2018.06.26. 12:58 – Kovács.Attila

Két urat szolgálva - Interjú Szabó Attilával

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

_dsc1407.jpg

Nemrég jelent meg az elsősorban a Csík Zenekar prímásaként és gitárosaként ismert Szabó Attila első szólólemeze, a Lélekbiztosító. Az album igazi színfolt a magyar könnyűzenében, amelyen egyéni keveréket alkot a népzene és a rock, legyen szó saját szerzeményekről, feldolgozásokról, régi és új dalokról egyaránt. Az alkotóelemek közötti kötőanyagot az ő személye jelenti, akivel a Csík Zenekar legutóbbi miskolci koncertje előtt ültünk le beszélgetni. Az interjúban az album mellett szó esett a zene megszületésének csodájáról, inspirációról és tiszteletadásról meg persze arról, hogyan lesz valaki egy személyben prímás és rockgitáros.


interjú folk rock népzene csík zenekar szabó attila szólóalbum



2018.06.26. 10:51 – Lángoló

A cigányzene szabadsága - Új klip a Karaván Famíliától

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

karavan_familia.jpg

A Kawalcade című album a Karaván Família együttes új produkciója. Az album kötelező mindenkinek, akit vonz a balkáni életérzés vagy a cigányzene szabadsága. Az új repertoár a műfaj modern megközelítése, amelyben a nyelvi sokszínűség mellett (romani/cigány, magyar, angol, arab, francia, török, szerb, román, spanyol, hindi nyelvű dalszövegek) a stílusok kavalkádja alkot egységet. A balkáni cigányzenéktől megszokott mámoros jókedv finom zenei ízléssel közvetítve kerül tálalásra a különleges családi zenekar előadásában.


premier folk hír népzene világzene karaván família



2017.04.07. 12:44 – Lángoló

Allegro Barbaro - Országos Muzsikás-turné Debrecentől Sopronig

Népzene, Bartók és Kodály élményszinten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

muzsikas-foto_tamasopitz-01_k.jpg

Mit hallhatott Bartók gyűjtő körútjai során? Milyen dalok, motívumok, hangszerek hagyhattak nyomot a lelkében, fejében, és később, a műveiben, például a Román népi táncokban, vagy az Allegro Barbaroban? És mely dallamok hathattak Kodályra? Hogyan kapcsolódnak össze darabjai – a klasszikus zene ritka gyöngyszemei – a népzenével? Izgalmas és lendületes előadás adja meg mindezekre a választ a Muzsikás együttes és Fülei Balázs koncertjén, ahol a hangszerek, az ének, a tánc mind-mind ezekhez a kérdésekhez visz közelebb. A Muzsikás együttes tavaszi országjáró körútjának hangversenyein felváltva, egymást kiegészítve, és egymás hatását felerősítve szólal meg a népzene, valamint Kodály és Bartók zongoradarabjai.


folk hír népzene muzsikás



2017.03.24. 13:13 – Hirdetés

Beat Dis és Zuboly a Gödör Klubban

Programajánló jövő csütörtökre és péntekre

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

beatdis01.jpg

Március két utolsó napján két markáns világú zenekar koncertje várja a közönséget a Gödör Klubban. Március 30-án, csütörtökön az ötödik nagylemezét bemutató Beat Dis, a következő estén pedig a Zuboly lép színpadra a Király utcában. Részletes tudnivalók, kedvcsináló videók a hajtás után! 


hirdetés folk programajánló rock koncert alternatív zuboly népzene triphop gödör klub beat dis nana vortex



2016.05.04. 16:44 – Hirdetés

Muzsika-sziget épül az EFOTTon

Emellett más kulturális programok is várják a fesztiválozókat

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

efott_tanc_02.jpg

Jóllehet, a fiatalok elősorban nem hagyományőrző programokat keresnek, mégis nem várt tömegek nótáznak és néptáncolnak, ha házhoz viszik nekik erre a lehetőségeket. Az EFOTT minden eddiginél komolyabb kulturális programmal és egy külön helyszínnel rukkol elő július 12-17. között, Velencén a magyar hagyományok kedvelőinek. További információk a hajtás után. 


