2018.10.15. 17:33 – Kovács.Attila

Ugyanaz: művészet – Beszélgetés Koós Rékával musicalekről és rockzenéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

koos_reka_04.jpg

Szerdán ér véget három és fél hét után a Madách Rockfesztivál, melynek több koncertjéről is beszámoltunk már a Lángolón. A rendezvénysorozat keretműsorának második részében ismét a Madách Színház művészei állnak majd színpadra, hogy felidézzék a magyar rock hőskorát, és az első előadás alapján mindenképpen izgalmas estének lehetnek majd tanúi azok, akik szívesen lennének tanúi a két világ, a színház és a rockzene találkozásának. A koncert kapcsán az este egyik főszereplőjével, Koós Rékával beszélgettünk, akinek zenei ízléséről – számunkra legalábbis – meglepő dolgok derültek ki az interjúban. (Fotók: Madách Színház, Facebook)


interjú pop rock musical koós réka madách színház madách rockfesztivál #hangfoglaló2018



2018.09.06. 09:00 – Lángoló Gitárok

Minden zenekartól azt kértük, hogy speciális műsorral készüljenek – Beszélgetés Bóna Márkkal, a Madách Rockfesztivál szervezőjével

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

madach_rockfeszt_01_edit.jpg

Szeptember utolsó hétfőjétől október 17-éig egy formabontó rockfesztiválnak ad otthont a Madách Színház. Az őszi évadban debütáló Rocksuli musical bemutatójának tiszteletére szervezett rendezvénysorozatban három héten keresztül minden kuriózumnak tekinthető koncertek, beszélgetések, előadások várják majd a közönséget, olyan zenekarok közreműködésével, mint az AWS, a Useme, a Sziámi AndFriends, a Kiscsillag, vagy az Anna and the Barbies. A most következő interjúban a Madách Rockfesztivál hátteréről beszélgetünk a szervezővel, Bóna Márkkal.


interjú fesztivál színház musical rocksuli madách rockfesztivál bóna márk



2017.04.03. 08:55 – Nihil_AK

Most már tényleg musical lesz Nikki Sixx Heroin-naplóiból

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

heroin_diaries.jpg

Örüljön mindenki, hiszen a legfrissebb hírek szerint Nikki Sixx egy hosszú és eredményes hetet töltött a Heroin-naplók színpadi változatának előkészületeivel! A Mötley Crüe basszusgitárosának heroinfüggőségét feldolgozó könyvből ugyanis hamarosan színpadi előadás lesz a Broadway-n.* Miután mindent visszanyeltünk, amit szívesen leírnánk azzal kapcsolatban, mit is érdemel az, aki ilyen mértékben képes árucikket csinálni a saját életéből, megemlítjük még, hogy az előadás zenei aláfestése a könyvhöz kapcsolódó Sixx: A.M. lemez dalaiból áll majd, néhány Mötley Crüe-számmal kiegészítve. Meg azt is megemlítjük, hogy nagyon várjuk már, mikor lesz valami Mick Mars és John Corabi korábban beharangozott közös vállalkozásából.


hír mötley crüe musical sixx am nikki sixx heroin-naplók



2016.10.19. 13:09 – roska

Posztumusz Bowie-dalok a készülő Bowie-musicalből

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bowie640.jpg

David Bowie hosszú hónapokkal a halála után sem hagyja magára rajongóit, nagyban készül ugyanis a zenész Lazarus című musicalje, aminek zenéje természetesen lemezen is megjelenik majd. A BBC Radio október 18-án két, eddig soha nem hallott számot mutatott be: a No Plan, illetve a When I Met You aközé a három dal közé tartoznak, melyeket Bowie a darabhoz rögzített halála előtt. A hajtás után meg is hallgathatjátok mindkettőt. 


rock hír újdonság musical david bowie



2015.05.20. 11:47 – dankógábor

A Coldplay írt egy musicalt a Trónok harcáról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

coldplaytronokharca.jpg

És mindezt Red Nose Day alkalmából adják majd elő a sorozat szereplőivel. Alább van egy kis ízelítő, amiben a Peter Dinklage, azaz Tyrion Lannister ad elő egy dalt egy rakás elhunyt nagy emberről. A Red Nose Day amúgy egy jótékonysági szerveződés, ami szegénységben élő gyerekeken próbál segíteni. 


