2018.06.12. 20:16 – Nihil_AK

Dokumentumfilm készült a Sepulturáról

sepultura-2015.jpg

Sepultura Endurance címmel lát napvilágot ősszel az a dokumentumfilm, mely a nemrég hazánkban járt Sepultura pályafutását mutatja be egészen a kezdetektől, ahogyan egy teljesen reménytelen, harmadik világbeli csapatból a nemzetközi metálszíntér meghatározó zenekara lettek. A film rengeteg ritkán látható archív felvételt tartalmaz majd, emellett olyan pályatársak nyilatkoznak benne, mint Lars Ulrich a Metallicából, Scott Ian, az Anthrax gitárosa, vagy épp Corey Taylor. Ahogy a beharangozó fogalmaz, ez egy definitív dokumentumfilm lesz a zenekar mítoszáról, harcairól és szívéről. Ha ők mondják, készséggel elhisszük, és valószínűleg tényleg érdekes anyag lesz: 1997 óta Andreas Kisser vezetésével - legalábbis Magyarországról nézve - erős ellenszélben küzdött a zenekar, hiszen mind a kritika, mint a közönség többször megkérdőjelezte létjogosultságukat, de úgy tűnik, a tavaly megjelent Machine Messiah albummal a közönség sok olyan tagját is eltalálták, akik korábban hangosan reklamálták Max Cavalera visszatérését.


hír sepultura metal brazília dokumentumfilm thrash



2018.06.12. 19:25 – Lángoló

Bonamassa, Body Count, Bullet For My Valentine - Heti Park

body-count-810x446.jpg

Ahogy legutóbb beharangoztuk, ezen a héten nem akármilyen nemzetközi produkciók várhatók a Budapest Park programjában. Csütörtökön érkezik a Grammy-díjra jelölt gitáros, Joe Bonamassa, vasárnap Ice "Mothafuckin'" T vezetésével a Body Count, másnap pedig a Bullet For My Valentine. Heti ajánló a hajtás után! 


programajánló rock blues rap metal szponzoráció 30y bullet for my valentine joe bonamassa caliban body count ice-t budapest park dope calypso powerflo heti park



2018.06.12. 10:34 – Nihil_AK

Képregénykönyvhöz írt dalt Chino Moreno, a Deftones énekese

deftones-chino-moreno-solo-song.jpg

Szólódallal jelentkezett Chino Moreno, a Deftones énekese, melynek címe Brief Exchange, és amelyet a DC egyik új képregénykönyve, a Dark Nights: Metal: Deluxe Edition inspirált. A Scott Snyder és Greg Capullo által alkotott minisorozathoz egyébként egy teljes album érkezik, az első dal, ami napvilágot látott erről, a Brann Dailor Red Death című száma volt. Chino dalában amúgy Gil Sharone dobol, Mike Elizondo basszusgitározik, és Marilyn Manson jelenlegi alkotótársa, producere, Tyler Bates gitározik, így hát nem is meglepő, hogy kicsit olyan a végeredmény, mintha a Deftones jammelne Manson zenekarával, és ez ebben az esetben kifejezetten jót jelent. A hajtás után meg is hallgathatjátok.


rock képregény hír metal deftones chino moreno tyler bates gil sharone mike elizondo szólódal



2018.06.11. 08:56 – Nihil_AK

John Dolmayan sem tudja, mikor lesz új System Of A Down-album

system-of-a-down-2017.jpg

Egyre inkább döbbenetes belegondolni abba, hogy a System Of A Down 2005 óta nem adott ki friss anyagot, tehát akárhogy is számoljuk, tizenhárom éve nem jelentkeztek új zenével zenekari szinten. Bár folyamatosan érkeznek a hírek az új dalokról, a tagok sorra olyanokat nyilatkoznak, hogy nem tudják, mikor fogják ezeket felvenni. Most épp John Dolmayan dobos tett így.


rock hír metal system of a down új lemez



2018.06.10. 20:28 – Nihil_AK

Zakk Wylde szerint szólókarrierje végeztével Ozzy a Zakk Sabbath énekese lesz

zakk-sabbath.jpg

Ozzy már rengetegszer megpróbálkozott a visszavonulással, először ugye 1992-ben, a No More Tours idején. Pár éve a Black Sabbath pályafutását is lezárták régi társaival, most pedig szólókarrierjének utolsó nagy turnéja tart éppen. Zakk Wylde szerint azonban nincs baj, hiszen amint véget ér ez a kör, Ozzy a Zakk Sabbath nevű tribute zenekar énekese lesz.


rock hír metal ozzy ozzy osbourne black sabbath visszavonulás zakk wylde mégsem visszavonulás



2018.06.01. 13:31 – Lángoló

Decemberben visszatérnek a nyolcanas évek a Barba Negrába - Közös turnén a Sodom, a Death Angel és a Suicidal Angels

sodom-2018.jpg

A tavalyi év sikerén felbuzdulva idén újra útnak indul az MTV Headbanger’s Ball Tour, ráadásul a nyolcvanas évek ikonikus tévéműsorának égisze alatt ezúttal a Sodom, a Death Angel és a Suicidal Angels zenekarok szállnak be együtt a turnébuszba. A budapesti állomás december 2-án lesz a BARBA NEGRA-ban. Sajtóhír a hajtás után, benne teljes Sodom-koncerttel! 


