Kisfilmből videoklip – The Carbonfools-klippremier

2014.07.18. 17:00 - m.adi

Íme a Carbonfools új dala, az Easter Song (Dreamin’) és a hozzá készített nagyon profi videoklip. A számot éppen húsvétkor kezdték el írni, Fehér Balázs pedig még a szokásosnál is többet dolgozott rajta. A dalszövegben aktuális élethelyzetét fogalmazta meg, és Titusszal közösen a produceri munkát is vállalta. „Ez a dal a feltámadásról szól” – mondja az énekes, aki egyben a klip alapanyagául szolgáló kisfilm, a Heaven’s Vanguard főszereplője is. Az eredetileg Emil Goodman által jegyzett, díjnyertes filmet Szabó Dániel vágta újra a hozzáforgatott zenekari képekkel kiegészítve, és egy olyan videót hozott létre, amire a tehetségkutatók zsűritagjai a „világ bármely pontján megállná a helyét” jelzőt szokták használni. Persze az még fontosabb, hogy maga a dal is jó, úgyhogy érdemes feljebb a kis háromszögre kattintani.


1 komment Címkék: premier carbonfools klippremier

Calvin Harris nagyon átdolgozva – InFusion Trió-klippremier

2014.07.17. 12:52 - Lángoló

nFusion8.jpg

Az InFuison Trió ugyan klasszikus zenészekből alakult, koncepciójuk azonban egyáltalán nem klasszikus, hiszen elektronikus dob, elektronikus cselló és elektronikus hegedű, valamint különböző effektek, pedálok és looperek segítségével szólaltatnak meg mai rádióslágereket, népdalokat és komolyzenei darabokat, na meg saját dalokat is írnak rájuk. Legújabb alkotásuk, Calvin Harris Summer című dalának átdolgozása, és a hozzá készített klip nálunk debütál, egy kicsit lejjebb.

tovább

Szólj hozzá! Címkék: premier klippremier infusion trió

Jó gyorsan jött az új ZUP-lemez - premier

2014.07.14. 20:00 - Lángoló

ZUP_1.jpg

Nálunk hallhatjátok először a ZUP új albumát, amely a Huszonvalahányban címet kapta. A zenekar sokat nem várt az új anyaggal, hiszen bemutatkozó nagylemezük, a Füstjelek szélcsendben tavaly jelent meg. Sőt, a dalszerzés továbbra sem áll le, a zenekarnak már vannak dalkezdeményei a következő albumra is. A Huszonyvalahányban teljes egészében végighallgatható a Tovább-gombra kattintva.

tovább

Szólj hozzá! Címkék: premier pop rock zup

Ballada A magyar rockabilly zenekartól – Mystery Gang-dalpremier

2014.07.14. 16:43 - Lángoló

MG_hello_hello(1).jpg

Némileg szokatlan módon a Mystery Gang legújabb, HELLO, HELLO! című lemezén három lassabb, lírai hangvételű dal is helyet kapott. Ezek közül az egyik, a Végtelen nyár most debütál nálunk. A balladát Egri Péter énekes-gitáros jegyzi, és első hallásra egy tipikus szerelmes dalnak tűnik, de a szerelem tárgya ebben a dalban nem valamilyen hölgyemény, hanem az örök nyár. A lassabb számokat egyébként nagyon jól fogadják a koncerteken, ahogy Egri mondja: „Egy-egy lassú dal kifejezetten feldobja a közönséget, mert mellettük még hangsúlyosabbak az amúgy ránk jellemző dinamikus, táncolható rockabilly számok.” Kattintás után meghallgathatjátok a Végtelen nyárt, amitől az embernek rögtön kedve támad lemenni a Balatonhoz, és egy stégről végignézni a naplementét.

tovább

1 komment Címkék: premier rockabilly mystery gang

Konspirációs metál – Lost Continent-lemezpremier

2014.07.08. 13:06 - m.adi

Lost Continent_2014.jpg

Megjelent a Lost Continent bemutatkóz albuma A divine proportion címmel, amit nálunk hallhattok először. A zenekar zenei és vizuál hangulatára nagy hatással voltak a különböző konspirációs elméletek, ezért saját magukat a „ConTheo metál” stílusba sorolják. A dalok különleges hangulatát az adja meg, hogy cselló is szerepel bennük. Korábban ízelítőt hallhattatok csak a lemezből, de most az elejétől a végéig meghallgatható lejjebb, és érdemes is rászánni 35 percet, mert tök jó lett.

tovább

2 komment Címkék: premier metál lost continent

Angolszász zene magyar formában – Rustic Shades-dalpremier

2014.07.01. 15:00 - m.adi

A Rustic Shades-ről annyit kell tudni, hogy 2013 nyarán alakult két Fran Palermo-taggal megerősítve, és hogy dalaikban a friss és gitárcentrikus angolszász zenei hatásokat igyekeznek saját képükre formálni. Bemutatkozó számukat is nálunk hallhattátok először, most pedig itt egy újabb dalpremier az augusztusban megjelenő új EP-ről, ami még két új számot fog tartalmazni. A Catch Me felvételeit a Petőfi Rádió 8-as stúdiójában kezdte a zenekar, aztán Beke Istvánnál, az Ivan & the Parazol billentyűsénél fejezte be. Ő felel a keverésért és a masterezésért, de egyébként is sokat segített a zenekarnak a felvételek során, amiken egyébként sokat kísérleteztek a vokállal és különböző effektekkel. A végeredményt a poszt felett hallgathatjátok meg.