pop hír musical coldplay trónok harca



2013.11.05. 09:23 – Lángoló Gitárok

Britney Spears zenéjével készült musical Jézusról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

britney_1.jpgFogalmunk sincs milyen popzene illik egy Jézus Krisztus életét feldolgozó musicalbe, de Britney Spears soha nem jutna eszünkbe. Nem úgy, mint a Columbia Egyetem színjátszóinak, akik SPEARS címmel vitték színpadra Jézus életét musical formában, és tényleg Britney Spears dalaival mesélik el a történetet. Pat Blute ötletgazda egyébként hithű katolikus, és szerinte Spears szerelemről és magányról szóló számai tökéletesen átültethetők Isten szeretetének témájához és Jézus keresztre feszítéséhez. Utóbbi alatt például az 1998-as ...Baby One More Time szól, Krisztus feltámadásához pedig a Strongert érezték a legjobb választáshoz. A rendező elvonatkoztat a slágerekhez készült erotikus videoklipektől és kizárólag a dalszövegekre fókuszál, amik szerinte komoly keresztény értékekkel bírnak. Az alkotók már azon dolgoznak, hogy megszerezzék a dalok licenszjogait és nemsokára a Broadwayre vihessék a musicalt. Persze ehhez a keresztény közösségnek is lesz pár keresetlen szava.


pop hír britney spears musical



2012.11.05. 13:46 – Hirdetés

Magyarországra érkezik a Harlem Swing Broadway-legenda + Játék

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

harlem_swing4©Emmanuel_Donny.jpgNovember 16. és 18. között négy alkalommal látható a Centrál Színházban a Broadway legendás sikerdarabja, az Ain’t Misbehavin’ (Harlem Swing) című sokszoros díjnyertes produkció. A társulat nemzetközi turnéján vendégszerepel a Centrál Színházban. A Broadway egyik klasszikus sikere, az Ain’t Misbehavin’ (Harlem Swing) című show már szinte minden lehetséges díjat elnyert: megkapta a Tony-díjat, a New York-i Színikritikusok díját és a legjobb musicalnek járó Drama Desk Awardot is. A musicalsiker egy különleges nemzetközi turné keretében harminc év múltán visszatért a színpadra, és Budapestre is ellátogat.


jazz hír musical broadway centrál színház harlem swing



2012.06.27. 14:36 – Lángoló Gitárok

Igen, lesz Spice Girls-musical

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A késő '90-es évek első számú lánycsapata bejelentette, hogy Viva, Forever! címmel musical készül fantasztikusan kalandos életükről. A cselekmény egy lány és barátnői életéről szól majd, akik egy este alatt világírűvé váltak. Természetesen Spice Girls-dalokkal lesz tele műsor, olyan feledhetetlen klasszikusokkal, mint a Spice Up Your Life vagy a Two Become One. Az előadás ősbemutatója december 11-én lesz Londonban és szerzői és rendezői feladatokat Jennifer Saunders végzi, akit egyesek az Absolutely Fabulous (itthon Pusszantlak, drágám!) tévésorozatból ismerhetnek. A nagy bejelentés a hölgyek abban az Abbey Road és a Sound City Studios popkulturális értékével felérő hotelben tették, ahol a lentebb is látható Wannabe videóját forgatták.


pop hír musical spice girls



2012.05.02. 13:00 – Lángoló Gitárok

Tom Cruise Guns N' Rosest énekel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A '80-as évek hajmetál-slágereit fogja énekelni Tom Cruise a Rock of Ages musical filmes adaptációjában. A még idén mozikba kerülő produkcióban Cruise többek között olyan dalokat ad majd elő, mint a Paradise City, a Pour Some Sugar On Me és a Wanted Dead or Alive. Mellette olyan színészek bújnak glam rock szerkóba, mint Russel Brand, Alec Baldwin és Catherine Zeta-Jones, de Mary J. Blige énekesnő is szerepet kapott a moziban. A filmet nyáron, egész pontosan június 15-én mutatják be. A lapozás után a musical teljes dallistáját és az előzetesét is megmutatjuk, na meg egy videót arról, milyen az, amikor Tom Cruise énekelni próbál.


hír musical guns n roses tom cruise rock of ages



süti beállítások módosítása