hirdetés folk kultúra programajánló fesztivál efott népzene efott 2016



2015.03.30. 11:15 – Lángoló

Csík János a MOM-ban mutatja be szólólemezét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

csikjanos.jpg

50 éves korára a Kossuth-díjas művész nagyon személyes lemezt készített, amit 2015. április 16-án, a MOM Kulturális Központban mutat be. Az lemezbemutató koncerten szerepelni fognak autentikus népzenei darabok és saját szerzemények is olyanok közreműködésével, mint Ferenczi György és a Rackajam, Dresch Mihály, Pál István Szalonna, vagy a Csík zenekar egyes tagjai.


folk hír népzene csík jános



2014.07.28. 14:20 – Rácz Mihály

Velünk élő népzene - Öt idei folklemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az utóbbi években cikkek hosszú sorával próbáltuk azt a megszilárdult nézetet oszlatni, hogy a népzene, a folk a műkedvelők, hagyományőrzők, fura táncházas szerzetek dolga és mániája, és nem szólhat igazán érvényes mondanivalóval a mához, a modern emberhez. Természetesen szólhat, sőt szól is, például olyan húrokat pendít meg az emberben, amit semmi más nem tud és nem is képes. A népzene dolga az, hogy kifejezzen valami olyasmit, ami egy nép közös lelkületének kiérlelt esszenciája, a nép életének egy olyan rétege, ami valamennyire mindnyájunkban ott lakik, ha akarjuk, ha nem, ha tudunk róla, vagy ha nem. Persze nem kötelező a népzenét szeretni, nyilván nem is képes erre mindenki, de ez nem baj, ez a tény nem ír felül semmit. Ezzel együtt sokan vannak, akik nem is találkoznak valódi népzenével, főleg a népzene sokoldalúságával, gazdagságával, így meglehet, hogy mégis lenne rá affinitás, de a megtapasztalás élménye elmarad.


folk népzene ezt hallgasd



2014.05.20. 11:00 – Lángoló Gitárok

Ha Bartók Béla élne, azt csinálná, amit Both Miklós

bemutatkozik a Palimo Story

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Both Miklos es a Palimo Story.jpg

A történet nagyon egyszerűnek hangzik. Both Miklós és barátja, Csoóri Sándor fogta magát, felkutatott tíz tehetséges zenészt az országban, összeálltak zenekarrá, és dalokat írnak, adnak elő. A történet ott bonyolódik, hogy Both Miklósék csak úgy beleindultak a vakvilágba, és csupán egy nagy vonalakban felvázolt terv szerint kutatták fel a tehetségeket. Aki ismeri Both (Napra, Folkside) és Csoóri (Buda Folk Band) zenei világát, nem lepődik meg azon, hogy a roma közösségek felé vették az irányt, ahol ösztönösen játszó muzsikusokra számítottak, és nem hiába. A fenti történet egyébként ismerős lehet azoknak, akik nézik a Duna Worldöt vagy a Duna Televíziót, ugyanis a kaland eléggé filmre kívánkozott, lett is belőle sorozat Tóth Erzsébet producer segítségével. Alább a sorozat, illetve egy dalpremier. 


hír népzene both miklós palimo story



2014.03.26. 11:55 – Rácz Mihály

A legnemesebb hagyományok, és a megújulás - Három Gryllus Kiadós album kritikája

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Úgy látszik, tényleg alig maradt kiadó, aki még érdemben foglalkozna lemezkiadással a népzenére, világzenére, új-folkra kalibrálva, miközben anyag persze van bőven, csak hát a lemezipar alakult át rendesen, már ha egyáltalán beszélhetünk még lemeziparról abban az értelemben, ahogy eddig. Nyilván nem. Az a két-három kiadó, viszont aki aktív, mintha nem lassítana, legalábbis látszatra nem, nemrég a Trottel Records féle, majd a Fonós lemezekről írtunk itt. Persze, hogy milyen küzdelem ma már CD-t kiadni, sőt eladni, az megérne egy külön kört, de most nézzük az új felhozatalt, ami három Gryllus Kiadós albumként került elénk.


lemezkritika folk blues népzene ferenczi györgy szélkiáltó



süti beállítások módosítása