2017.11.23. 11:55 – dankógábor

Nem igazán sziszifuszi módon mutatjuk be az EZ Basic új nagylemezét

ez_basic_promo1.jpg

A tavalyi Bruise Boy című kislemezdallal együtt kilenc felvételt tartalmazó Sissyfuzz sorban a negyedik EZ Basic-album. A címe kikacsintás Sziszüphoszra és az örökös újrakezdésre, borítója pedig Szarvas Árpád énekes-gitáros egy Las Vegas-i barátnőjének, Corlene Byrd keze munkáját dicséri, aki a Killers zenekar korai promóképeit és koncert szórólapjait is készítette. Szarvas, aki a vendégének és az egyik szám dobsávján kívül gyakorlatilag egyedül játszott fel mindent a lemezre, azt is elmondta, hogy a Trippin' Like We Do bulisorozatukon játszott neopszichedelikus pop/rock zenék inspirálták leginkább az album dalait, melyeket az előző, Dead End Darling lemezükhöz hasonlóan a próbateremben rögzített, majd Pesztalics Dénes basszusgitáros otthon megkeverte és maszterelte a felvett anyagot. Mindezt alább meg is lehet hallgatni, kiegészítve az egészet Szarvas dalokhoz fűzött kommentárjaival.


pop hír ez basic



2017.11.22. 12:02 – Lángoló

Dalról dalra ki lett vesézve a Roy és Ádám Trió új nagylemeze

royesadam_trio_2016_2.jpeg

Csaknem húsz éve, 1998-ban bukkant fel a Roy és Ádám zenekar, mely időközben a teljes jogú taggá vált Csányi Zoltánnal Roy és Ádám Trióvá bővült. Az olyan  dalokról lettek híresek, mint a Trambulin, a Csapból is én folyok vagy éppen Az én órám másképp jár, hogy csak hármat említsünk a sok rádióból és koncertekről ismert szám közül. A legutóbbi, 2011-es Küldözési mánia után hat évvel idén új zenei anyagot készítettek. A RÄZ teljesen új utakat keresve lépett előre, keverve a mai modern hangzást a tőlük megszokott tradicionális gitárzenével. A telt házas A38-koncerten bemutatott RÄZ album két jól ismert hazai zenei producer, Takács Zoltán Jappán és Szakos Krisztián közreműködésével készült.

A dalcentrikusságot megtartva, a két hangszerelő, illetve zenei producer elektronikusabb szemléletét keverve a trió szárazabb, rock hangzásával, egy még egyedibb anyag létrehozása volt a cél, mivel ilyen jellegű matériát még nem csináltunk

- mesél a lemez készítéséről Nagy Ádám gitáros, de lentebb még mesél többet is, ugyanis többedmagával dalról dalra kommentálja az anyagot, amit egyből meg is lehet hallgatni természetesen.


pop rock hír roy és ádám trio



2017.11.21. 17:02 – dankógábor

Összeborult a Kowalsky meg a Vega és a Magyar Honvédség

kowalskymegavega_sajtotajekoztato4.jpg

Ritkán kap egy zenei blog olyan sajtómeghívót, aminek a helyszínéhez az van írva, hogy 

A klippremierrel egybekötött sajtótájékoztató
Helyszíne: Táborfalva – Gyakorló lőtér.

aztán meg, hogy a 

A sajtótájékoztatón jelen lesz:
Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter

Szóval nem, ilyen még soha nem jött, de most a Kowalsky meg a Vega zenekar erre hívott meg, és nyilván el is kellett menni rá, még ha lehetett is sejteni, hogy mi ez a nagy összeborulása a popzenének és a honvédelemnek.


pop rock hír kowalsky meg a vega



2017.11.20. 11:00 – Lángoló

Belecsöppenni a zeneipar őrületébe - Bemutatkozik a Steal The Lights

Lángoló Premier

stealthelight_press.jpg

A Steal The Lights 2017 februárjában alakult. A zenekar létrehozása nagyon tudatosan történt, hiszen az énekes, Bódis Tamás és a basszusgitáros Gimesi Rezső az egyetemen csoporttársak lettek és hamar kiderült, hogy közösen szeretnének zenélni. Ezután csatlakozott Békefi András dobos, majd Szőke Domán gitáros. És egy véletlen útján találtak rá Kónya Sándorra, aki rutinos billentyűs, és vele teljes lett a csapat. Eleinte feldolgozás-zenekarként tervezték a jövőjüket, de hamar rájöttek, hogy a közös munka annyira jól megy és inspiráló, hogy saját számokon kezdtek el dolgozni. Így született meg az első számuk a Friendzone.


