2017.05.05. 14:31 – dankógábor

Csak vinylen jelenik meg a Korai Trancemission első lemeze - Itt egy dal róla

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

koraitrancelive.jpg

Valószínűleg a 27 éves Korai Öröm zenekart nem kell bemutatni senkinek, ahogy azt sem, hogy a csapatnak különböző leágazásai is vannak. Az egyik ilyen a Korai Trancemission, ami három éve játszik ezen a néven itthon és külföldön. A jobb híján pszichedelikus tribal ethno-trance-nek hívható instrumentális zenét játszó formációnak viszont stúdiólemeze még nem jelent meg. Eddig. ugyanis a frissen alakult Budapest Vinyl kiadó június 21-én piacra dobja a Korai Trancemission 2017-et. A kiadó nevéből talán kitalálható, hogy fizikai formában kizárólag bakeliten jön ki az anyag, de a digitális megjelenés is később lesz, mint a kézzel fogható változat. Szóval az alábbi dalpremier lesz hónapokig az egyetlen hivatalos, digitálisan is fellelhető Korai Trancemission-stúdiófelvétel. Az analóg felvételek egyébként az L.V. stúdióban Válik László vezetésével készültek. A vinyl masteringet az USA-ban AMB követte el, a borító pedig Rőczei György munkája. A lemez 180 grammos audiophile kiadvány lesz, összesen 500 darab sorszámozott példány készül belőle.


premier hír trance ethno korai öröm pszichedelic korai trancemission



2015.10.15. 08:04 – Hirdetés

Utazás egyhelyben - Jövő szombaton Rangleklods az Akváriumban!

Páros belépő vár gazdára!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

image_jpeg_1.jpg

Dánia új büszkesége, a Rangleklods érkezik október 24-én az Akvárium Klubba. A Rangleklods a koppenhágai születésű Esben Nørskov Andersen egyszemélyes projektje, de élőben egy hölggyel, Pernille Smith-Sivertsennel egészül ki, aki énekel és szintetizátoron játszik. A koncertre egy páros belépőt nyerhetsz, ha megosztod ezt a cikket! A részletekért olvass tovább!


programajánló dánia elektro akvárium pszichedelic ranglekods



2015.08.31. 08:12 – dankógábor

Váratlanul megjelent Miley Cyrus és a Flaming Lips közös lemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az már régóta köztudott, hogy a tinisztárból szakadt, drogos ribanccá változott Miley Cyrus annyira összebarizott a Flaming Lips tagjaival, hogy közös zenén dolgoznak. Beatles-feldolgozást már adtak ki együtt, nincs is benne köszönet, csak a hallgatásától beáll az ember, de most itt egy teljes nagylemez. Mit nagylemez, konkrétan 23 dalt öntöttek a gyanútlan hallgatóságra, mindezt több mind másfél órában. A lemez egyébként Miley Cyrus & Her Dead Petz név alatt készült, és olyanok szerepelnek rajta, mint Mike Will Made It, Big Sean, a phantogramos Sarah Barthel és nagy zenebuzikedvenc Ariel Pink. Nem hallgattam még végig, de amennyi lement belőle, az alapján egy normál Flaming Lips-lemeznek tűnik, amin Miley Cyrus énekel. Nem annyira ördögtől való dolog ez. A lemezt alább is meg lehet hallgatni, alatta pedig ott a drogozásra és békességre biztató nyitódalra készült klip, amiben Cyrus arcán folyik minden. FRISSÍTÉS: Első hallgatásra kifejezetten jónak tűnik a lemez!


pop rock hír flaming lips miley cyrus pszichedelic



2013.12.30. 14:07 – Lángoló Gitárok

Klippel kíván kellemes ünnepeket a colorStar

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

CS-KLIP.jpgA colorStar zenekar ugyan gőzerővel dolgozik az új lemezén, pár dallal már készen is vannak, de úgy gondolták, hogy a Blind and Deaf című közönségkedvenc számhoz forgatnak még egy videót idén. "A klip néha szorosabban, néha lazábban kapcsolódik a dal mondanivalójához, de az biztos, hogy a borongós hangulatú dallamokhoz készülő klip forgatásán rengeteget mókáztunk. Ki tudja, talán még egy rövid werkfilm is követheti az anyagot." - mondta a csapat, akik ezzel a videóval kívánnak boldog karácsonyt és egyben új évet is mindenkinek A colorStart már rögtön szilveszter után, egy kiadós Újévi Repeta keretei között a Beat Dis társaságában lehet elkapni január 4-én a Dürer Kertben. Alább a videó.


premier pop hír colorstar pszichedelic



süti beállítások módosítása