Szólj hozzá! Címkék: premier rock rustic shades

I Know di Situation - Itt az új Ladánybene 27-klip

2014.07.01. 12:53 - Lángoló

A minap írtunk a Ladánybene 27 holnapi koncertjéről a Parkban, ma pedig nálunk debütál a zenekar új videója az I Know di Situation-höz. A dal új albumukról, az Offenzíváról származik, amit ingyenesen le lehet tölteni a zenekar honlapjáról, de létezik pénzért letölthető változata is, CD-formátumban pedig a koncerteken lehet megvásárolni. Az I Know di Situation-t egyébként játssza a Petőfi, és pont az a kellemes dal, amit hazánk legismertebb reggae-zenekarától várunk, ugyanis amellett, hogy társadalmi kérdéseket feszeget, abszolút nyári hangulata van. A klipet a poszt felett megnézhetitek, aminek érdekessége, hogy a zenekar rajongói által készített részeket is tartalmaz.


1 komment Címkék: premier reggae ladánybene 27

az év albuma lesz?

Itt a Return of the Jani, a Fostartály új nagylemeze

2014.06.26. 14:11 - dankógábor

Fostartaly-Return of the Jani front.jpg

Ma, azaz János napon jelenik meg a Fostartály új lemeze Return of the Jani címmel. Az albumot itt azonnal meg is lehet hallgatni, de akár le is lehet tölteni. A 27 perces és 20 számos anyag a minőségi grindcore pusztítás mellett kísérletező jelleggel is bír, hiszen lesz rajta akusztikus gitár, női vokál, tiszta ének, breakdown és tört ritmus, valamint a megszokottnál jóval igényesebb (minőségibb) szövegek is. Ja, és rap is van rajta. A minőségre sem lehet majd panasz, hiszen a felvétel és a keverés a szegedi Black Hole Sound stúdióban történt Vári Gábor vezénylésével (aki egyébként egy rövidke vendégszereplést is vállalt az albumon), továbbá a borítót is egy szakmailag ismert és elismert grafikusra bízta a csapat, de ő nem adta a nevét a projekthez. Nem is szaporítjuk tovább a szót, itt a lemez. Ja, meg egy minőségi klip is a Szar bandák című dalra.

tovább

5 komment Címkék: premier szar hír grindcore fostartály

"Vagy-e annyira nő, mint amit imitálsz?" – The Acoustic Loops-klippremier

2014.06.17. 17:00 - Lángoló

Nálunk debütál az Acoustic Loops új dala, a Baby. A zenekar 2011-ben alakult, a névválasztás pedig nem véletlen, ugyanis előszeretettel használják a loopert számaikban az énekszólamok előállításához. További különlegességük, hogy fontos szerepet kap a szájdob zenéjükben, Fekete János Jammal jóvoltából.

tovább

3 komment Címkék: premier pop acoustic loops

Két új dal a kéttagú Hősöktől

2014.06.13. 12:00 - Lángoló

hosok_2014_miki357_01.jpg

Év elején változás állt be a veszprém-pétfürdői rapcsapat háza táján. A mikrofonszekció Brash távozásával kéttagúra fogyott, Mentha és Eckü viszont a folyamatos fellépések mellett új lemez készítésébe fogott. Ennek egyik előfutára volt a Denizzel elkészített Majd lesz valahogy című klip, mely április elején jelent meg. Most nyár elején két friss zenével lepi meg hallgatóit a Hősök. Két teljesen eltérő hiphop számmal. Mindkettő premierje itt van alább. (Fotó: miki357)

tovább

Szólj hozzá! Címkék: premier hiphop hír hősök

A Vörös Téren forgatott klipet a Meszecsinka

2014.06.10. 14:43 - Lángoló

Vodkavirág borító.jpg

Háromszámos kislemezzel jelentkezik a Meszecsinka, amelyet először a Lángoló Gitárokon hallgathatsz meg. Az egyik dalhoz a moszkvai látogatásuk során forgattak egy barkácsklipet. A nemsokára megjelenő nagylemez előzetesként kiadott maxi a Meszecsinkára jellemző pszichedelikus poszt-folk stílus jegyeit viseli és négy nyelv- és zene területen mozog - magyar, bolgár, orosz és spanyol.

tovább

Szólj hozzá! Címkék: poszt premier folk hír pszichedelikus meszecsinka

Grunge, indie és progresszív rock – Perfect Pill-EP- és -klippremier

2014.06.05. 16:34 - Gitárok

01_pp_allvany.jpg

Turbulence néven új EP-t készített a Perfect Pill (az előzőről itt írtunk). A lemez elkészítésében részt vett a zagaros és We are Rockstars-os Ligeti Gyuri, aki meglátta a fantáziát a dalokban, és így vállalta az EP keverését, és részben a produceri munkát is. A zenekar bevallása szerint a négyszámos lemez jelentős elmozdulás a korábbi számaikhoz képest: a Cardiac Arrest grunge hatásokból építkezik, a Breathe Again indiesebb hangvételű, az Understand és a Loose Ends pedig progresszív hangzással bír. A srácok lemezbemutató koncertet is adnak június 12-én a ROHAM-ban, ahol vendégük a Tea Road lesz. Alább mind a négy szám meghallgatható, és egy új klipet is láthattok.

tovább

Szólj hozzá! Címkék: indie premier grunge progresszív rock perfect pill



Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok
  Google+