Rodríguez-López vágói munkájával elkészült a dal hivatalos videója, ami több mint 15 perc. A klip igazából egy szimpla koncertfilm, ahol az alapból sem túl rövid számot negyedórásra nyújtják, tele improvizációval miközben láthatunk pár képet a közönségről és a fényekről az egészet fekete-fehérben. Hajtás után megmutatjuk a teljes felvételt.


hír mars volta progresszív rock omar rodriguez lopez



2012.01.09. 09:00 – Lángoló Gitárok

Idén már jön az új Mars Volta


Cedric Bixler-Zavala Mars Volta-énekes a Youtube-csatornáján tette közzé, hogy idén végre megjelenik a hatodik nagylemezük, de címe még nincs, sőt, pontos dátumot sem tud mondani. Az biztos, hogy az MLB 12 The Show Playstation játékhoz kijön a Zed And Two Naughts című új dal, de ennyi. Mivel minden más homály, így inkább elmondjuk, hogy a Mars Volta 2001-ben alakult, 2003-ban adta ki első nagylemezét, ami után kis túlzással évente jelentek meg az új albumok, de a nagy lendület a 2009-es Octahedron után hirtelen alább hagyott. A lemez megjelenése óta csak hébe-hóba koncertezik a punkból induló pszichedelikus progresszív rock csapat, a felállás állandóan változik, jelen pillanatban pedig nem is igazán tudni, ki zenél a gitáros Omar Rodríguez-López és az énekes Cedric Bixler-Zavala mellett. Az új anyaggal kapcsolatban is felröppentek már hírek, például, hogy ez lesz a Mars Volta punklemeze, de az itt-ott koncerten elkapott dalokból inkább egy epikus album van ismét kibontakozóban. Meg is mutatjuk milyenek ezek:


rock hír mars volta