pop rock hír steal the lights



2017.11.16. 14:00 – Kovács.Attila

Meg kellett érnünk ahhoz, hogy szintet tudjunk lépni - Nova Prospect-interjú és -klippremier

Lángoló Premier

img_0471.JPG

Ugyan idén már tizedik születésnapját ünnepli a kecskeméti Nova Prospect, nem túlzás azt mondani, hogy talán az idei volt a zenekar történetének legmozgalmasabb éve. A Wacken Metal Battle Hungary győzteseként augusztusban megjárták a világ legnagyobb metálfesztiválját, ősszel pedig a Leander Kills előzenekaraként jutottak el számos hazai városba. Hamarosan két egymást követő koncerten is fellépnek Budapesten, ráadásul egy új szöveges videóval is jelentkeztek, amely a Vigyázó című dalukhoz készült. Ideje volt tehát egy interjúnak, amelyhez ezúttal egy különleges dupla premier is kapcsolódik: a legújabb szerzemény mellett a Lángoló olvasói most meghallgathatják azt az eddig csak rejtett bónuszként hozzáférhető dalt is, amellyel közvetve az egész zenekar megszületett. Mindez a hajtás után! 


interjú premier magyar pop rock kecskemét metal nova prospect új dal wacken metal battle szöveges videó



2017.11.15. 10:16 – dankógábor

Az új Björk-dal már majdnem szép lett

bjorkszep.jpg

Jövő héten jelenik meg Björk új lemeze, az Utopia. Az albumról egy dalt már hallhattak a rajongók, ahhoz klip is készült, most pedig csak úgy, vizuális körítés nélkül került fel a streaming oldalakra a Blissing Me, ami Björkhöz képest elég kommerszen, már-már csodaszépen kezdődik, de nem kell izgulni, nem lesz ilyen végig. A lemezt előrendelők egyébként kaptak 100 AudioCoint is. Az AudioCoin egy kriptovaluta, hasonló, mint a Bitcoin, de hogy ezzel mit kezdenek majd Björk csapatában, egyelőre kérdéses. Maga a valuta még nem sokat ér, de lehet például olyanokat csinálni vele, hogy ha valaki megosztja az énekesnő új lemezét, akkor azzal szaporodik a pénze, vagy elmegy koncertre, és ezért is kap valutát stb. Később derül majd ki, hogy lesz a sorsa a 100 AudioCoinnak, amit egyébként pénzre is lehet váltani, szóval ha úgy belendül a dolog, mint a Bitcoin, akkor a Björk-lemez vásárlók akár gazdagok is lehetnek. Na de itt az új dal:


pop björk hír art



2017.11.14. 13:30 – dankógábor

Élőszereplős rajzfilmbuli - Gorillaz az Arénában

gorillaz_artlasso_010.jpg

Nem vagyok Gorillaz-rajongó. Meg is lehet rögtön kérdezni, hogy akkor ugyan minek mentem el a koncertre? Azért, mert amennyi a Gorillazból eddig eljutott hozzám, az tetszett, még ha nem is késztetett arra soha, hogy elkezdjem a lemezeiket hallgatni. Ráadásul kíváncsi voltam milyen is lesz ez az egész rajzfilmesdi egy koncerten. Mivel soha egyetlen videót sem láttam az eddig lezajlott Gorillaz-koncertekről, így egyáltalán nem tudtam elképzelni mit is kapok majd. Vajon akkor ez most egy rajzfilm lesz-e zenei aláfestéssel vagy egy koncert, rajzfilmes vetítéssel. Utóbbi lett. Gyakorlatilag ez egy ugyan olyan koncert volt, mint amit a zenekarok 99 százaléka adni szokott, csak a vetítés volt adott a Jamie Hewlett által megrajzolt karakterekkel. (Fotók: Artlasso)


pop rock hiphop gorillaz koncertbeszámoló



2017.11.13. 07:41 – dankógábor

Állítólag összeáll a Spice Girls

spicegirls.jpg

Tiszta őrület, de a Sun információi szerint jövőre annyira összeáll minden idők talán legsikeresebb lánycsapata, hogy még Posh Spice, azaz Victoria Beckham is benne van a dologban. Eddig ugyanis ő volt az akadálya a nagy reunionnak, de most a megbízhatóságban azért némi hiányossággal küszködő lap úgy tudja, hogy ő is belement a dologba. És hogy fokozzuk a hisztériát, 18 év szünet után állítólag

MÉG LEMEZ IS LESZ!!!

