2013.04.30. 13:13 – raffera

Ingyen Tricky, új Little Boots és latin-amerikai minimál Matias Aguayótól

lbmat.jpgLemezmegjelenések terén nagyon durva nyarunk lesz, erre a tényre pedig a Boards of Canada és a Daft Punk mellett most három további előadó is ráerősít. A tovább után három vadonatúj dal képében meghallgathatjuk, merre tart a Little Boots-féle electropop, Matias Aguayótól latin-amerikai minimál-gyorstalpalót kapunk, Trickytől pedig egy ingyenesen letölthető számot.


hír elektronikus minimal tricky triphop electropop little boots matias aguayo



2012.04.20. 13:00 – Lángoló Gitárok

Tanto – A Vampire Weekend gitárosának közös száma Matias Aguayóval

A New York-i Vampire Weekend basszusgitárosa, Chris Baio hamarosan szólókislemezt jelentet meg Sunburn EP címmel. Az egyszerűen csak Baio néven jegyzett anyagon három szám lesz hallható, amik közül az egyiket, a Tanto című felvételt a chilei származású neves elektronikus producer, Matias Aguayo közreműködésével készítette a zenekara mellett időnként DJ-ként is fellépő gitáros, aki most a kislemez megjelenése kapcsán egy mini DJ-turnét is lenyom. Három amerikai fellépés mellett június 15-én Londonban is pakolja a zenéket, ráadásul a hírek szerint egy este két helyen is. A kislemez egyébként hivatalosan május 21-én jelenik meg a Hot Chipből ismert Joe Goddard és társai által működtetett Greco-Roman nevű kiadónál, a fent látható kép a borítója, a lapozás után pedig a Matias Aguayóval készült, fülledt, trópusi hangulatú szám hallgatható meg.


hír house elektronikus vampire weekend matias aguayo chris baio



2011.05.21. 15:30 – mista

Nyalj meg bármit! - klipmegosztás

Óriáskeréken, tűzijáték kíséretben zenél a svéd In Flames, halmazállapotokat változtat a Thy Catafalque, viccesen mozog a jászberényi Igor zenekar gitárosa. Calvin Harris és Kelis közös számának klipjében egy balhés-bulizós srác bontja a rendet, az amerikai Battles zenekar új videójában pedig csinos lányok kenik be egymást jégkrémmel, és mindent megnyalnak, amit csak érnek. Itt az eheti klipmegosztás.


klip kelis battles igor canada in flames calvin harris klipmegosztás thy catafalque matias aguayo