2018.06.27. 10:35 – Kovács.Attila

Az underground igenis él – Interjú a pozvakowskival

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pozva_20180513_instant_toth_masa007.jpg

Május közepén a pozvakowski olyan dologra adta a fejét, amit már nagyon régóta nem csinált magyar zenekar. Összehoztak egy, a szó klasszikus értelmében turnénak nevezhető koncertsorozatot, amelynek során pihenőnap nélkül végigmentek az ország kilenc városán, Győrtől egészen Pécsig. A gesztusnak sem utolsó kezdeményezés olyannyira szimpatikus volt számomra, hogy természetesen meg is néztem az egyik koncertet. Amikor kiderült, hogy a zenekar másokkal is szívesen megosztaná a kilenc nap tapasztalatait, a legnagyobb örömmel készítettem el a most következő interjút. (Koncertfotók: Jäger Ádám, Tóth Masa)


poszt interjú underground magyar rock noise turné pszichedelikus rock pozvakowski turnébeszámoló



2016.05.18. 13:49 – Lángoló Gitárok

Vagy szétröhögöd magad, vagy ez lesz a nyár legpocsékabb videóklipje - Half Note City - Poszt

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hnc_bandphoto2_cut.jpg

Ezekben a napokban jelenik meg a Half Note City második albuma, amelyet a zenekar jövő szerdán élőben is bemutat az A38-on. Az anyag felvezetéseként tavaly ősszel már megjelent egy szöveges videó, most azonban egy formabontó, meglehetősen spontán módon készült animációs klippel jelentkezett a csapat, amit a hajtás után magatokévá is tehettek!


poszt premier pop animáció videóklip elektro half note city



2015.10.20. 12:44 – dankógábor

Tuti ez lesz az év egyik legjobb magyar metállemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ha nem a legjobb. A Perihelion Zeng című albumáról beszélek, ami lényegében a második Perihelion-lemez, de az első, ami ténylegesen ezen a néven jelenik meg. (Az elsőnek a címe lett a zenekar mai neve.) Ezen már semmiféle hörgés, károgás nincs, csak tiszta ének, ami néhol ugyan hisztérikusan hamis, de tökéletesen illik az együttes VHK-ihlette post black metáljához. Budapesti lemezbemutató október 30-án lesz a Trafikban. Itt a lemez teljes egészében:


poszt metál hír black perihelion



2015.06.15. 10:09 – dankógábor

Így kell egy csapásra a világ legmenőbb frontemberévé válni

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ugye, hogy milyen menő! Aki esetleg nem tudná megnézni a videót, annak elmondom, hogy a frontember bemászik a közönségbe, feláll rájuk, amolyan hardcore-osan, majd olyan történik, amire még ő sem számított: a felé repülő poharat úgy kapja el, hogy egyből ki is tudja inni, ami benne maradt. Tervezni sem lehetett volna jobban. Na így szerzett magának 15 perc hírnevet a holland John Coffey énekese, David Achter de Molen. A zenekar egyébként olyan zenét játszik, mint a Refused, az Every Time I Die vagy a megboldogult Ghost Of A Thousand, csak rosszabbul.


poszt punk rock hardcore hír john coffey



2015.06.01. 13:36 – dankógábor

A mai nap legjobb magyar post-metal nyomasztását a Torn From Earth-től kapjuk

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tfe_2015.jpg

Az ország egyik legjobb sludge, post, (meg minden ilyen nyomasztó szó) metálzenekara a Torn From Earth. A most trióként működő csapat idén tízéves, úgyhogy lesz nagy hepaj. De még nem most, hanem szeptember 4-én, amikor is a Dürer Kertben lép fel a zenekar, régi tagokkal kiegészülve. Addig is lesz persze koncert, csak nem ilyen ünnepi. Fellépnek például Dunaújvárosban, a Fekete Zaj Osztálytalálkozón, Szegeden, Bécsben, majd ezután nyomnak egy hosszabb nyugati turnét. És mindennek a tetejében most itt egy új lemez is, a Loss, amit alább be is mutatunk nagy lelkesedéssel. Az album felvételei amúgy a Standing Waves stúdióban készültek, Egerszalókon, Sohajda Péter vezényletével, a borítót pedig Szilágyi Rudolf készítette. A Loss egyébként hamarosan beszerezhető lesz Digipack formában és nyár végére kijön egy 12 inches vinyl is, amin az előző lemezük is helyet kap. És akkor most jöjjön a premier!


poszt premier metál hír sludge torn from earth



2015.05.21. 11:54 – Lángoló

Amikor a legjobb barátaiddal osztod meg a színpadot - And So I Watch You From Afar-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

and-so-i-watch-press-2015.jpg

Az ír And So I Watch You From Afar remekül gyúrja össze a csilingelős-nyikorgós emót a matekos rockzenével, megszámlálhatatlan effekt és a vendéghangszer teszi zenéjét azzá a bódító káosszá, ami. Május 21-én ismét fellépnek Budapesten számos hasonszőrű zenekar társaságában a Dürer Kertben. A posztrockfesztiválon bemutatkozik a turnétárs Henry Kohen egyszemélyes loop rock-projektje, a Mylets, de csatlakozik két ausztrál üdvöske, a depresszív posztrockban utazó Tangled Thoughts Of Leaving és az ambientes Solkyri, míg a hazai pályát a győri Rosa Parks képviseli. Az ASIWYFA gitárosával, Niall Kennedyvel beszélgettünk az új lemezről, amely május elején jelent meg, és a turné fáradalmairól is.


poszt interjú rock and so i watch you from afar



2015.04.27. 15:36 – dankógábor

GIGABRÉKING! Új Refused-dal, két hónap múlva új lemez!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tegnap már kijött pár hang erről a számról, de most itt egy teljes egész, teljesen új Refused-dal. Mióta az egekig magasztalt, 1998-ban, egy nagyon jó lemez után földbe állt svéd posthardcore-zenekar pár éve összeállt, azóta pletykálják, hogy lehet lemez is, bár a nagy összeborulás után megint feloszlottak. Pár hónapja viszont már tudni, hogy koncerteznek ismét, és voltak utalások a lemezre is. Dennis Lyxzén frontember meg nagy franc volt, mikor az INVSN zenekara miatt interjúztunk vele a Hajón. Csak félrebeszélt a Refuseddal kapcsolatban, majd pár nap múlva elkezdték szórni a morzsákat az új lemezről.


poszt refused hír harcdcore



2015.04.14. 10:26 – Lángoló

Szembenézni az ismeretlennel – Mono-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mono_2014-2.jpg

Az 1999 óta létező japán Monót talán a legnagyobb hatású posztrock-zenekarnak mondhatjuk, bár mint később kiderül, a tagokat nem igazán érdeklik ezek a műfaji skatulyák. Elsöprő energiájú instrumentális rockzenéjük sokszor szívfacsaró, közönségük elé hosszú, lassan építkező, már-már filmszerűen gyönyörű zenei utazást tárnak. Tavaly októberben egy duplalemezt jelentettek meg, amely sok szempontból nyújt új izgalmakat a hallgatóságnak: nemcsak a két album hangulata és üzenete között feszülő ellentét az, de első ízben használtak az egyik számhoz éneket is. Budapestre már ismerősként térnek vissza: április 15-én a Dürer Kertben adnak koncertet régi barátjuk, a zseniális csellóművész Helen Money társaságában. A jelenleg zajló turné egyik nyugisabb estéjén a gitáros Takaakira Goto, azaz Taka válaszolt kérdéseinkre.


poszt interjú rock mono



süti beállítások módosítása