2017.08.12. 19:13 – m.adi

Jó lehetett volna a Kasabian és PJ Harvey is

Sziget 25

img_8747.JPG

Három koncert is volt a Sziget pénteki napján, amitől előre sokat vártunk, de ebből teljesen csak a világzenei színpadon játszó Dakhabrakha váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Pedig PJ Harvey 25 éves karrierje során először lépett fel Magyarországon, a Kasabian pedig a fesztivál egyetlen rockzenei headlinere idén, és bár egyikük koncertje sem volt rossz, hiányérzet mindkettő után maradt bennünk. Aztán voltunk még Rudimentalon is, amiről szintén jól megmondjuk, hogy milyen volt.


pj harvey rudimental Kasabian sziget2017 Dakhabrakha



2017.08.07. 09:24 – m.adi

Ezt mind nézd meg az idei Szigeten

Sziget 2017 ajánló

Napokon belül indul a huszonötödik Sziget, éljen! Ha még nem tudod, hogy mit nézel meg idén a fesztiválon, akkor a világzenei top 10 után most a könnyűzenei beharangozót is érdemes átnyálaznod. Sőt, akkor is, ha még nem döntötted el, hogy veszel-e jegyet legalább valamelyik napra, mert a posztban naponként szedjük össze az érdekes koncerteket, méghozzá rengeteget belőlük, nagyon sok zenével.


ajánló fesztivál sziget the kills pj harvey bad religion pink beharangozó interpol hurts biffy clyro metronomy billy talent crystal fighters major lazer two door cinema club birdy wiz khalifa the vaccines the naked and famous dubioza kolektiv macklemore iggy azalea rudimental alt-j mac demarco the courteeners jagwar ma the strypes Alex Clare Kasabian george ezra glass animals allah-las oh wonder sziget 2017 Watsky pretty reckless



2016.08.02. 15:33 – herma

Majdnem csak nők a nagyvilágból - Hét klip a nyár közepére

fergiemilf.jpg

Jó néhány szupersztár jelentkezett mostanában új klippel, olyanok mint Adele, vagy Beyoncé. Ám hogy ne csak a popzene fősodrát követők örvendezhessenek, illetve ők is tágíthassák zenei horizontjukat, muszáj volt egy-két rétegzenei előadó új videójáról is megemlékezni. Vagy ha fordítva ülünk a lovon, a Massive Attackre, PJ Harvey-ra kíváncsiaknak sem árt, ha rájönnek, Rihanna sem feltétlenül hallgathatatlan. Ami biztos, az egyes dalok a maguk műfaján belül mind elég jók. A fentiek jegyében a számok stílusilag kicsit kaotikusan lettek elrendezve, hátha így olyanra is rákattintotok, amire egyébként nem. Aztán persze bátran jöhet a panaszáradat.


jazz pop videó r&b pj harvey rihanna fergie beyoncé massive attack trip hop adele indie rock kandace springs



2011.09.08. 14:00 – lánggitár

Jessie J nem hallott PJ Harveyról

Úgy tűnik, az Arcade Fire Grammyje után PJ Harvey is kénytelen a Mercury-díjával a kezében azzal szembesülni, hogy páran soha nem hallottak róla. Ezúttal nem többségében tizenéves lányok vallották be műveletlenségüket, hanem a Price Tag és Do It A Little Dude dalaival hallatlan népszerűségre tett Jessie J. "Nem láttam a ceremóniát, egy buborékban élek. Kaphatok Mercuryt jövőre? Gondolom igen. Bár előtte meg kéne tudnom, mi az." Mikor rákérdeztek, mit szól PJ Harveyhoz, mindössze annyit kérdezett vissza, hogy "Akkor ő jó?" Az énekesnő ugyanakkor fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nem csak a habkönnyű pop és r'n'b érdekli, most épp egy Oasis Don't Look Back In Angerjét tervezi feldolgozni. A londoni születésű Jessie J-t azért feltehetőleg nem érintette igazán rosszul a Mercurys mellőzése, a Who You Are című idei debütálása az év egyik legjobban fogyó lemeze lett, már több mint hatszázezer példányt dobtak szét belőle.


