2016.10.24. 18:00 – Lángoló

A közösen átvészelt nehézségekről szól a Southern Oracle új dala és klipje

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tso.jpg

Csak jövőre jelenik meg a Southern Oracle új nagylemeze, de egy dalt már most meg lehet hallgatni róla itt a Lángolón, sőt, még klip is van hozzá. A budapesti metalcore-zenekar tagjai így foglalják össze az aktuális dolgokat:

Az Icebreaker kislemezünk megjelenése óta eltelt több mint egy év. Ezalatt sok minden történt a zenekar háza táján, a kreatív folyamat azonban nem állt meg. Ennek eredménye a Mouthbreather című számunk, melyet ezúttal Horváth Attis irányításával, a Supersize Recordingban rögzítettük. Ez a szám az előfutára a jövőre megjelenő, harmadik Southern Oracle nagylemeznek. A szám a mögöttünk álló időszakról szól, a közösen átvészelt nehézségekről és arról az egységről, amit a zenekar alkot, amire büszkék vagyunk.

A Mouthbreatherhez készült, alább bemutatkozó klip is ezt a hangulatot szeretné megörökíteni, továbbítani. A felvételeket Bodnár Dávid készítette, a vágásért, utómunkáért pedig Epos felel. 


premier hír the southern oracle metlacore



2016.02.04. 10:13 – Lángoló

Ilyen volt a Parkway Drive és az Architects a Barba Negrában

Lángoló Galéria

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Illetve van még egy galéria a Thy Art Is Murderről is. A képeket Mahboubi Salim készítette február 2-án. Az Architects egyébként a nyáron jön is vissza Budapestre, hogy a Killswitch Engage előtt lépjen fel a Budapest Parkban június 14-én.


galéria hír architects parkway drive thy art is murder metlacore



süti beállítások módosítása