Na turné az nem lesz, mint 2008-ban, szóval budapesti arénás buliban sem kell reménykedni, ehelyett valami különleges tévéműsort terveznek. Aztán ki tudja, lehet belelendülnek, és itthon is lesz Wannabe.


pop hír spice girls



2017.11.10. 10:00 – Lángoló Gitárok

Vízjel - Kozma Orsi legújabb szólóalbuma dalról dalra

kozma_orsi_vizjel.jpg

Néhány napja jelent meg Kozma Orsi legújabb, Vízjel című szólóalbuma a Tom-Tom Records gondozásában. Az album különlegessége, hogy az énekesnő ezúttal több dalszerzővel és producerrel dolgozott együtt a dalokon, aminek köszönhetően egy friss inspirációkkal teli, változatos anyag született. A lemez tíz dalát most személyesen az énekesnő, és a dalok szerzői, szövegírói mutatják be a Lángoló olvasóinak. 


pop kozma orsi dalról dalra szólóalbum teljes album



2017.11.09. 11:00 – Lángoló Gitárok

Szombati képzelet - Így zenél élőben Dallos Bogi és zenekara

Lángoló premier

dallos_bogi_live3.jpgDallos Bogi három évvel ezelőtt, a Dal 2014 műsorában tűnt fel a magyar zenei életben. Akkor a második helyen végzett, We all és Feels So Right című dalai pedig hónapokig szerepeltek a rádiók slágerlistáján. A Fonogram-díjas énekesnő életében ezután új korszak kezdődött: élő zenekaros koncertjei után idén tavasszal megjelent új, szerzői albuma is, az Épp most. Azóta több klipje látott napvilágot, nyáron pedig körbeturnézta az országot friss dalaival. Bogi a sűrű időszak után új videóval jelentkezett, melyből kiderül, hogyan is zenél élőben társaival. Videópremier a hajtás után! 


premier pop rock videó élő dallos bogi stúdiókoncert



2017.11.08. 11:35 – dankógábor

Meglepetésdal és EP az Ulvertől

ulver_pic_ingrid_aas_h_0317_6ed15bf9bcd7241878653e7f76e66e6d.jpg

Teljesen váratlanul megjelent egy új dal az Ulver saját kiadójának Youtube-csatornáján. A szám címe az, hogy Echo Chamber (Room of Tears), és csak a David Hall és Vivek Venkatesh által készített videó infójából derül ki, hogy egy EP is jön Sic Transit Gloria Mundi címmel valamikor. Gondolom nem kell rá sokat várni. Gyaníthatóan a dal az idén megjelent The Assassination of Julius Caesar nagylemezről maradhatott le, mivel teljesen ugyanazt a synthpop vonalat viszi sok szintetizátorral, fülbemászó énekkel stb. Tiszta Depeche Mode ez is, mint az album.


pop hír ulver synth



2017.11.07. 15:23 – Lángoló

Elrugaszkodni a földtől - Itt az új Carbonfools-kislemez, amit dalonként kommentel is Bicskei Titusz

Lángoló Premier

the_carbonfools_press_03_2017.jpg

A tőlünk 12 fényévnyire levő Tau Ceti csillag fénye ihlette a The Carbonfools friss kislemezét. Ráadásul ez a zenekar első anyaga Fóris-Ferenczi Gábor énekessel, akit jól is fogadott a közönség a koncerteken. A csapat nyáron szinte minden fesztiválon jelen volt, így a közelmúltban a stúdiómunkálatoké volt a főszerep. Ennek az eredménye az a hatdalos EP, amit alább lehet teljes egészében meghallgatni, még lentebb pedig Bicskei Titus írt minden dalhoz valamit. Az új számokat, természetesen a régiekkel karöltve november 11-én, a G3 klubban, lemezbemutató koncert formájában hallhatják a rajongók élőben. 


pop electro carbonfools