pop hír pj harvey jessie j



2011.09.07. 08:00 – Lángoló Gitárok

PJ Harveyé a legjobb brit lemez


Mindenfajta meglepetést nélkülözve, a londoni Grosvenor Hotelben tartott ünnepségen kedden átadták a Mercury-díjat, amit, idén, immár másodszor, PJ Harvey vihetett haza a Let England Shake lemezéért. Harvey előzőleg 2001-ben nyert Mercuryt, akkor a Stories From the City, Stories From the Sea című albuma kapta az elismerést. Az 1992 óta létező Mercury-díjat minden évben a legjobb brit lemez kapja, aminek odaítélésről egy zeneipari szakemberekből álló testület dönt. Idén kb. mindenki a PJ Harveyra fogadott, akinek többek között olyanok voltak az ellenfelei, mint Adele, Anna Calvi, James Blake, Katy B, az Elbow vagy a Metronomy. A díjat nyert lemezt, 12 rövidfilm kíséretében teljes egészében meg lehet hallgatni/nézni a hajtás után:


pop rock hír pj harvey díj mercury



2011.02.19. 10:00 – mista

Lemmy kezében a kormány – klipmegosztás

Lila köd borítja el a saját szobrát összetörő öreg motorost a Yeasayer új klipjében, olimpiai versenyszámokban küzdenek egymással a Rotten Sound sajtburgerei, Lemmy a nyolcvanas évekre utalgató Foo Fighterst fuvarozza egy limuzinban, bábfigurák verekednek PJ Harvey új videójában. A hazai fronton Oroszlán Szonja bántja a Road zenekar megkötözött énekesét, utcán, háztetőn és egy hajón zenél a Compact Disco, SP-t meg felpofozza a hiányos öltözetű csaja, pedig a szoba nem is tőle meleg. És ha mindez nem lenne már így is elég izgalmas: eheti klipmegosztásunkban itt a sokadjára visszatérő Britney Spears vadonatúj videója, buta dubsteppel, a legendás Jonas Åkerlund rendezésében.


britney spears pj harvey klip road lemmy sp foo fighters yeasayer klipmegosztás compact disco jonas akerlund rotten sound



2011.02.14. 09:20 – _fá_

Éteri háború

PJ Harvey – Let England Shake
(Island)

Most jóindulatúan feledkezzünk meg arról, hogy végül is PJ Harvey legutóbb 2009-ben adott ki lemezt régi szerzőtársával, John Parish-sel közösen. Egyrészt azért, mert a Woman And A Man Walked By sokkal inkább volt egy laza nosztalgiázás, mint komolyan vehető lemez, másrészt pedig minden bája ellenére sem volt egy túlzottan maradandó dalcsokor. Szemben Polly Jean legutóbbi teljesen saját lemezével, a 2007-es White Chalkkal, amin ha nem is minden előzmény nélkül, de végleg sikerült átmentenie magát a '90-es évek nagyon fontos előadói közül a 2000-es évek nagyon fontos előadói közé. PJ Harvey ma már nem az a gitárral vadulós, szuggesztív alteres rocker, aminek indult, hanem egy kalandozni szerető ábrándos nő.

Szerintünk: (5/5)
Szerintetek: (4,4/5)

lemezkritika pop rock pj harvey ezt hallgasd



2010.12.01. 10:45 – lánggitár

Új PJ Harvey-lemez és -dal

Hamarosan ismét új lemezt ad ki PJ Harvey. A korai zajongás után úgy tűnik, végleg lecsendesedett énekes/gitárosnak ez lesz az első saját lemeze a 2007-ben kiadott, amúgy szép sikereket elért White Chalk óta, de tavaly már kiadott egy közös albumot régi szerzőtársával, John Parish-el. A nyolcadik PJ Harvey-lemez a Let England Shake címet viseli, és 2011. február 14-én jelenik meg hivatalosan. Harvey és zenekara a megjenés után tesz egy gyors európai kört, majd később a fesztiválokat is végig akarják járni. A dallistáért, és a Written on the Forehead című első nyilvánosságra hozott dalért klikk! 


rock hír pj harvey indide



2009.01.29. 08:00 – ziggy_pop

PJ Harvey új lemeze előtt színdarabhoz ír zenét

Az idén 40 éves Polly Jean Harvey (a neten látható képei alapján úgy tizenöttel kevesebbnek tippelnénk) elég sok mindent csinált már viharos életében: ifjúkorában rockerkedett, aztán áttört a mainstreambe (a '95-ös To Bring You My Love és a 2000-es Stories From The City, Stories From The Sea albumokkal), énekelt duettet Thom Yorke-kal és Josh Homme-mal (a Desert Sessions 9/10-es epizódjában) és volt Nick Cave csaja is, egy rakás elismerést kapott (például a női előadók által nem túl gyakran elnyert Mercury Prize-on), most pedig a Broadway-en debütál.


pop rock hír pj harvey