programajánló koncert hír metal turné suicidal angels thrash sodom death angel barba negra



2018.05.12. 06:19 – Lángoló Gitárok

A Nagy-Szín-Pad! győztese 2018-ban az Apey & The Pea

unnamed_1_2.jpg

A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió ötödik alkalommal megrendezett, közös tehetségmutató versenyének fődíját a közönségszavazatok alapján 2017-ben az Apey & The Pea nyerte, így idén a Sziget fesztivál, a Telekom VOLT fesztivál, a Strand fesztivál, és a Campus fesztivál mellett a MOL Nagyon Balaton rendezvényeire és az Akvárium Klubba is meghívást kap, valamint, fellép a Petőfi Zenei Díj nagyszabású showműsorában, egy videoklip elkészítésére is lehetősége nyílik, és egy évnyi energiaital ellátással is gazdagodik a Red Bull felajánlásával.


hír metal tehetségkutató győztes sludge apey & the pea nagy-szín-pad



2018.05.07. 08:46 – Nihil_AK

Így játssza a Metallica a Final Countdownt

roberttrujillokirkhammettfinal2018_638.jpg

A Metallica nem csak Magyarországon jó arc, hiszen a mostani turné egyik speciális attrakciója a jótékonykodás mellett az, hogy mindenhol eljátszanak valami helyi érdekű dolgot, nálunk ugye majd' felrobbant az internet a koncert másnapján a Hammett és Trujillo által előadott Legjobb méregtől. Stockholmban nem annyira meglepő módon egy svéd zenekar dalát vették elő, ami nagy meglepetésre nem az Entombed Left Hand Path-je, de még csak nem is a Marduk 502 című száma volt - nyilván kerülni akarták az összehasonlítást a vöröshajúval - hanem a Final Countdown a Europe-tól. Nos, ebben a változatban Trujillo hangja ugyan nem szárnyal olyan magasan és kristálytisztán, mint Joey Tempesté a stúdiófelvételen - az nehéz is lenne - , a Hammettet fikázók népes tábora meg újfent örülhet, hiszen a gitáros legalább egy helyen mellényúl, és a szóló egyes részeibe is kissé belegabalyodik, ettől függetlenül a gesztus kedves, és szép illusztrációja annak, hogy vannak emberek, akik a csúcson is képesek arra, hogy két lábbal álljanak a földön. Videó a hajtás után. 


rock hír metal metallica feldolgozás europe jófejség final countdown



2018.05.04. 14:15 – Kovács.Attila

Egyetlen koncert erejéig újjáalakul Magyarország kultikus doomcsapata, a Mood

Január 4-én állnak színpadra a Barba Negrában

mood2018.jpg

Aligha érkezhetne jobb hír a hétvége előtt azoknak, akik az ezredforduló idején bármilyen szinten is részesei voltak a magyar undergroundnak: 2019 januárjában 17 év szünet után egyetlen önálló koncert erejéig újra színpadra áll az idén decemberben 25 éves, kultikus doom metál banda, a Mood. Sajtóhír és tudnivalók a hajtás után! 


magyar koncert hír metal doom mood kultikus újjáalakulás



2018.04.15. 18:56 – Lángoló Gitárok

Gyullad a második - Itt a Red Swamp új klipje, a Waste

dsc_8793_effekt.jpg
Alig dobta ki az első dalt új anyagáról a Red Swamp, máris itt a következő: stílszerűen fogalmazva ismét gyullad a rakéta. A csapat ”az ideális próba” témakörében forgatta a Waste című számhoz készült videót, amely az április 20-án érkező második album, a Desertdrive nyitótétele, egyben az első hivatalos klip a lemezhez. Premier a hajtás után.


budapest premier rock hír metal stoner sludge új dal red swamp hangfoglaló program



2018.03.31. 14:00 – Lángoló Gitárok

John Carpenter és a metálos riffek találkozása egy boncasztalon - Itt a Retröxx új EP-je, a Face Your Demons

Lángoló premier

2_web.jpg

Új EP-vel jelentkezett a mostanában itthon is egyre népszerűbb synthwave stílust metálos elemekkel ötvöző Retröxx. A tavalyelőtt megjelent Retröspecthez képest a Face Your Demons jóval sötétebb és szigorúbb hangulatú, de a srácok ezúttal sem spóroltak a dallamokkal, úgyhogy akinek eddig szimpatikus volt a csapat, az most sem fog csalódni, és az sem kizárt, hogy új rajongókat is avathatnak az anyaggal. Premier a hajtás után! 


premier hír metal elektronika ep synthwave retrowave retröxx



2018.03.29. 12:02 – Szponzoráció

Kádár Imi, a Road gitárosa az Ibanez legújabb magyar endorsere

Ennek örömére hamarosan meg is nyerheted a zenekar által használt hangszereket

imi_road_ibanez_pr_grafik.png

Új névvel bővült a hivatalos Ibanez előadók névsora. Az Ibanez Guitars szeretettel köszönti Kádár Imrét, az egyik legnépszerűbb magyar rock-metal zenekar, a Road gitárosát. Az újdonsült endorserek egy nem mindennapi akciót is kitaláltak az április 30-ai Barba Negrás lemezbemutatóra. A részletekért olvass tovább! 


gitár rock hír szakma metal hangszer szponzoráció road ibanez endorsement