2017.04.19. 15:45 – dankógábor

Az új albummal visszatérő Paramore is lesz a Volton

paramore-press-fueled-by-ramen.jpg

Négy év szünet után új lemezzel jelentkezik a Paramore. Az After Laughter című lemezre ráadásul már egy hónapot sem kell várni, ugyanis május 12-én jelenik meg. És hogy a rajongók még jobban örüljenek, európai turnéra is megy a csapat, aminek ráadásul lesz magyar állomása is a Volt fesztivál pénteki napján. Az egész bejelentést pedig egy klippel koronázták meg, ami alább nézhető is. Az After Laughter lesz egyébként a Haley Williams énekesnő vezette csapat ötödik stúdióalbuma. A zenekar egyszer már adott koncertet Magyarországon is, 2013-ban a Budapest Parkban léptek fel.


pop rock hír paramore



2013.04.03. 13:37 – Lángoló Gitárok

Darabokban mutatja meg új lemezét a Paramore

Április 9-én jelenik meg a Paramore új nagylemeze, amit az amerikai rockzenekar Magyarországon is bemutat majd a nyáron, méghozzá a Budapest Parkban. A csapat egy különlegesebb módját választotta, hogy megmutassa a rajongóknak az új albumot: a dupla bakelit négy oldalát négy egymást követő este teszik fel a Youtube-ra, tegnap pedig már le is ment az első adag. Előtte amúgy a zenekar is elmondja miről is van szó, majd felteszik a lejátszóra a lemezt. (A többi résznek nem csinálunk majd külön posztot, csak ezt frissítjük, szóval akit érdekel a teljes anyag, az látogasson majd vissza ide időről időre.)


punk pop rock hír paramore



2013.03.27. 08:47 – Lángoló Gitárok

Jön a Paramore a Budapest Parkba (és úgy néz ki Anthrax is lesz)

Idén április 25-én indul a tavaly megnyitott Budapest Park, ahol a 2012-esnél jóval nívósabb fellépőket ígérnek a szervezők. Az első hivatalos információk szerint a legnagyobb, már fix durranás a Paramore fellépése, akiket a 2004-es megalakulásuk óta kiadott három nagylemezükön a kritikusok az emo vonalhoz soroltak, de folyamatos fejlődéssel és egyre jobb lemezekkel úgy néz ki mára már levetkőzik ezt a címkét. A rikítóan vörös hajú női énekessel, Hayley Williamsszel felálló csapat idén áprilisban hozza ki új nagylemezét, szóval a parkos A Volt fesztivál bemutatja cím alatt futó koncert egyben lemezbemutató is lesz. És igen, úgy néz ki jön az Anthrax is, akik a Facebook-oldalukra rakták fel véletlenül a budapesti időpontot. "Mi is meglepődtünk" – kommentálta a hírt Pálffy András, a Park vezetője, "hiszen még nem jutottunk el a szerződésig, és habár közel állunk a megegyezéshez, ilyenkor még nem szokás tényként bejelenteni." Azt azonban hozzátette, nem látszik semmi akadálya annak, hogy hamarosan hivatalosan is megerősítsék a hírt, hogy sok év után ismét jön az egyik legnépszerűbb metálzenekar Magyarországra. Aztán lesz még a roma punkban utazó amerikai Kultur Shock, illetve olyan csapatok, mint a Nouvelle Vague illetve Boban Markovic és zenekara, de őket nem kell bemutatni a magyaroknak, ahogy nem kell a Quimbyt, a Kakukázust, az Irie Maffiát, a Punnany Massifot és a Hooliganst sem.


hír anthrax paramore budapest park



2013.02.17. 17:53 – Sajó Dávid

Pankráció és teleshop - klipemgosztás

klipmeg2.jpgA hét igazán említésre méltó hazai videók nélkül telt, ezért most csak külföldi klipek szerepelnek. A Tomahawk bizarr, a Wet Nuns vad koncertvideót készített, a Paramore pedig már annyira vad, hogy az énekesnőjük egy csata közepén ölelgeti a katonákat. A kedvenc videónk a héten a Pissed Jeans nevéhez fűződik, de Tyler, The Creator pankrátoros ökörködése is ínyünkre való. Végére maradt James Blake sci-fi kisfilmje illetve Lana Del Rey Jaguar-reklámja.


tomahawk pissed jeans paramore james blake klipmegosztás tyler the creator lana del rey wet nuns



2009.10.31. 14:48 – A Lángolók

Dögös csajhang - ömlesztett anyag #15

A Warrior Soul majdnem Chinese Democracy címmel adott ki lemezt, de aztán nem. Az Arch Enemy újravette régi dalait, de teljesen feleslegesen. A Big Pink visszanyúl a Primal Scream XTRMNTR-féle motorikus alapokra épülő elektro-rockhoz. Charlie Winston énekelni és dalt írni is tud. A Paramore belső problémáit tárta a világ elé. Ömlesztett kritikáink.


lemezkritika soul warrior paramore ömlesztett anyag arch enemy charlie winston ezt hallgasd big pink