2020.01.06. 13:49 – Nihil_AK

Készül a Crowbar új lemeze

Fotókkal tudjuk bizonyítani, hogy Tommy Buckley már feljátszotta a dobokat

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

crowbar_2019.jpg

Ugyan még meg sem jelent Kirk Windstein novemberben általunk is beharangozott szólóalbuma, máris folyik a munka a Crowbar új, sorban már a tizenkettedik lemezén, legalábbis a zenekar Facebook-oldalán megjelent képek erről árulkodnak. Tommy Buckley dobos már el is kezdte feljátszani a saját részeit, és bár megjelenési dátumról érthető módon még nem szólnak a hírek, nem kizárt, hogy még idén hallható lesz az eredmény. Mindeközben - ha már lúd, legyen súlyos - Kirk nemrég megint csatlakozott a Downhoz is, akikkel idén esedékes legalább egy huszonöt éves jubileumi buli. Már csak a Kingdom of Sorrow-t kellene újjáalakítania, hogy teljes legyen a kép, de ha ideszámítjuk vendégszereplését Jamey Jasta pár hete megjelent The Lost Chapters - Volume 2 lemezén, akkor tulajdonképpen ez is megvalósult. Örvendetes látni, hogy egy ilyen sokat látott veterán ekkora lendülettel dolgozik. Képek és zene a hajtás után!


hír metal súly doom new orleans sludge új lemez crowbar stúdiómunka kirk windstein



2019.11.11. 09:09 – Nihil_AK

Dream In Motion - Hamarosan érkezik Kirk Windstein szólólemeze, hallgasd meg a címadó dalt!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kirkwindsteinhubbard.jpg

Szólóalbumot jelentet meg Kirk Windstein, a Crowbar főnöke. A Dream In Motion című anyag január 24-én érkezik, és bár első hallásra is feltűnik az anyazenekar markáns stílusa, amin nem is csodálkozhatunk, hiszen Kirk a New Orleans-i sludge atyaúristeneknél is oroszlánrészt vállal a dalszerzői és produceri feladatokból - ne eufemizáljunk, kis túlzással ő maga a Crowbar - a lemez most közzétett címadója valamivel finomabb húrokat penget, mint azt megszokhattuk. Ugyanakkor a hangulat eltéveszthetetlen, szóval senki ne számítson holmi napfényes nyári slágerre a folytatásban. 


hír metal egyesült államok new orleans sludge új dal crowbar szólólemez kirk windstein



2016.11.18. 10:43 – Nihil_AK

Anselmo és a sludge burleszk - Új klip a Superjointtól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

philipanselmosuperjointcaughtvid_638.jpg

Mivel Phil Anselmo hazánkban és külföldön egyaránt simán kultfigurának tekinthető metal körökben, természetesen nem mehetünk el a Superjoint (ami egy ideje már nem Ritual a jelek szerint) új klipje mellett. Az elegáns büfeccel kezdődő dal garantált orgazmus lesz azoknak, akik szeretnék hallani, milyen egy kissé beszívott, D-beattel felütött Soilent Green, jól tudjuk, sok ilyen zenehallgató él kis hazánkban. A burleszk elemekkel tarkított klip történetét még nem sikerült megfejtenünk, de a korai Chaplint idéző pofozkodások mindenképpen szórakoztatóak, pláne, hogy a jó Phil a vágóképeken határozottan egy kissé náthás verőemberre emlékeztet a Pókember valamelyik nyolcvanas évekbeli epizódjából. De hagyjuk ezt a nyálas és cinikus verbális buziskodást, és inkább hallgassuk meg a dalt, melynek hallatán még maga Seth Putnam is elismerően csettitene!


videó metal new orleans sludge phil anselmo superjoint



2012.06.28. 17:59 – Lángoló Gitárok

Brendan's Death Song - Új Red Hot Chili Peppers-videó

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rhcp12.jpgHárom éve halt meg Brendan Mullen, a Los Angeles-i punkszíntér egyik emblematikus figurája. A klubtulajdonos és koncertszervezőnek köszönheti a Red Hot Chili Peppers karrierjének beindulását, amikor is a demójuk meghallgatása után felléphettek a Bad Brains előzenekaraként. Onnantól kezdve hosszú barátság vette kezdetét Mullen és az együttes között olyannyira, hogy társszerzőként kezdett neki az Anthony Kiedisék történetét feldolgozó könyvnek, de a befejezését már nem érte meg. A Brendan's Death Songot az ő tiszteletére írták és dal klipjében egy tradicionális New Orleans-i jazztemetés keretein belül búcsúznak régi cimborájuktól. A hajtás után megtekinthető az egyébként nagyon látványos videó.


jazz rock red hot chili peppers hír new orleans brendan mullen



süti beállítások módosítása